–

Közelről tanulmányozom egy ideje az (általános) iskolai barátnők fluktuációjának dramatikáját, és néha az az érzésem, evolúciós oka lehet annak, hogy a kölykök ilyen komiszul bánnak egymással. Talán most készülnek fel a pár év múlva kezdődő szerelmi árulások túlélésére? Mondjuk, azt azért nem állítom, hogy kamaszként vagy felnőttként sokkal lojálisabbak, nagylelkűbbek és önzetlenebbek lennénk egymással, mint amilyenek a homokozóban voltunk, csak már nem köröznek a fejünk felett anyák, hogy figyelmeztessenek, ha nem viselkedünk normálisan.

Habár a közösségi oldalakon mindenki szívesen pózol barátok társaságában „bestfriends” hashtaggel deklarálva az összetartozást (csak az Instagramon 48 millió ilyen bejegyzés van), érdekes lenne megtudni, hogy 5-10-25 év múlva hol lesznek ezek az emberek egymáshoz képest.  

Miért pont őt választotta barátjául – akkor?  Miért cserélte le idővel – és kire – a barátját, vagy a barátja őt? Mit tett meg érte, vele, és mit nem tett meg érte, vele – holott módja lett volna rá…?

És persze fordítva is érdekes: akit barátjául választott egykor, hogyan bánt vele, és miért hagyta/miért nem értékelte kellőképp?

Régi barátságaikról kérdezgettem ismerősöket, kíváncsi voltam, miért futottak végül zátonyra ezek a kapcsolatok, és hogyan gondolnak vissza rájuk.

A legtöbb sztori, amit meghallgattam, nem úgy végződött, hogy volt egy konkrét „fel is út, le is út” pillanat, voltaképpen szinte sosem mondták ki, hogy „itt van a vége”, csak azok a szálak szakadtak el sorban egymás után a mindennapos apró csörtékben vagy árulásokban, amelyek összetartották egykor a barátságot. De jellemzően akkor kap észbe az ember, amikor már késő, és sokszor utóbb sem tudatosul, hogy milyen állomásokon át vezetett az út idáig, talán csak azt mondják a felek: „elhidegültünk egymástól.” De olyan is van, hogy nagyon sok ezeréves sérelem soroltatik fel a kenyértörés után, meglehet, csak ürügyet keresve, találva, elterelve a figyelmet valami sokkal súlyosabb, tabusított konfliktusról, amit nem lehet, vagy szégyen talán kimondani.   

Miért őt választottam?

Ha megkérdez az ember valakit, miért ez vagy az a legjobb barátja, általában az illető jó tulajdonságait emeli ki jellemzés gyanánt. (Ha meg azt kérdezzük, miért vesztek össze, akkor a rosszakat, a perspektíva itt sem lényegtelen szempont, még akkor is, ha ugyanarról az emberről van szó...)

Ritkán hallani efféle válaszokat, hogy „azért barátkozom vele, mert közel lakik, kéznél van, el lehet csalni sétálni, vigyáz a kutyára, ha elutazom, remek teniszpartner, jól lehet vele pasizni, vagy péntekenként sörözünk, és kölcsön adja a kéglijét, ha becsajozok”.

Kínosnak éreznénk ilyeneket mondani a barátunkról?

Pedig – bár a lelki összhang nyilván nagyon lényeges szempont egy barátságban, – a „bandázás” lehetősége legalább ugyanennyire fontos.

Az, hogy felhívhassam, ha van valami, meghallgasson, meghallgassam, tudjunk egymás dolgairól, segítsük egymást, találkozzunk rendszeresen valahol (munkahely, suli, játszótér, edzőterem…), legyenek összekovácsoló tevékenységek, valami, amiért mind a ketten lelkesedünk, jól jöhet továbbá egy-két közös haver (akiket ki lehet beszélni), vagy legalább néhány közös ellenfél – erősítendő az összefogást.

Megváltozott!

Sokszor mondják ezt egykori barátok egymásra. Kérdés, hogy valóban az illető változott-e meg, vagy inkább mi, netán a környezet, a körülmények, és most, ha találkozunk, kínos csendben vagy még kínosabb álbeszélgetésekkel töltjük az időt, és úgy bolyongunk az ismeretlen díszletek közt?

Egy ismerősöm ezt mesélte. „Évekig egy szomszéd anyuka volt a legjobb barátnőm. Nagyjából hasonló korú gyerekeink vannak, összejártunk, rengeteget segítettünk egymásnak. Aztán elköltöztek, és bár eleinte telefonon beszéltünk, meg néha összefutottunk egy kávéra, egyre lazult a kapcsolat, és szép lassan eltűntünk egymás életéből. Hogy hiányzik-e? Igen, néha, de az utóbbi időben már nem tudtunk miről beszélgetni. Nagyon más az érdeklődési területünk, de ez nem tűnt fel, amíg non-stop a gyerekekkel foglalkoztunk, csakhogy ők közben felnőttek.”

Egy másik ismerősömnek értelmi sérült gyermeke született pár évvel ezelőtt. Mellette van még két ép babája is: ikrek. Azt mondja, a régi barátnői mind felszívódtak, a facérok és a családosak egyaránt. „Három gyerekkel nem szívesen hívnak senkit vendégségbe, a fiam ráadásul elég „hangos”, a kicsik meg pakolós korszakukban vannak, szóval tulajdonképpen megértem a barátnőimet, hogy nem erőltetik a találkozást. Hozzánk persze jöhetnének, de nagyon elfoglaltak. Hogy összejárok-e valakivel? Nem, nincs időm lófrálni. Jár hozzánk egy nő takarítani, vele szoktam beszélgetni, ha itt van, meg az alapítványnál, ahol a fiamat fejlesztik, van egy sorstárs anyuka, vele szoktuk hívni egymást időnként. Hogy barátom-e? Most már óvatosan fogalmazok.”

A családalapítás mind a férfiak, mind a nők barátságait megviseli. Vagy, mert a házastárs és a barát nem szíveli egymást, vagy, mert utóbbira nem marad idő. Ennek extrém példáját meséli el Timi. „Középiskolás korunk óta barátnők voltunk Ildivel, szobatársak a koliban, aztán együtt vettünk ki lakást, ő nappalira járt, én meg elhelyezkedtem. Úristen, hányszor bőgtünk egymás vállán! És mennyit hülyéskedtünk! El sem tudtuk képzelni, hogy bárki közénk állhat. Aztán mégis ez lett. A barátnőm összejött egy csávóval, aki iszonyú kisajátító típus. Nem lehet őt kihagyni semmiből, még mozizni se mehettünk kettesben. Ráadásul egy bunkó, nem is bánik jól a barátnőmmel, csúnyán beszél vele. Mondjuk, pénze az van... A barátnőm ül a kényelmes, szerintem dögunalmas életében, a tanulást abbahagyta, gyereket nem „terveznek”, mert a pasinak már van három, azokat pesztrálja ez a kis lökött hétvégente, meg segít a pasijának a vállalkozásában, el nem tudom képzelni, mit csinál, abszolút nem az ő területe az építőipar, szerintem csak dekoráció az irodában… Engem meg jól lapátra tett. Oké, beszóltam a pasijának, aki most már a vőlegénye, ez tény, de megérdemelte. A barátnőm azóta nem keres, és nem hív vissza. Hogy lehet ennyire szolgalelkű? Nagyon bánt, hogy semmibe vesz, holott évekig csak rám számíthatott! Rengeteget sírtam miatta. Állítom, hogy többet, mint amikor elhagyott a szerelmem. Mert egy igaz barátság mindennél többet ér! Kár, hogy ezt ő nem így gondolja.”  

A szakmai féltékenység illetve az anyagiak (közös vállalkozás, főnök-beosztott viszony barátok között, elszámolási zűrzavar stb.) is nagyon gyakran jelentenek „válóokot”. Komoly próbatétel lehet egy barátságban, ha az egyik félnek nagyon rossz a lapjárása, és mindig támogatni kell(ene) – a segítséget pedig neki elfogadni tudni – de a siker is lehet gyújtóbomba.

„Amíg bénáztam, én voltam a Pepe országos cimborája” – meséli András. „Aztán bejött egy ötletem, és elkezdtem végre komolyabb pénzeket keresni, ezen magam is meglepődtem különben. Sokkal többet akasztottam, mint amennyit ő valaha összekeresett, pedig ügyes meg szorgalmas, mindig ő volt a jobb tanuló az iskolában, sokszor azért engedtek át, mert súgott. Zavarta, hogy változott a felállás, bár sosem mondta ki. Csak egyre ritkábban hívott fel, ha meg én kerestem, mindig „épp sok dolga” volt, aztán meg nem csörgött vissza. Egy közös barátnak azt mondta, megváltoztam, arcoskodom… Hát, ha neki így könnyebb, higgye csak azt, hogy bennem van a hiba. De az igazság az szerintem, hogy lúzernek érzi magát mellettem.”

Az anyagiak másként is meg tudnak mérgezni egy akár több évtizedes barátságot is. Egy idősebb ismerősöm a régi barátnőjével nem beszél egy ideje, mert az asszony rábeszélte, hogy fektesse be a megtakarítását a fia vállalkozásába. Azt mondta, nincs benne kockázat, ehhez képest az ismerősöm bebukta az öreg napjaira félretett pénzét. Habár a barátnőjének nincs köze a csődhöz, csak a fiának, mégsem áll vele szóba, azt mondja, nem akarja látni többé. Miközben mind a ketten borzasztóan szenvednek a hidegháborútól.

A barátom vagy még?  

Beleszeretni valakibe pompás érzés, de veszélyes vállalkozás is. Barátra lelni is csodás, de nem kevésbé rizikós. Egy közeli barát néha többet tud rólad, mint az anyád, a szerelmed, a gyereked, vagy legalábbis mást tud, és ezzel a mással vissza is élhet, ha olyan, ha peched volt vagy ha nem jól választottál.

Van például egy ismerősöm, aki amiatt idegeskedik, nehogy kitálaljon a volt barátnője. Kolléganők voltak egy ideig úgy tíz évvel ezelőtt, összebarátkoztak, és egy idő után az ismerősöm legfőbb bizalmasa lett az a lány. Olyannyira, hogy a pasiügyeit is neki gyónta meg – nem a férjének, akitől akkoriban el akart válni. De aztán nem így történt, rendezték a soraikat, gyerekük született, az ismerősöm meg szívesen feledné a múltat, de ott a tanú, a barátnő, akivel azóta összevesztek. A csaj pedig – mint kiderült –  a bosszú sunyi angyala, csepegteti a békeidőkben összeszedett információkat az ismeretségi körben, csak idő kérdése, mikor jutnak el a pletykák a férjhez, aki – bár sok mindent tolerál, de a hűtlenséget pont nem, legalábbis az ismerősöm nem szeretné kipróbálni, megbocsát-e, ha megtudja a viselt dolgait.

Azt mondják a pszichológusok, hogy az efféle kemény titkokban való osztozás nélkül is igen nehéz elengedni egy régi barátot, mert a múltunk része, valaki, akivel átéltünk egy csomó élményt, és akivel vállvetve legyőztünk egy rakás sárkányt. Nem egyszerű beismerni magunknak, pláne a másiknak, hogy – bár életünk egy jelentős részét egymásnak szinte mindenben asszisztálva éltük le – valami megváltozott, és már célszerűbb lezárni a barátságot, mintsem gyűjtögetni magunkban a frusztrációt, ami előbb-utóbb úgyis háborút robbant ki.

Hogy meg lehet-e menteni egy kiüresedett barátságot? Nagyjából ugyanolyan eséllyel, mint egy válságba jutott házasságot, igaz, a barátság mellett nem szólnak olyan konzerváló érvek általában, mint közös gyerek, háztartás és bankszámla, de érzelmek azok vannak, hajaj…

Ha a kapcsolat megmentése a szándékunk, az jó sok melóval és önvizsgálattal fog járni (hol toltam el?), és annak tudomásul vételével, hogy bizonyos dolgokon csak felülemelkedni lehet, konszenzus ugyanis nincs az adott kérdésben. Ha pedig az elengedés mellett döntünk, ami akár egyszerűbb megoldásnak is tűnhet, a gyásszal, amit a veszteség szükségszerűen okoz, számolnunk kell, akárcsak egy válás esetén.

Fájni fog. Pláne akkor, amikor már nem leszünk dühösek.

      Kurucz Adrienn     

     Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/kittirat roekburi