Hamarosan a katonák fogják osztani a vizet – Egy magyar nő története Dél-Afrikából

–

Öt éve élünk a 4,5 millió lakosú Fokvárosban, ahol a jelenlegi becslések szerint áprilisban elapadnak a csapok a vízhiány miatt. Ez egy három éve tartó folyamatnak lehet a végkifejlete, ugyanis nem esett elegendő eső a tározók gyűjtőterületén. A krízishelyzetről a sajtó is beszámol, hol tudományosan, hol bulvárosabban megközelítve a kérdést, de én a saját életünk szemszögéből vizsgálom a történéseket. 

Vajon tényleg bekövetkezik? Elképzelhető 2018-ban, hogy egy 4,5 millió lelkes város kifogy a vízből?

2013 óta járok az egyik forráshoz ivóvízért, azt isszuk, azzal főzünk. Akkoriban még nem volt szárazság. A forrásnál, ami a város Newlands negyedében, a helyi sörfőzde területén található, még csak elvétve volt néhány, hozzánk hasonlóan gondolkodó, vízért járó lélek. 2014 végén olyan mértékű szárazság következett be, amilyenre nem volt példa már 130 éve! Állatok pusztulnak a farmokon, a termés megsemmisül, a gazdák tönkremennek.

Senki sem látott még ilyet – mondják – persze, hiszen 130 éve történt hasonló csapás utoljára.

Azóta eltelt még három év, és a tározók, most éppen 24 százalékos szinten vannak. Pechünkre az utolsó tíz százaléka a víznek nem használható.

2016-ban a fokvárosi önkormányzat bevezette a vízszabályozást, februárban eljutottunk a 6B fokozatig. Az első pár lépcsőfokon csak minden második nap lehetett locsolni, aztán nem lehetett kocsit mosni. (Na, ez itt elég súlyos szabály, mert a fokvárosiak és nagyjából a dél-afrikaiak igen kényesek a kocsijuk tisztaságára, még nem jártam olyan országban, ahol ennyire tiszták lennének az autók!) Következő lépésként 2017-ben meghatározták a naponta egy főre felhasználható vízmennyiséget. Sokáig 87 liter/nap/fő volt, jelenleg 50 liter a napi felhasználható vízmennyiség személyenként. Sokan azt gondolják, hogy az elég sok, de korántsem az.

Egy normál vécé egyszeri lehúzása hat-huszonegy liter, attól függően, milyen és mekkora a tartály. Itt jellemzően a huszonegy literes terjedt el… Egy ötperces zuhanyozás 40–70 liter, egy fürdés a kádban (az meg mi a csoda???, már nem is emlékszem…) kábé 150 liter vizet jelent. Az ötven liter víznek elégnek kell lennie a fürdésre, mosogatásra, mosásra, takarításra és minden egyébre. Mindenki hozzáférhet egy, az önkormányzat által létrehozott oldalhoz, ahol meg lehet nézni, melyik háztartás mennyi vizet fogyasztott az aktuális hónapban. A megengedett mennyiséget túllépők büntetésre és vízszabályozó eszközre számíthatnak.

A fitnesztermekben és egyéb nyilvános helyeken csökkentették a víznyomást, és hangosan ketyegő, a zuhanyozási időt jelző órákat szereltek fel, hogy a másfél perces limitet mindenki betartsa.

Már a repülőtéren óriásplakátok hívják fel a figyelmet a vízhiányra, és felszólítanak mindenkit a takarékosságra. A bevásárlóközpontokban és egyéb nyilvános helyeken elzárták a mellékhelyiségekben a csapokat, és fertőtlenítő zseléket tettek a szappan helyére, az éttermek többsége biológiailag lebomló poharakat és tányérokat használ.

Visszatérve a sörfőzde területén található forráshoz, mára már nyolc kifolyó van, és sorállás a vízért. Tavaly megjelent a médiában, hogy ott jó minőségű, ingyenes forrásvízhez lehet jutni. Ah… azóta tömegek zarándokolnak vízért. Kultúrája lett a forrásvíznek, a kanna és a vízgyűjtő edények piaca ugrásszerűen nőtt Fokvárosban 2016 óta!

Egyik májusi, madárcsicsergős hajnalban (kettő és három óra között volt ideálisan kevés ember a sorban) a férjemmel sorban álltunk vízért, mondtam neki, hogy egyszer még ölni fognak a vízért, és forradalom lesz meglássa… elnevetgéltünk rajta… Nos, azóta biztonsági őr és rendőrök vigyázzák a rendet a forrásnál és a környékén.

Tudom, sokan kérdezik, hogy ha már két óceán partján fekszik ez a Fokváros, akkor miért nem sótalanítanak, vagy használják fel a talaj alatti vizeket, így biztosan nem lenne gond. Jó kérdés! Mert a város urai reménykedtek, hogy lesz eső! Meg mert nagyon drága a rendszert kiépíteni, és későn kezdtek el kapkodni, hogy jaj, jaj, nem lesz víz. 

Sokan javasolták, hogy utazzunk el innen, ha ekkora a baj. A gond az, hogy mi itt nem nyaralunk, hanem itt élünk. A fiam itt jár iskolába, a férjem itt született, ide köti a munkája, azt szeretnénk, ha a vízhelyzetet megoldanák azok, akik ezért felelősek. A jelenlegi retorika inkább azt sugallja, hogy ehelyett elindult egy, a lakosság pazarló viselkedését hibáztató bűnbakkeresési folyamat. „Ha ti, lakosok nem takarítotok meg, nem lesz mit tenni, és be fog következni a Nulladik Nap – azaz a csapok elzárása.” A remény, hogy kihúzzuk a következő esős évszakig, elég halott terv a felelősök részéről!

A rádióban csak azt hallani, hogyan készül fel a város a Nulladik Nap után kitörő esetleges járványokra, hogy a hadsereg osztja majd a vizet a város számos pontján, hogy a rendőrség és a fegyveres erők segítenek elkerülni a káoszt. Mi ez, ha nem pánikkeltés, pedig nekem vasból vannak az idegeim, de  mindjárt rá is léptem a fékre – kizárólag vezetés közben hallgatom a helyi rádiót –,  és azon töprengtem, hogy ez most komoly? Senki nem mondta ezeknek az embereknek, hogy a bűnbakkeresés és pánikkeltés között esetleg van egy rés, amit nekik kellene kitölteniük a megoldással? Erről az utóbbiról ugyanis nagyon kevés szó esett idáig!

Most tombol a nyár, 40 fok van árnyékban – ha van árnyék –, és ez még eltart egy ideig, nagyobb eső májusban várható.

A turistaszezon február végéig tart. Nem kell tehát ahhoz agytrösztnek lenni, hogy rájöjjön az ember, a víz el fog fogyni, pedig az egyszerű polgárok többsége az én környezetemben mindent megtesz, hogy spóroljon vele.

Egy fokvárosi, középosztálybeli polgár lakóhelye a következőképen néz ki manapság: a kertben hatalmas, úgynevezett JOJO hordók vannak felállítva az esővíz gyűjtésére, akármerre megy az ember a városban, mindenütt ezeket a több ezer literes hordókat szállító teherautókat látja. A ház körül vödrök és edények vannak, hogy egy csepp eső se menjen kárba – ha esik.

Ha netalán, egész véletlenül esik, akkor az emberek tébolyultan rohannak elő még több edénnyel, és a gyerekeiket is arra biztatják, hogy homokozó vödreiket is töltsék meg. Jó korán kezdeni a környezettudatos nevelést! Ja, és remekül lehet kocsit is mosni esőben! A vécé használatáról annyit érdemes tudni, hogyha csak sárga, akkor hagyjuk, amíg lehet, ha barna, akkor vödörrel öntsük le. Ezt már az ovisok is tudják. A zuhanyozás során vödrökbe gyűjtjük a használt vizet, csak be kell állítani a vödröt a zuhany alá, és már lehet is tisztálkodni. Aztán ez a víz jó felmosásra és még sok minden másra is. 

Szinte egyfajta verseny alakult ki, hogy ki, hogyan tud még több vizet megtakarítani.

Good bye, palackos víz!

Az egyik nap az összes palackos víz eltűnt a polcokról! Kezd kitörni a pánik. Nézem a helyi Facebook-csoportban, hogy a környékünkön levő boltok egyikében sincs víz – és ez így van már két hete.

A helyi önkormányzat rádióriportjának hatására az emberek elkezdtek a neten és WhatsAppon listákat küldözgetni, hogy mit kell tenni, hogyan kell felkészülni a Nulladik Nap utáni eseményekre. Ezek közt szerepelt, hogy vegyünk nedves kéztörlőket, sok vizet, víztisztító tablettát stb. Na, ezeket mára már fel is vásárolták, akik tudták!

És most talán érdemes azzal is foglalkozni, hogy vannak olyan állampolgárok itt, akik vizet sem tudnak venni, nemhogy nedves kendőt! Hatalmas, milliós nagyságrendű bádogvárosok, szegénytelepek vannak Fokvárosban, itt él a város fekete és színes szegény lakosságágának túlnyomó többsége. Ők azok az emberek, akik gyakorlatilag kiszolgálják a jobb módúak igényét mint háztartási alkalmazottak, kertészek – és nincs más választásuk, ők ott laknak. Milliókról van szó!

És nekik minden egyes nap Nulladik Nap.

Csak, hogy értsd, a bádogvárosokban egy csap jut körülbelül 60–100 emberre, vécé pedig (ha működik) kettő. Ők naponta állnak sorban – így nőttek fel – vízért. És naponta gyalogolnak órákat, hogy eljussanak a munkahelyükre és vissza. A körülményeik emberileg, szociálisan és gazdaságilag kilátástalanok. Egy kereső tart el nyolc-tíz embert. A gyerekek járnak iskolába, de a házi feladatot este már nem tudják megcsinálni, mivel nincs áram. Szóval nekik nincs lehetőségük vizet vagy víztisztító tablettát venni.

Mi történik majd velük, ha ennél rosszabbra fordul a helyzet?

Érdemes arról is beszélni, hogy minden válságnak van jó oldala is – még ha nehéz, akkor is érdemes megtalálni magunknak. Itt az emberek megőrizték a humorukat, és sorban állás közben mindenki cseveg, viccelődik. Vicces videók és képek terjednek, és ezek tényleg segítenek abban, hogy másik oldalát is lássuk a helyzetnek.

Van néhány igazán jó hír is! A Fokváros környéki szerencsésebb farmerek, akiknek elég eső hullott a magántározóikba – Grabouw környéke –, felajánlottak tízmillió köbméter vizet nekünk, hogy kitoljuk a Nulladik Napot! Hát van még szolidaritás a Földön! És ez nem minden veszély nélküli számukra, mert ha nem esik eső a szezonban, akkor ők is bajban lesznek! Tényleg megható volt látni, amikor a vizet átpumpálták hozzánk! Ez a vízmennyiség 20 napra elegendő! Mára lenyugodtak a kedélyek, és minden halad a normális medrében. Hozzászoktunk, hogy 50 liter vizet használunk személyenként egy nap. És gondolom, ugyanígy lehet hozzászokni minden máshoz is az életben. Nem nagy ügy. A változás jó! Tanulunk.

A vízhiány folyamatos tudatosságra is tanít, a jelenben lenni és tudni, mit csinálunk. Mennyi mindent tekintünk magától értetődőnek, és mennyi mindent csinálunk megszokásból!

Tegnap este esett az eső, és ugyan nem volt túl sok, de mindenért hálásak vagyunk! Mi is kint voltunk az utcán, az emberek spontán nevettek, táncoltak, ünnepelték az esőt! Fantasztikus, hogy a válság ellenére micsoda jókedv és közös élmény kerekedett az égi áldás tiszteletére! Spórolj a vízzel, akárhol is vagy!

Erika életének alakulását Facebook-oldalán követheted nyomon. 

 A képek a szerző tulajdonában vannak

Lencsés Erika