–

Már alapból azon hosszasan lehetne polemizálni, hogy maga a felvételi procedúra szükséges-e egyáltalán, hisz a gyerekeket stresszeli, és sok esetben nem is azt méri, amit a tananyag elvár. Kitehető-e ennek egy negyedikes, hatodikos vagy nyolcadikos? Igen és nem. Fontos lenne, hogy találkozzanak olyan helyzetekkel, amelyekben nyomás alatt kell teljesíteniük és ne csak az érettségikor szembesüljenek ezzel, viszont ennyi idősen nem biztos, hogy úgy teljesít egy diák, ahogy azt a képességei megengednék. Azért valljuk be, egy fárasztó hét utáni szombat délelőttön, nem túl könnyű megoldani semmilyen feladatlapot, pláne, ha a felvételi múlik rajta. Alapvető probléma még az is, hogy mindenkinek ugyanazt kell végigcsinálni, a feladatsor nem differenciált, nem tesz különbséget a diákok képességei között. Én személy szerint annak vagyok a híve, hogy minden iskola maga állítsa össze a felvételi feladatlapokat, és mérhesse maga, milyen képességeket tart fontosnak. Tudom, ez annak a dolgát nehezíti meg, aki hat-nyolc intézménybe is beadja a jelentkezést, bár teljesen feleslegesnek tartom, hogy valaki ennyi helyre jelentkezzen. Ha a képességnek, érdeklődésnek megfelelően választják ki az iskolákat, akkor három is bőven elég ahhoz, hogy valamelyikbe nagy bizonyossággal bekerüljön a gyerek. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy csak az az iskola hirdethet felvételi elbeszélgetést, amely kéri a központi felvételi megírását is. Hogy ez miért van így, nem tudom, és nem is értem.

Hisz sokszor a felvételi elbeszélgetés sokkal többet ér, és jóval több dolgot elárul egy diák képességeiről, személyiségéről, mint egy teszt.

Térjünk vissza a 2018-as magyar felvételi feladatsorhoz. Felkészülten állok, a páncélomat elővettem, mert most biztos nagy kő (de minimum komment) zápor fog áradni rám: nekem tetszett a teszt, jól szórakoztam a kitöltése közben. Azzal vitába szállnék, hogy elég rá 45 perc, de a feladatok változatosak, elég jól állították össze őket, és a diákokhoz közel állnak a kérdések. Most vegyünk végig néhány feladatot, amelyek kicsit mégis kiverték nálam a biztosítékot!

1. Minek kell emoji a felvételibe?

Kép: yelon.hu

A hármas feladat szerint magyar kifejezések (töri a fejét; sír, mint a záporeső; potyognak a könnyei a nevetéstől) mellé kellett az internetes kommunikációban használt emojikat párosítani. Szerintem ez több szempontból is remek feladat: egyrészt közel áll a gyerekekhez, mert mindennap használják a kis vicces jeleket; másrészt nem biztos, hogy pontosan értik, érzik is, melyik jel mit jelent. Hogy jön ez a nyelvtanhoz? Úgy, hogy ezek a jelek ma már a nonverbális kommunikáció részét képezik, annyira, hogy lehet szavak nélkül, kizárólag emojik segítségével beszélgetni. Más kérdés, ki hogyan értelmezi ezeket a jeleket, hisz ott tartunk, hogy ha valaki nem tesz nevetős szmájlit a mondat végére, akkor az „biztos”, hogy szomorú dolgot ír. 

2. „Szerized az édi nyelvet?”

Nem. De nem úszom meg ennyivel. A hatodik feladat a magyar nyelv változásairól szóló cikk volt. Kitér a túlzott „elédizett” szavakra, mint a „tünci, szemcsi”, stb. Ha akarjuk, ha nem, ezek a szavak jelen vannak a nyelvünkben, használjuk. Ehhez kapcsolódva voltak egyéb kérdések, feladatok, melyek többféleképpen mérték, ki hogyan, miért használja ezeket a szavakat. Sokan elítélik az ilyenfajta szavak használatát, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a nyelv folyamatosan változó, alakuló anyag, nem állandó. Szeretjük – vagy nem –, ezzel foglalkozni kell. Biztos akkor is furcsán néztek, amikor a csokoládé szó helyett először kezdték el használni a csokit, mára pedig már teljesen megszokott, elfogadott lett.

Nekem évekkel ezelőtt a hideg futkosott a hátamon a „szupcsi, kircsi, szülcsinapcsi, ajcsi” kifejezés hallatán. Ma meg már… Nem, még ma sem bírom…

3. Lackfit értjük?

Ugyanebben a feladatban egy Lackfi-vers is szerepelt, ahol pont ezt a nyelvváltozási jelenséget figurázta ki az író. Aki ismeri Jánost és a munkásságát, tudja, hogy nagyon sokszor él a humor és az irónia eszközeivel. Ahogy ebben a versben is. Bebizonyosodott, hogy a felnőttek még mindig nem értik, és nem tudják kezelni kellőképpen ezt a jelenséget, pedig nagyon fontos lenne. Ahogy az is fontos lenne, hogy jól tanítsák meg a gyerekeknek a nyelvben rejtező iróniát, annyira hogy meg is értsék, és később alkalmazni tudják. Szegény Lackfiról néha még a keresztvizet is leszedik, bár ő ezt nagyon jól tűri. Az is sokat elmond a világról, hogy ő az a költő, aki miatt a legtöbbet kell vitatkoznom a rokonaimmal, ismerőseimmel, egy kicsivel többet, mint Varró Dani miatt. Egy dolog van, ami nem szerencsés ebben a feladatban: a mai gyerekek már nem ismerik vagy nem használják a „vidikazi, pali, csöriz” szavakat. Bár azért – tegyük a szívünkre a kezünket – azt nem volt nehéz kitalálni, hogy a „koviubi pörivel” kifejezés mit is jelent…

Ezen is túl vagyunk, még pár napig morognak a szülők, aggódnak a felvételizők… és javítanak a tanárok. Aztán el is felejtjük, és egészen jövő januárig eszükbe sem jut, amikor meg majd megint elmondjuk: „bezzeg a tavalyi feladatsor mennyivel jobb, könnyebb volt”. És hogy milyen volt a matek? Nah, az tényleg nehéz volt, nagyon nehéz. Még nekem is…

Balatoni József, Jocó bá

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ Chinnapong