–

2013. december 29 nem volt az a kimondottan szokványos nap. Visszagondoltam az addigi december végi napjaimra, elméláztam azon, hogy ebben a bizonyos év végi időszakban mindaddig az volt a legnagyobb gondom, hogy melyik koktélruhát válasszam a szilveszteri partihoz. Mert az, ugye, nagyon nem volt mindegy, ugyanis én szerettem volna lenni a legfeltűnőbb, a legcsinosabb. Természetesen.

2013. december 29 nem volt az a kimondottan szokványos nap. Mert mi aznap kemóra indultunk a kórházba. Ez volt a második adag, az elsőt december közepén kaptam. Akkor már nem volt hajam. Olyan pontos menetrend szerint hullott ki, ahogyan az orvos megjósolta: két héttel az első kezelés után. Két ünnep között nyírta le anyám a maradék csomókat, december 29-én még épp szoknom kellett újdonsült kopaszságom. Nyargaltunk be anyuval a Péterfybe, amikor telefonált a tesóm, hogy baj van.

Baj van? Tudjuk, banyek, épp a kórházba tartunk. Kemoterápiára. Hát, mi lehet ennél nagyobb baj? Aztán kiderült, hogy, végül is,  tényleg nagyobb a baj…

„Michael Schumacher súlyos síbalesetet szenvedett, most szállították kórházba a francia Alpokból” – szipogott a húgom. Megrendültünk. Aztán egyből megnyugtattuk magunkat: „de hát egy ilyen nagy sportember szervezete golyóálló, balesetálló, ütésálló. Meg hát, ugye, annyiszor lehetett volna komoly baja a Forma-1-es pályákon, mégsem történt vele soha semmi életveszélyes dolog, hát miért éppen síelés közben érne véget egy ekkora legenda élete?!” Szóval megnyugodtunk, és a feladatunkra koncentráltunk.

Tudnotok kell, hogy Schumi a család kedvence volt évek óta, remegve néztük a versenyeket vasárnaponként az F-1-es szezonban, és üvöltve szurkoltunk a német pilótának. Rendesen megosztotta a közönséget vehemenciája, stílusa, az, hogy Senna halálakor megnyerte a futamot, és nem átallott örülni neki. Hogy a győzelmei idején jobban „üdvrivalgott” az olasz himnuszra (amit a csapata, a Ferrari miatt játszottak), mint a saját német himnuszára.

Mi meg pont amiatt szerettük családilag, amilyen volt; hogy heves természetességgel tudott örülni, hogy izgalmat vitt az egyébként azóta (szerintem) rémesen monotonná vált autóversenyzésbe. Hogy annyiszor és úgy tudott nyerni a pályákon, ahogy. Hogy „esőmenő” volt, végigsiklott a vizes versenyeken is. Imádtuk, amikor úgy lett vége egy-egy futamnak, hogy belelocsolta Jean Todt (a Ferrari akkori csapatfőnöke) ruhájába a pezsgőt, és közben nagyokat kacagott.

Noha tudtuk, hogy egy igazi harcos, azért 2013. december 29-én az a rémes hír rendesen fejbe vágott bennünket. Olyannyira, hogy egy pillanatra el is felejtettük, hova igyekszünk éppen.

Valahogy elterelődött a figyelem a saját nyomorúságunkról, mert bajban volt a mi legendánk, és sok mindenki legendája.

Aztán estére már tudni lehetett, hogy sokkal rosszabb az állapota, mint ahogyan azt elsőre közölték, és bizonytalan ideig kómában tartják. A rajongók félelmetes erőket mozgósítottak, a kórház elé, ahová a bajnokot szállították. Valóságos ima-szentélyt építettek, a világon mindenhol megjelentek a Keep fighting („Ne add fel a harcot!”) feliratú Schumi-képek, és a szurkolók egy emberként, lélegzetvisszafojtva drukkoltak amiatt, hogy Schumi maradjon életben, és ébredjen fel.

A nem kimondottan szokványos 2013. december 29-e óta eltelt négy év. Azt már tudjátok, hiszen annyiszor elmondtam, és hát itt ülök most is, egészségesen, és írom ezeket a sorokat, hogy a kezeléseim sikeresek voltak. Élek. Egészséges vagyok. Michael Schumacher viszont azóta sem tért vissza. Annak idején fél évig feküdt kómában, azután jött a hír, hogy felébredt, de nem tud beszélni, sem mozogni, gyakorlatilag vegetál, csak minimálisan reagál a külvilágra. Egy év után hazaszállították Franciaországból svájci otthonába, ahol speciális ápolási körülményeket alakítottak ki számára. Azóta is ott kezeli egy komoly szakemberekből álló csapat.

De totális hírzárlat van, sem a menedzsmentje, sem a család nem nyilatkozik, és kizárólag a legközelebbi ismerősei látogathatják.

A bajnok ma negyvenkilenc éves. Máig ő a Forma-1 legeredményesebb pilótája (világbajnok lett '94-ben és '95-ben még a Benettonnal, 2000-2004-ig pedig ötször zsinórban egymás után a Ferrarival). Máig ő a leginkább körülrajongott versenyző, sokunk számára gyerekkori idol. Egy igazi harcos, valódi és kiváló sportember. Nincs még egy olyan, mint ő. Ezért aztán mi, a rajongói nem adjuk föl. 

Mi még mindig remélünk! #keepfightingmichael

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/ Mark Thompson /Allsport