Száguldó cirkusz és halálos nyugalom

–

Vagyok olyan piszok nagy mázlista, hogy az egyik autómárka meghívott a múlt héten az istállójába, hogy betekintsek a kulisszák mögé és végignézzem az edzéseket meg az időmérőt. Ott várakoztunk a programokra, ahol a pilóták, a csapatfőnök, a mérnökök és a szerelők reggeliznek. Karnyújtásnyira sétálgattak tőlem világbajnokok és legendák, és testközelből nézhettem, ahogy szétszednek és összeraknak egy versenyautót. Ennyire közelről figyeltem a szombat délelőtti edzéseket, aztán az időmérőt, közben pedig elveszítettem az időérzékemet – csak annyit tudtam, hogy innen bizony nem akarok hazamenni. Soha többé. 

Aki szereti, nézi (vagy nézte valaha) a Forma–1-et, az tudja, mit jelent egy olyan embernek a boxutcában és az istállóknál sétálgatni, akit gyerekkorában megfertőztek ezzel a sporttal. Kábé olyan, mintha hatalmas focirajongóként bekukucskálhatnál Ronaldo öltözőjébe, és leülhetnél mellé a meccs után, hogy kezet fogjatok és szelfizzetek. (Csak azért mondom épp Ronaldót, mert őt ismerem a jelenlegi sztárfocisták közül.) 

A száguldó cirkusznak is nevezett egész éves versenykaraván úgy költözködik a különböző helyszínekre, mint a profi cirkuszosok.

Csak ebben a cirkuszban nem állatok és mutatványosok lépnek fel, és amit művelnek, az jóval veszélyesebb egy trapézos mutatványnál (mondom ezt úgy, hogy azért az sem piskóta). 

Szerencsére haláleset egyre ritkábban fordul elő a fokozatosan bevezetett biztonsági óvintézkedések, és a fejlődő technikai háttérnek köszönhetően. (Utoljára Jules Bianchi járt szerencsétlenül 2014-ben, amikor az egyik autót mentő teherszállítóba beleszállt, és tíz hónappal később lekapcsolták az őt életben tartó gépekről.)

De akit ez a csodálatos technikai sportág megfertőz – akár versenyzőként, akár drukkerként –, az nehezen tud tőle szabadulni. Éppen ezért már az sem számít kivételesnek, ha a pilóták gyerekei versenyezni akarnak. Például Michael Schumacher fia, Mick, a húszéves Formula–2-es pilóta is rója a köröket édesapjának köszönhetően. Épp egy hete a Hungaroringen nyerte élete első futamát. És a Formula–2-ből egyenes út vezet a Formula–1-be – ha egy menedzser, vagy az egyik csapat meglátja benne a potenciált.

That's what we work for! Hard work always pays off... Grazie Team @prema_team ❤️ @scuderiaferrari

Persze a potenciál nem merülhet ki pusztán a tehetségben – bár kétségkívül az is kell hozzá. Ha valaki eladható a szponzoroknak, ha jól tudják majd használni reklámokban, akkor eggyel esélyesebb, hogy bekerüljön a körön belülre. Megfelelő mennyiségű pénzzel is be lehet valakit vásárolni egy csapathoz. Persze ebben az esetben nem biztos, hogy ünnepelni fognak, de van, akinek minden pénzt megér ez a szenvedély. 

Az is szent, hogy a Schumacher név ma is dollármilliókat ér, szóval Micknek jó esélyei vannak, de egyébként is tehetséges versenyző, bár egyes vélemények szerint az apja közelébe sem ér. Persze egy hétszeres világbajnok nyomdokain haladni nem egyszerű feladat. 

Ha valaki látott már ilyen versenyt, akkor tudja, hogyan fest a rajtrács és a boxutca. A boxutcában vannak a különböző csapatok istállói, ahová vendégként bejutni csakis meghívással lehetséges. Az istállók mögött pedig egy igazi mesevilág tárul a szemünk elé. Ott mászkálnak a csapatok tagjai, akik riporterek, fotósok, és kiváltságos rajongók kereszttüzében próbálnak arra koncentrálni, hogy a legjobban teljesítsenek. 

Életemben először én is közéjük kerültem, így volt alkalmam végignézni az időmérő teljes napját a reggeli edzésektől kezdve a futamok végéig, bemehettem az istállóba, láttam szétszedve az autót, és azt is, hogyan cserélik ki olyan veszettül gyorsan a kerekeket.

Mint tudjuk, ez is egy olyan sportág, ahol a tizedmásodperceknek is komoly jelentősége van. Emlékszem, régen egy kerékcsere hét-nyolc másodpercig tartott. Ma az egész folyamat másfél másodpercet kóstál – ha nem szól közbe semmilyen malőr. Eltörölték ugyanis a verseny alatti tankolást – az autóknak annyi üzemanyaggal kell elindulniuk a több mint negyven körre, amennyivel kibírják a verseny végéig.

De még így sem érem fel ép ésszel, hogyan képesek kicserélni négy kereket alig két pislogás alatt. 

Amikor megkaptam a meghívót, és elolvastam a programot, attól tartottam, mennyire idegesítő lehet a csapat számára, hogy vadidegenek bóklásznak a boxukban és bámulják őket ebben a kiélezett helyzetben. Aztán én lepődtem meg a legjobban azon, hogy semmilyen idegességnek vagy gorombaságnak nem láttam jelét rajtuk. 

Olyan halálos nyugalomban, szinte néma csendben, kihegyezett figyelemmel tették a dolgukat, hogy ehhez hasonló munkavégzést még sehol nem láttam azelőtt. Talán egy többórás, orvosi nagyműtéthez tudnám hasonlítani azt a koncentrációt, amit ott tapasztaltam. A csapatok pontosan értik, mi a szerepe azoknak az embereknek, akiket meghívnak egy ilyen boxlátogatásra. Tökéletesen tudják, hogy a marketing a jó PR a szponzorok miatt éppen annyira fontos, mint az, hogy jól szereljék össze a versenyautót. (Persze nem ugyanannyira, de tény, hogy támogatók nélkül nehezen jön ki a matek ebben az igencsak költséges sportban.)

Itt minden a taktikáról szól. Attól kezdve, hogy a pilóta mit eszik a verseny előtt (vagy a versenyek közötti időben), hány kiló, milyen az autója kialakítása, hogyan tud közben folyadékot pótolni, mennyire nyugodt, hogyan kerül transzba, és hogyan képes összpontosítani, minden apró mozzanatnak szerepe van a teljesítményében. 

Ha egyetlen ember hibázik, az egész verseny oda lehet, sőt, bizonyos esetekben a pilóta élete is veszélybe kerülhet (bár már jóval ritkábban).

A taktikán épp annyi múlik, mint a pilóta állapotán. A legutóbbi Hungaroring-futamon például Hamilton, a Mercedes pilótája egy jó taktikai húzással tudott nyerni az utolsó körökben, úgy, hogy végig a Red Bullos Verstappen vezetett. És egy hiba miatt elúszhat akár egy meghosszabbított szerződés vagy egy szponzorációs összeg is, ami ebben a sportágban bizony dollármilliókat jelent. 

Nálunk az egész család óriási Forma–1 rajongó, így vasárnap délutánonként a húsleves meg a rántott hús után anyámék bekapcsolták tévét, és az egész család ugrálva izgulta végig, hogy nyer-e Schumi. 

Ott lenni ezek között az emberek között, és közelről nézni a munkájukat, életre szóló élmény volt nekem. Soha nem hittem, hogy ez megtörténhet. 

Szentesi Éva

A kiemelt képen Damon Hill brit pilóta látható az 1993-as futam közben a Hungaroringen (Forrás: Getty Images/David Rogers/Allsport)