-

Mán megin’ azt a szart kell nézni? – ordibált be nagyanyám a konyhából mosogatás közben, amikor minden második vasárnap, ebéd után bekapcsoltuk a tévét fél kettőkor, mert kezdődött az élő közvetítés a Forma 1-ről. Mintha csak ma lenne. A család kidőlve feküdt a nagyszobában, a rántott hús és a húsleves illata még ott kavargott a házban, mi pedig boldogan dőltünk el a rekamiékon, jóllakottan, élvetegen. És vártuk, hogy megszólaljanak a jól ismert, imádott és jellegzetes hangok, felbőgjenek a csinos, fényes versenyautók motorjai.

Nagyanyám nem szerette a Forma 1-et, de rajta kívül mindenkit megfertőzött ez a sportág. A család összes tagja lelkesen kísérte figyelemmel a küzdelmet, persze mindenki Ayrton Sennának szurkolt akkor. Jól emlékszem Senna halálára, kilenc éves múltam. Üvöltöttek anyámék, hogy: „Úristen, nem mozdul a sisak, nem mozdul a sisak!" Mi meg megijedtünk és sírtunk. Egy pillanat alatt vége volt, nekicsapódott a betonfalnak a san marinoi Tamburello-kanyarban.

Aztán jött a Schumi-korszak, és a család egy emberként szurkolt ennek a szenvedélyes embernek, aki német létére úgy vezényelte az olasz himnuszt, akárhányszor megnyerte a versenyt, hogy honfitársai meg is szólták érte rendszeresen. A pezsgőt is úgy locsolta főnöke, a kicsi Jean Todt ruhájába, hogy nevetve iszkolt előle a Ferrari vezetője. Imádtuk a Ferrarit, utáltuk a McLarent, mérgesek voltunk Mika Häkkinenre, amikor ő nyert, és amikor egy esős futamon David Coulthard– vélhetően direkt – befékezett a mi Schumink előtt, hogy bevehetetlen előnyéből faraghasson, akkor hangosan kiabáltunk a tévének, hogy Gyerünk, Schumi, verd meg! Schumacher pedig úgy ugrott ki a kocsiból, hogy kivágta a kormányt, és vágtatott át a boxutcán Coulthardék istállója felé, négy embernek kellett lefogni. Sosem felejtem el, mennyire örültünk.

Nézd meg ezt a felvételt arról az emlékezetes pillanatról, ma is megmelengeti a szívemet ez a szenvedély:

Azért is szerettük annyira, mert tele volt szenvedéllyel, érzelemmel, tudott örülni, tudott sírni, nekem a mai napig Schumi a Forma 1, és amióta abbahagyta a versenyzést, én azóta nem nézem, azt se tudom, most kik versenyeznek. A családom töretlenül a sportág rajongója, a húgom képes fennmaradni, ha az időeltolódás miatt hajnalban közvetítik a futamot a világ másik tájáról. Nekem Schumi nélkül és az új szabályokkal már nem ugyanaz ez a verseny. A taktikai versenyzés részét megölték, pedig az adta az izgalmát, hogy a mérnökök hogyan számolják ki az autó súlyát, mennyire ügyesen zsonglőrködnek az üzemanyag mennyiségével és a kerekek minőségével.

Sosem felejtem el ezeket a vasárnapokat. Teli voltak izgalommal, élettel, szállt a rántott hús illata tapintható volt a béke. Azt hiszem, ilyen lehet a Paradicsom...

 

Szentesi Éva