–

„Eggyé kell válnod az autóval. Pontosan tudnod kell, mennyit bír az autó. Mert mindig van egy határ, ezért óvatosnak kell lenned, ahogy minden más dologban is az életben. Nem szabad átlépned a határt, de azért meg kell közelítened azt. Százszázalékos teljesítmény – ez a célom, ezt akarom elérni. Olyan ember vagyok, aki nem éri be kevesebbel. Nem szeretek a teljesítményemről beszélni, mert az arrogánsan hangozhat. A kudarcaimról sem szeretek beszélni, mert azokat mindenki látja” – idézik a film elején Michael Schumacher hétszeres világbajnok Forma–1-es pilóta egyik korábbi nyilatkozatát. És hogy mindez mennyire valóságos az életére és sorsára nézve, attól végigfut a hideg a hátamon.

A dokumentumfilmben a baleset óta először szólal meg Schumi családja: a felesége, Corinna, az édesapja és a gyermekei is, akik mindketten sportkarriert választottak, ráadásul Mick Schumacher idén debütált a Forma–1-ben, és ígéretes tehetségnek mutatkozik. 

Ahogy mesélnek a filmben a kezdetekről, arról, hogy Schumi egy nem túl tehetős családba született, ahonnan jóval nehezebb volt elindulni ezen a pályán – hiszen köztudomású, hogy az autóversenyzéshez sok pénz kell –, arról óhatatlanul is eszembe jut, micsoda teher lehet ez a fényes karrier a fiának, Micknek. Hiszen Schumi szó szerint berobbant anno. Már négyéves korától tudta, hogy versenyezni akar, az apja által üzemeltetett gokartpályán gyakorolt, és már akkor is olyan szellemben versenyzett, olyan összpontosítással, mint egy bajnok. De a fiatal srác nem is álmodott, nem is álmodhatott a Forma–1-ről, mert ahhoz nem volt elég tőkéjük.

Amikor 1989-ben Willy Webber felfedezte, és onnantól fogva menedzselte pályáját, sikerült elérnie, hogy 1991-ben, a szezon közepén ő ugorhasson be a Jordan-Ford csapatba egy hirtelen kieső pilóta helyére.

Schumi az első verseny alkalmával a hetedik helyen végzett, amit soha azelőtt nem produkált még újonc. Az tehát korán kiderült, hogy egy kirobbanó tehetségű pilótát fedeztek fel éppen, akinek helyén volt az esze is, hiszen ebben a sportban legfőképpen a koncentrálóképesség, a stabil állapot a meghatározó tényező.

Schumi és Willy Webber 1993-ban - Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier

Webber azt meséli, hogy pontosan emlékszik arra az estére, amikor 1991-ben utoljára ettek együtt pizzát egy étteremben, nyugodtan, anélkül, hogy bárki hozzájuk szólt volna, de az F–1-es debütálás után egy pillanat alatt megváltozott minden, akkora sztár lett a német fenegyerekből.

A dokumentumfilm korábbi interjúkon, a volt kollégák, és a legközelebbi barátok mostani, a filmhez készített nyilatkozatain keresztül rajzolja meg egy nagyszerű sportember portréját, amihez sokat hozzátesznek Corinna megszólalásai. És ez olyan adalék a Schumi-fanoknak, hogy győzzenek csak betelni vele.

Láthatunk egy nagyszerű fiatal srácot, akit a nehézségek még jobb sportolóvá faragnak, akit nem véletlenül neveztek például „eső-menőnek”: mert a kedvezőtlen időjárásban ő ment a legjobbat, hiszen gyerekként rengeteget gyakorolt így. Beláthatunk a kulisszák mögé, hogy pontosan mi történt akkor, amikor az újonc Schumi a legnagyobb ellenfele, Ayrton Senna mellett versenyzett, és a brazil pilóta balesetet szenvedett Imolában, majd el is hunyt a kórházban. Azt a versenyt Schumacher nyerte, és ott állt hirtelen a nagy idolja, és a legnagyobb riválisa nélkül. Michael még jóval később is megrendültséggel nyilatkozott Senna haláláról.

Látjuk azt a Schumit is, aki világsztár lesz a Ferrarival, igaz, nem kis küzdelem árán – én ezeket a küzdelmeket végigkövettem vasárnaponként a családommal, most pedig egy egészen másik oldalról, a kulisszák mögül láthatom, miért is volt tulajdonképpen a kedvenc versenyzőm, sokak kedvenc versenyzője. 

A Ferrari pilótájaként minden addigi rekordot megdöntött - Forrás: Getty Images/ Mark Thompson /Allsport

Minden megvolt benne mindig is, ami egy világklasszis sportolóhoz kell: a tehetség, a tudás, a győzni akarás, a biztonságos háttér, a koncentrálóképesség és a célorientáltság. És az is, hogy mindig csapatban gondolkozott. Hálás volt még annak is, aki az ebédjét főzte a futamokon, de együtt dolgozott a szerelőkkel is. Ez a közvetlenség, ez a figyelem és összetartás olyan csapatot verbuvált mögé, amelyik a legnagyobb profizmussal és hűséggel szolgálta őt, ez pedig csak azoknak a pilótáknak adatik meg, akik képesek kifejezni a hálájukat.

Michael Schumacher ezek miatt tudott hétszeres világbajnokká válni, és zsinórban öt éven keresztül elhozni a világbajnoki címet imádott csapatának, a Ferrarinak. 

„Mindig is borzasztóan felnéztem az apámra. Tiszteletet parancsoló volt a fellépése. Amikor belépett valahova, mindenki elhallgatott. Én így emlékszem rá. És olyankor én is ugyanúgy elhallgattam. A hősöm egyszerűen besétált közénk. Amikor rá gondolok vagy ránézek, azt mondom, én is ilyen akarok lenni” 

– mondja a fia, Mick a filmben. 

Az is kiderül, hogy vajon milyen állapotban lehet a bajnok. Persze konkrétumokat nem tudunk meg, nem mutatják őt, de kár volna tagadni, hogy egy kicsit azért is nézzük meg ezt a filmet, mert szeretnénk látni legalább egy apró kis reménysugarat felragyogni felőle.

Felesége, Corinna a film végén azt mondja:

„Itt van velünk. Máshogy, de itt van. Ez erőt ad mindannyiunknak. Együtt élünk az otthonunkban, kezeléseket kap, mindent megteszünk azért, hogy jobban legyen és jól érezze magát. Nem telik el úgy nap, hogy ne hiányozna Michael, nemcsak nekem, hanem a gyerekeknek, az édesapjának, a családjának, a barátainak, és azoknak is, akik ismerték. Michael mindig védelmezett minket, most pedig mi védjük őt.”

Corinna sírva nyilatkozott férjéről a dokumentumfilmben (Forrás: Netflix)

Schumi tehát él, és meglehet, mi, rajongók már soha többé nem láthatjuk őt, és be kell érnünk azzal a mítosszal, amit a zsenialitása teremtett, és amely nélkül nem neveznénk a kétezres évek elejét a Forma–1 aranykorának.

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/Michael Cooper /Allsport