Őrület a köbön

Ahogy a legtöbb szülő (főleg, aki IMÁD húsz embernek ajándékozni tüchtig kis csomagolással és 16 fogásos ünnepi menüt készíteni) az egész 23-24-ét végigpörögtük, közös fadíszítés, a főzés utolsó simításai, lopott ötpercekben csomagolás suttyomban… Mire minden készen állt az ajándékozásra, az egyik gyermek aludt, a másik viszont majd’ éhen halt. Így beestünk a szajréval telezsúfolt nappaliba, aztán egy gyors kanyarral lehuppantunk az asztalhoz a félig kihűlt, majd újramelegített kaját belapátolni. Előtte, amikor kész lett a vacsora, a nagyobb lányom épp a férjem meséjét hallgatta békés áhítattal, ezért én, mint az őrült nekiálltam kiszórni a fa alá a lakás különböző pontjairól az ajándékokat. Mivel nem csak négyesben ünnepeltünk, egy babakocsi (igazi) és egy egy méternél magasabb rajztábla is volt köztük. Szóval leizzadtam rendesen, majd a telefonom segítségével megcsengettettem a Jézuskát, de ekkor kiderült, hogy előbb enni kellene. Így pörgött pár kört a mikró, kicsit kutyafuttában elfogyasztottuk az amúgy kábé 12 fogásos menüt, majd újult erővel nekifutottunk az ajándékozásnak. És végül is jobb volt, mint egy évvel előtte, amikor éjjel kettőkor ajándékoztunk, mivel az egyéves, alapvetően tízkor fekvő csemete annyira kifáradt a készülődésben, hogy fél nyolckor, vacsora előtt öt perccel kidőlt, és csak éjfél után kelt fel enni meg begyűjteni a Jézuska által odapottyantott cuccokat. De mielőtt esetleg elkezdtem volna stresszelni a saját kis családom fura ünneplési szokásain, mindig azzal nyugtatgattam magam, hogy a gyerekek még nagyon picik, és ezek a karácsonyok gyakorlatilag főpróbáknak számítanak, hiszen az ajándékokat leszámítva valószínűleg mindent elfelejtenek két nap múlva. Az ajándékok eredetét meg egy hét múlva. Így végül mégiscsak jól sikerült az ünneplés, mert nem ütötte fel a fejét a Karácsonyi Varázslat Egyetlen Nagy Ellensége, a feszültség.

Itt nincs win-win

Bár nagyjából a kedvenc kifejezésem a „win-win”, olyannyira, hogy már a kettő és a négyéves gyermekeim is jól ismerik, rájöttem, hogy ebben a helyzetben ezt baszhatom. Pedig tavaly december elején azt hittem, hogy megvilágosodtam, mert megfejtettem: olyan nincs, hogy minden tökéletes, és mégsem hulla fáradtan ünnepeljük Jézus utólagosan a téli napfordulóra pozicionált születését. Így mit tesz a tradicionálisan perfekcionista családból származó anyuka (vagyis én)? Már jó előre kiválasztja, hogy ő akkor inkább hulla fáradt lesz, de olyan nincs, hogy nem díszítünk 350 mézeskalácsot boldog mosollyal családilag, nem lesz minden ajándékon kis dekoráció a csomagolópapír mellett, és az sem opció, hogy csak háromféle húsétel lesz az ünnepi aszalnál, ahol a még az amúgy jó evő gyermekek is csak három morzsa panírt és két darab gnocchit fogyasztanak. Az enyémek ráadásul mindezt egy deci ketchupban megúsztatva. Így aztán a tökéletes ünnep reményében december 10-től (amikor már minden ajándék megvolt) majdnem mindennap vagy éjjel kettőig nyomtam a konyhai és csomagolási ügyleteket, már ötkor talpon voltam – ugyanezen okokból kifolyólag. Meg persze azért is, nehogy az legyen a nagy előkészületek miatt, hogy a munkabeli lemaradásaimat piros betűs ünnepen a fénylő fa alatt pótolgassam. Megsúgom: de, az lett. Úgy, hogy közben a tág családot is csatasorba állítottam, hogy jöjjenek játszani a gyerekekkel, amíg én főzök és elugrom ide-oda.

Aztán 24-én reggel, az előre lefixált hulla fáradt árnyékom kászálódott ki az ágyból, de legalább azzal a boldog tudattal: minden készen áll arra hogy idén aztán olyan emlékeket szerezzenek a gyerekek a karácsonyról, hogy felnőttként éveket át ezt a tökéletességet próbálják majd létrehozni. Szerintetek tökéletes lett? Naná, hogy nem.

Pedig 24-én napközben minden a terv szerint haladt, tényleg csak a fadíszítés és egy-két étel a sütőbe pattintása volt hátra a szuper szentesti lakomához. És az ajándékok is egy fix helyen összegyűjtve, becsomagolva várták a sorukat. De a lányainknak nem volt kedvük délelőtt fát díszíteni, majd alig ettek az ebédre szánt könnyű kis tésztából. Aztán nem akartak időben aludni. Aztán tök későn jól beuzsonnáztak a desszertnek készített sütikből. Majd, mikor épp csengetett volna a Jézuska, kiderült, hogy jobb, ha nem csenget, mert az óriási társasjáték partiban a kutyát sem fogja érdekelni. Szóval megint csúszás volt és mikrózás, sőt, a fixen alvó gyermek sem került ki a képből, csak már legalább nem az enyém volt. De mivel minden listámon kipipáltam minden pontot, és végül is mindenki evett valamikor valami ünnepit, a felnőttek ájuldoztak a terülj-terülj asztalkámtól, a fa gyönyörű lett, az ajándékok örömöt okoztak, és aki jól ismer, az külön megdicsérte a csomagolást is… nos, így mi okom lett volna kiborulni? Semmi. Nem is tettem ilyesmit, csak majdnem, egyszer-kétszer. De aztán lebeszéltem magam róla (egy kis segítséggel).

Van arany középút?

Idén az a célom, hogy fel se merüljön a kiborulás lehetősége. Most is fogok éjszakázni egyszer-kétszer (vagy ötször-hatszor), de már van néhány dolog tavalyról, ami fel sem kerül a kis listámra. Mert idén újra megvilágosodtam, és rájöttem, hogy az ünnep valahogy mindig varázslatos lesz. Gyermekkoromból nem őrzök emlékeket tökéletes karácsonyokról, sőt. De mégis vannak olyan pillanatai az egykori karácsonyainknak, amelyekre szívmelengető visszagondolnom. Leginkább azok, amikor a kis családunk egysége minden ünnepgátló tényező ellenére egység volt, és érdekes módon ez legtöbbször az előkészületek során valósult meg, nem a hivatalos ünneplés idején. Így igyekszem már most bevonni az előkészületekbe a lányaimat.

A többi pedig megtörténik magától, mert ilyenkor akkor is más lesz valahogy minden, ha ugyanazt esszük, mint egy átlagos napon, és ha be sincsenek becsomagolva az ajándékok.

Mert készülünk rá, beszélünk róla, vendégeket várunk, vendégeskedünk, angyalok járnak nálunk, kicsit mi is megpróbálunk angyalian viselkedni… És együtt izgulunk, hogy jöjjön a varázslat, ami talán akkor is jön, ha csak kétféle köret közül lehet választani a vacsoránál. Ugye? Na, jó, nem kockáztatok, háromféle köret biztosan lesz, nehogy ezen bukjon el a mesés ünnepi hangulat…

 

Tóth Flóra