–

Ritkán vásárolok, ha igen, akkor viszont – gyakorlott autista módjára – egy holmiból jó sokat. Nemrég egy előadást tartottam, előtte a határidőnaplóm dedikálásán vettem részt. Az alkalmakra vásárolt ing annyira bevált, hogy mindjárt vettem belőle hetet. Mentségemre szóljon, a mintája legalább másmilyen, a típus, fazon és természetesen a méret változatlan. A karácsony közeledte sem befolyásolja a vásárlási szokásaimat, nálam sosem az ajándékokról szól az ünnep, hosszú évek óta nem vagyok hajlandó asszisztálni a karácsony lealacsonyításához. Viszont a kollégáim szóltak, hogy az egyik sportboltban óriási akció van, én pedig egy jó vásár reményében felkerekedtem.

Tényleg jelentős engedményt adnak, a cipő kétségkívül megéri. Megint felpróbálom, mint az első két alkalommal. Még mindig van a méretemben, nem tudom, meddig lesz belőle, hiszen a 38-as a legnépszerűbb női méret. Ami leginkább mellette szól, hogy a memóriahabos talpbetét roppant kényelmessé teszi. Az sem kizárt, hogy ebben tudnék futni. Mert amúgy sajnos régóta képtelen vagyok panaszmentesen kocogni. Évek óta zsibbad a lábam futás közben; orvosok, gyógymasszőrök és manuálterapeuták hada vizsgált már ki, voltam MRI-n, röntgenen, kaptam lökésterápia-kezelést, de semmi. A zsibbadás maradt, sőt, gyakran a lábfejem is görcsöl, ha futok. Mostanában inkább úszom, de a talpam gyakran így is fáj. Lehet, hogy ez a cipő enyhítené a panaszaimat. Amikor már-már meggyőzöm magam, hogy megveszem, az ellenoldal elkezdi egyre hangosabban hallatni a hangját: hékás, a tizenötezer forint irreálisan sok!

Egyéves volt a lányom, amikor egy családi tragédia következményeként összeomlott az életünk. Olyan szegények voltunk, hogy aprópénzzel jártam a közértbe, tíz-húsz forintokon spórolva raktam be a kosárba az alapvető élelmiszerek legolcsóbbikát. Nem futotta másra, mert közben – rajtam kívül álló okok miatt – fizetni kellett az uzsorásnak. Pocakos volt meg sánta, ezért leginkább ülve bonyolította az üzleteit. Hiába mondtam, hogy van egy csöppnyi lányom, legyen benne egy kis irgalom, ő hamar rövidre zárta a témát; neki is van gyereke, az ő élete is nehéz. Ennyiben maradtunk. Fizettem. Más helyett.

A pokoli évek már csak az emlékeimben élnek. De ott élénken. Ha az észszerűséget áthágva akarnék költekezni, jelez a vészfék. Nem tudom, lesz-e valaha másként…

Járok-kelek a cipőben. Irtó kényelmes. És tulajdonképpen nagyon sokat dolgozom, megérdemelném. Eszembe jut a mentőötlet: felhívom Edina barátnőmet, hogy szerinte megvegyem-e. Betéve ismeri az egész életemet, tisztában van a tetteim mozgatórugóival, nem kell neki elmagyarázni, hogy miért vagyok képes hetekig pöcsölni egy cipővásárláson. Miközben beszélünk, hála a modern technikának, lefotózom a csukát elölről, felülről, na meg oldalról, és elküldöm neki viberen. Nem jó, mondja, bumszli az eleje, viszont, ha kényelmes, vedd meg! Köszi, sokat segítettél…

Igazából mindig az hittem, hogy leszámoltam a múltammal, de ha ennyire visszatartanak a régi idők emlékei egy edzőcipő megvásárlásában, akkor talán mégsem.

Persze a jelen sem sokkal könnyebb. A saját közösségi oldalam menedzselése mellett öt helyre dolgozom, a minap mondtam fel a hatodik cégnek. A napilapot, ahova írok, nemrég adták el, és a konditerem, ahol edzéseket tartok, szintén új tulajdonos kezébe került. Sok a bizonytalanság az életemben, és rengeteget kell dolgoznom azért, hogy talpon tudjunk maradni. Szóval, ha ezt nézem, vállalhatatlanul sok pénz ez a tizenötezer forint.

Az első alkalommal azért nem vettem meg, mert alig volt időm, rohannom kellett dolgozni, és nem akartam átgondolatlanul beleugrani a cipővásárlásba. Mindez egy budai plázában történt, mellettem egy csinos nő vásárolt, a kosarában egy halom sportcucc és több pár cipő. Sosem ítélkezem elsőre, tudom, hogy többnyire rólam is mást gondolnak az emberek, mint aki valójában vagyok. De a kosár tartalma valóban sokkolóan gazdag volt. Azt hiszem, ha több időm lett volna, akkor is lemondok a cipőről. Valahogy elment a kedvem mindentől, inkább kisomfordáltam a boltból, és már igyekeztem az előttem álló feladatokra összpontosítani. Nem először menekültem a munkámba a gondolataim elől. Második alkalommal azért nem tudtam kellőképpen megfontolni a vásárlást, mert felhívott a lányom, hogy találkozni akar velem. Több mint egy hónapja elköltözött az apukájához, tizenöt elmúlt, tudomásul vettem a döntését. Örültem, hogy látni akar, siettem a spontán találkozónkra, ezekbe a lopott kis perceinkbe kapaszkodom mostanában. Azt mondja, azért nem érezte jól magát nálam, mert agyonhajszolt vagyok, de hát éppen a múlt fájdalmas dolgai miatt kell ennyit dolgoznom – és ezeket a szívbemarkolóan fájdalmas dolgokat nem én idéztem elő, ugyanolyan ártatlan áldozata és elszenvedője voltam, mint ő. Nem véletlenül váltam el.

Az ominózus ing, meg a cipő.
Az ominózus ing, meg a cipő - A képek a szerző tulajdonában vannak

Még szerencse, hogy a szerkesztőség mellett van a sportbolt, így nem gond harmadszorra is megnézni a cipőt. Az is szerencse, hogy jó sok vevő fordul meg az üzletben, nem néznek hülyének, amiért háromnaponta randevúzok a formás kis feketével. Nem is bumszli az eleje.

A tükör, amelyben meg tudom nézni, hogyan áll a cipő, pici, rossz szögben áll, és a bokámnál tovább nem látom magamat benne, mert annyira keskeny. Az összhatást nem tudom felmérni. Szűk a látótér… de lehet, hogy az enyém is az. 

Lehuppanok az ülőkére. 

Tényleg... miért gondolkozom ennyit? Amikor nagy bajban voltam, a következetességem vezetett ki a poklok mélyéről. Plusz a szívósságom, az elszántságom és a kérlelhetetlen akaraterőm. De van-e értelme a múltban felállított korlátokat meghosszabbítani? A nehéz időkben megtanultam beosztóan élni, családfenntartói szerepek hárultak rám évekig. Most is súlyos terheket cipelek. De szükség van-e mindig tudatában lenni ennek? A hét ing a munkámhoz kell. A cipő viszont csak örömforrás. Lenne. Amúgy nem jellemző, hogy tárgyakban mérem a boldogságot, de ez az edzőcipő most valamiért nagyon kell nekem. 

Még mindig ugyanott ülök. Képtelen vagyok dönteni. Már nem a cipőn agyalok. Hanem azon, hogy mihez kell az erő? Megvenni a cipőt a tanult meggyőződésem ellenére? Vagy ellenállni a szenvedélyes vágyakozásnak? 

Istenem, csak egy cipő. 

Istenem, csak egy kérdés.

Igen vagy nem? 

 

Tamás Rita

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/lolostock