A magas sarkútól a flip-flopig – Az öregedés jelei a cipőválasztásainkon keresztül
Huszonéves korodban még te is simán lenyomtál egy egész estét magas sarkúban Budapest macskaköves utcáin? Vagy kibírtál egy egész nyarat egy szál flip-flopban? És azóta te is rajtakaptad magad azon, hogy minél idősebb vagy, annál inkább hajlasz a kényelemre és az egészséges talpkialakításra? Mi így vettük észre az öregedés jeleit a cipőválasztásunkon keresztül. Szerzői vallomások a WMN irodájából.
–
Tóth Flóra – Platformos tűsarkútól a „mami magas” sarkúig
Mivel összesen 163 centi magas vagyok, és ez némileg zavar is, gyakran veszek magas sarkút, hogy impozánsabbnak tűnjek. (Súlyban már bőséggel megvagyok, most már csak hozzá kellene nőni.) Szóval a különböző magasító cipők végigkísérik az életemet. Volt durva platformosom (tiniként), rejtetten emelt sportcipőm, vastag talpú slip-onom, minden, amivel nyerek pár centit. Huszonévesként még simán lenyomtam egy bevásárlást magas talpú tűsarkúban, most meg csak az extra kialakítású, rejtetten emelt talpú „mami magas sarkúim” vannak, amiknek még véletlenül sem vékony a sarka, hogy stabilan álljak a lábamon.
Tizenévesen, a rocker korszakom közepén pihentettem a sarkakat, és egy béleletlen acélbetétes bakancsban végignyomtam legalább két teljes telet, akkor még nyilván tömegközlekedéssel jártam
(és a bakancshoz egy vékony, fekete, térdig érő bőrkabátot viseltem, csakis kigombolt állapotban, mert úgy nézett ki menőn). Most meg minden téli cipőm bélelt, de kabát tekintetében nem sokat fejlődtem (nem vagyok fázós). A sportcipőkkel régebben úgy voltam, hogy viseltem őket utcára egy darabig, aztán amit már túl lepattantnak találtam, azt hordtam sportoláshoz. Most fordítva megy a dolog: megveszek egy menő futócipőt, futok benne… Aztán, ha nagyon tetszik, akkor inkább felveszem máskor is, mert úgy érzem, hogy kár azért a szép cipőért, hogy csak kéthetente egyszer mutatom meg a vasúti töltésnek (ilyen sűrűn veszem rá magam a futásra).
Nem olyan régen váratlanul úgy alakultak a dolgok, hogy a legmagasabb sarkú csizmámban kellett végigcsinálnom egy nagyobb bevásárlást (mert amióta ilyen nagyon felnőtt vagyok, kimondottan ügyelek rá, hogy ilyen alkalmakkor kényelmes cipőt viseljek). Először megijedtem, hogy mekkora szenvedés lesz, aztán nem történt semmi. Szóval lehet, hogy harminchárom évesen még fiatalnak számítok cipők tekintetében…
Szőcs Lilla – Tornacipő mint státuszszimbólum
Korábban azoknak a táborát erősítettem, akiknek kétféle cipője volt: egy garnitúra, amit szülői nyomásra vettem/kaptam, és egy másik adag, amit szülői tiltás ellenére vettem – egészségtelen, gerincferdülést okoz… és így tovább. Szerintem ti is tudjátok, mire gondolok. A tornacipő kamaszkorom státuszszimbóluma volt.
Kamaszként úgy tartottuk, hogy vakítóan fehér tornacipőt jellemzően azok hordanak, akik a Hajógyárira járnak, szaggatott, koptatott, magas szárút meg azok, akik koncertekre. A cél természetesen az volt, hogy megtaláljam azt a fajta tornacipőt, ami SENKINEK sincs.
Hiába lettem idősebb, ma ez a cél mit sem változott, csak annyival egészült ki, hogy legyen tartós, vízálló, csinos, és minden szettemhez passzoljon.
Felnőtt fejjel a következő tanulságokat vontam le magamnak: a flip-flop mindig ki fogja dörzsölni a lábujjaimat, a szőrös hótaposóban pedig csak az nem lesz lúdtalpas, akit egy jeti szült.
Belátom, igazuk volt azoknak, akik azt állítják, hogy magas sarkúban sokkal szebb a tartás. Most már csak a tökéletes téli verzióját kellene megtalálnom…
Kurucz Adri – Télen bakancs, nyáron tornacipő és szandál
Nekem kimaradt a magas sarkús korszak. 174 centi vagyok, 41-es a lábam, ezen építmény alá még egy kothornosz vagy életveszélyes tűsarok, minek, könyörgök?
Igazából nem érdekelnek a cipők, csak az, hogy szép és kényelmes legyen. Nagyon nem vagyok az a nő, aki elérzékenyül a cipőboltban. Sőt, kifejezetten macerás cipőt venni, próbálgatni, úgyhogy internetről rendelem évek óta.
Az az elvem, hogy túl rövid az élet a kényelmetlen cipőkhöz.
Bár nagyon tetszenek a gyönyörű, nőies topánok – olyanokon, akik tudják is viselni ezeket. A lábfetisisztákat a komfortmániámmal, mondjuk, így eleve kizártam a párválasztásnál, de hát ez néhány más szubkultúrára is igaz.
Marossy Kriszta – Kényelem és egyszerűség a jelszó, márkaőrület nélkül
Adri kettő vagyok, pár különbséggel. Alacsonyabb vagyok, és a lábam is kisebb, viszont szintén nagyon ritkán éreztem, hogy húsz centiméteres sarkakon akarok tipegni. Kamaszkoromban és kicsit előtte viszont megbűvölten hallgattam a cipők különféle kopogását, és csukott szemmel is felismertem, hogy melyik tanárnőm közeledik éppen az iskola folyosóján. Oké, ez kissé autisztikusnak tűnik, de majd hallgassátok egyszer, csodaszép zene. De hiába nőttem fel azóta, lettem kamaszból fiatal nő, abból anya, satöbbi, satöbbi, nem lett vonzóbb számomra a magas sarok. Még most is maximum tíz centiméteres sarokig választok cipőt, de csak, ha nagyon beleszeretek és kényelmes.
Egész életemben a fekete színt szerettem a legjobban (cipőben is), bár ez némileg ellentmond a személyiségemnek azzal az oldalával, hogy szeretem viccesen látni a dolgokat. Mostanában amúgy döbbenten vettem észre, hogy kifejezetten sok színes cipőm (és egyéb cuccom) lett... Lehet, hogy második gyerekkoromra tényleg gyerek leszek???
Amúgy legszívesebben egész évben flip-flopot hordanék, vagy mezítláb lennék és melegben élnék.
Szóval kényelem és egyszerűség a jelszó, márkaőrület nélkül.
Meggyőződésem, hogy magas sarok nélkül is lehetek elegáns, vad, színes, háttérbe húzódó vagy hódító… vagyis az, amilyennek éppen érzem magam.
Both Gabi – Egy gyerek, plusz egy cipőméret
Nekem minden gyerekem születése után nőtt egy méretet a lábam. Három gyerekem van, 38-assal kezdtem, számoljátok ki, hol tartok... Edzőcipőt csak edzésre veszek föl, amúgy nem bírom magamon elviselni. Két magas sarkúm van, egy nyári és egy téli, és bár mindkettőt a harmadik szülésem után vettem, egyikben sem tudok már járni. Egyre szélesebb lesz a lábam, ahogy öregszem. Ez van.
Kormos Anett – Télen-nyáron magas sarkú
Nekem jobban tetszenek a magas sarkú cipők, csizmák, bakancsok, szandálok, mint a laposak… Kicsi is vagyok, laposban pedig még kisebbnek érzem magam. Két sportcipőm van, az egyik kényelmetlen, viszont a másik… is. A magas sarkú cipőim többsége nagyon kényelmes, amelyik meg nem, azt csak akkor veszem fel, ha nagyon muszáj. És sosem vettem olyan cipőt, ami nem tetszett, csak azért, mert épp az volt a divat. Nem volt patacipőm (vagy holdjáróm), sem hegyes orrú rettenetem, és nem lesz trendi gumipapucsom sem. Cipővásárlásban nagyrészt hozom az otthonról hozott szemléletet: télre meleg, nyárra szellős… Picit még hozzátettem, hogy ami nekem tetszik. De nem vagyok a cipők szerelmese.
Kégl Ágnes – Tornacipőtől a mamuszig
Általában kényelmes tornacipős lány vagyok, de mostanában – részben a menedzseri státusz miatt – megpróbálok néha nőnek kinézni, és magas sarkút venni. Ám kizárólag úgy, hogy a kényelem álljon a középpontban (a lehetőségekhez mérten). Még közvéleménykutatást is tartottam a Facebookon, hogy ha kényelmes irodai magas sarkút akarnék venni, melyik márka jöhet szóba. Az azonban nem változik, hogy a fehér magas szárú tornacipőt és a bakancsot tartom a „legkúlabb” viseletnek. Otthonra meg tartok egy belül szőrős mamuszt!
Szőcs Lilla
