–

Egy épület a megvetetteknek

A Gamla Stan egy apró sziget Stockholm közepén, a turisták legkedveltebb céplontja. Ősrégi épületeivel és szűk, girbegurba utcáival olyan, mintha konzerválták volna a középkorból. Persze tele van szuvenírboltokkal és külföldieknek szánt éttermekkel, ezért azt hittem, a helyiek nagy ívben kerülik, mint mondjuk Budapesten a Várat. De tévedtem. Ahogy a Várban, úgy itt is élnek svédek, körülbelül háromezer család, tehát szükség van óvodára, iskolára. A négy körzeti oviból azonban csak egy ingyenes (tehát állami), a többiért fizetni kell. Ennek az egynek pedig speciális a profilja, ami már az utcáról is látható: a sok országzászló mellett, ami egy zsinegre fűzve lengedez a szélben, egy szivárványzászlót is kitűztek az udvaron álló csenevész fára.   

Lotte Rajalin igazgató fogadja azt a nemzetközi újságírócsoportot, amelynek a tagjaival együtt én is beléphetek a kapu mögé, hogy életünkben először egy melegbarát ovit lássunk. De mielőtt eljutnánk addig, mit is jelent ez, kiderül, hogy már az épület története sem mindennapi. A háromemeletes, keskeny házat több mint egy évszázada a protestáns egyház működtette azzal a céllal, hogy prostituáltak gyerekeit őrizze. A környék szegénynegyed volt, a kurváknak pedig dolgozni kellett menni esténként, nem volt kire hagyniuk a gyerekeket. Az egyház nem kitagadta, hanem befogadta őket, és gondoskodott róluk.

Szimbolikusnak is nevezhetnénk, hogy az épületben ma is olyan embercsoportokat támogatnak, amelyek még mindig előítéletek és megvetés céltáblái.

A kezdetek

De az egész nem ilyen tudatosan kezdődött. Lotte maga is a kisgyerekei mellől, gyes-ről tért vissza a munkába, amikor itt kapott állást az 1990-es években. Ez a hely olyan volt akkoriban, mint az amerikai filmekben: híres arról, hogy nehezen kezelhető gyerekek jártak ide. Bár kicsik, mégis vadak és agresszívak, a nevelők pedig nem találtak rá megoldást. Lotte első projektje az volt, hogy a feszültséget csökkentse, és egy elfogadó légkört teremtsen. Akkor jött rá, mennyire fontos demokratikus értékeket közvetíteni már ilyen kicsi korban. Hogy mindenkire külön oda kell figyelni, előítéletek nélkül, és ha ez megvan, a gyerek is nyugodtabban kommunikál. Ezután már könnyebb arra rávezetni, hogy minden helyzetet lehet verbális kommunikációval kezelni, nincs szükség az erőszakra.

Miután Lotte pedagógiája eredményeket tudott felmutatni, egyre nagyobb lett a hatásköre. Ma már nemcsak ennek az ovinak az igazgatója, hanem összesen hatnak, és minden napját egy másikban tölti. Ezek között van „átlagos” és Montessori rendszerű ovi, és egy olyan preschool is, amit kizárólag menekült családok gyerekeinek hoztak létre – hogy amíg a szülők svédül tanulnak, a gyerekek is megismerkedjenek az ország nyelvével és kultúrájával. 

Szülők, gyerekek

A Nikolaigarden – ahol vagyunk – már olyan intézménnyé vált, ahová a világ legkülönfélébb országaiból érkeznek gyerekek, és a legkülönfélébb családokból. Meleg szülők számára például azért biztonságos közeg, mert itt garantáltan nem éri őket atrocitás azért, mert gyereket vállaltak, és a gyereket sem érheti bántás amiatt, hogy nem hagyományos családban nő fel. Lotte szerint egyébként egy gyereknek semmi problémája nincs azzal, ha mondjuk négy apukája van (kettő, aki eredetileg örökbe fogadta vagy vállalta, és miután szétváltak, az új partnereik is).

Csak a társadalom kényszeríti rájuk azt a normát, hogy a család egy apukából és egy anyukából áll. Éppen ezért Lotte munkatársai és ő maga kerülik azt a kifejezést, hogy „papa” és „mama”, csak a „szülőt” használják.

Ezen kívül kerülnek minden olyan sztereotípiát, ami a nemiségünkkel kapcsolatos. Nem terelik a fiúkat abba az irányba, hogy főleg fizikai tevékenységekben jeleskedjenek; fára mászásban, labdajátékokban, bunyózásban, autózásban; és a lányokat sem afelé, hogy ők meg csendesebb, passzívabb elfoglaltságot keressenek: kézimunkát, babázást, konyhában matatást. Vigyáznak, hogy ne is illessék őket olyan jelzőkkel, melyek beléjük nevelnek egy nemi szerepet. Nem mondják senkire, hogy vadóc, erőszakos, akaratos, sem azt, hogy szelíd, aranyos, kedves. Fontosnak tartják viszont, hogy az őket körülvevő minden játékban és könyvben ráismerhessenek az érzelmeikre, amelyek olykor elöntik őket.

Szóval az oviban található babák különféle bőrszínűek, és különféle érzelmeket fejez ki az arcuk. A könyvekben nemcsak egyféle családmodell és értékrend jelenik meg, hanem mindenféle. Mesélnek a gyerekeknek a vallásokról, és azt is hozzáfűzik, hogy mindegyiket egyformán tiszteletben kell tartani, de a hite mindenkinek a magánügye. A nevelők között is vannak hívők, de elvonulnak egy külön helyiségbe, ha imádkozni szeretnének. Egyébként még a gondozók is sokfélék: nem láttam azelőtt olyan ovit, ahol ennyi fiatal óvóbácsi flangált volna.

Módszertan

Lotte három könyvet mutat, ami a nevelési elveiknek forrása és támogatója. Az egyik az UNICEF kiadványa, egy másik pedig a svéd nemzeti alaptanterv, ami kereken kimondja, hogy az oktatási intézményekben – már a preschoolban is – nincs helye semmilyen diszkriminációnak. Lotte tehát úgy tekinti, ő az állam által kijelölt úton halad. És ez nemcsak a nemi vagy szexuális előítéletekre vonatkozik, hanem az etnikai megkülönböztetésre vagy a fogyatékossággal élőkkel szembeni kirekesztésre is. És bár ezt a szemléletet a Nikolaigardenben képviseli a legmarkánsabban, a többi oviban sem enged ilyen jellegű megnyilvánulást.

Tehát, ha a menekülteknek fenntartott oviban az apuka kifogásolja, hogy a kisfia miért táncikál rózsaszín királylány-jelmezben, akkor Lotte elmagyarázza neki, hogy mert Svédországban ez oké. Ezért itt nem szólnak. Itt az a szokás, hogy a gyerekek azt a játékot választják, amit akarnak. Lotte úgy fogalmaz: ilyenkor él a hatalmával, amit intézményvezetőként birtokol. Ő diktálja a szabályokat, a svéd kormány értékrendjével egyetértésben.

Támadások

Az utca túloldalán működik egy általános iskola, és sokan a Nikolaigardenből oda kerülnek aztán.

Az ottani tanítók szerint ők a legtoleránsabb, legmagabiztosabb és legöntudatosabb tanítványaik.

Ennek ellenére Lottét és az óvodáját rengeteg támadás éri, és nemcsak Svédországból, mivel már a BBC, a CNN és más nemzetközi média is hírt adott róluk. De onnan is, ne legyünk álszentek. Svédország ugyan Európa és a világ egyik leghaladóbb szellemű országa, ahol a nemi egyenlőség és a diszkriminációmentesség minden területen vállalt célkitűzés, de azért ott is vannak másképp gondolkodó emberek, radikális konzervatívok is. Hetente több fenyegető levél érkezik az óvodába – nemritkán Oroszországból, Németországból is. Egy szélsőjobboldali site-on például előkelő helyet biztosítottak Lotténak „A világ legveszélyesebb női” listájukon.

Egyszer valaki egy csomagot küldött neki – persze névtelenül –, és amíg Lotte nem volt bent, a kollégái óvatlanul felbontották. (Pedig ilyenkor a rendőrséget szokták hívni, hiszen lehet benne akár még robbanóanyag is.) A csomagban két fehér bőrű, szőke játékbaba volt. Az egyik homlokán ez a felirat: „Ilyen egy kislány”, a másikén: „Ilyen egy kisfiú”.

De Lotte nem ijed meg. Nevet azokon a vádakon, hogy ő minden gyerekből meleget akar nevelni, vagy azon fáradozna, hogy a világon mindenki meleg legyen. Nem, távolról sem erről van szó.

Lotte és munkatársai azt szeretnék, ha nem sújtanának minket azok a társadalmi elvárások, amelyeket egészen pici korunktól nemi alapon nevelnek belénk, és később már le sem tudjuk őket vetni, holott megnehezítik, esetenként meg is keserítik az életünket.

Szerinte, ha ettől megszabadulnánk, attól nem kevesebbek lennénk, hanem többek.

Gyárfás Dorka

Aki bővebben szeretné megismerni Lotte nevelési elveit vagy a láthatatlan struktúrát, amiben mi is nevelkedtünk, ITT nézheti meg a TED-előadását.

És a Nikolaigarden honlapján ITT egy videó arról, hogyan dolgoznak náluk az óvónénik és -bácsik.

Köszönjük Svédország Budapesti Nagykövetségének és a stockholmi Svéd Intézetnek (Svenska institutet) a cikk elkészítéséhez nyújtott közreműködést.