Aradi Katalin
Aradi Katalin

Both Gabi/WMN: Mi hívta életre azt a helyzetet, hogy diszlexiás felnőttek számára alapíts nyelviskolát?

Aradi Katalin: Nyelvtanári munkám során egyre gyakrabban találkoztam olyan okos, tehetséges, fiatal vagy kevésbé fiatal tanítvánnyal, akinek nem ment a nyelvtanulás. Érdekelt, mi lehet az oka annak, hogy – bár mindketten mindent megteszünk – mégsem jutunk egyről a kettőre. A fordulat akkor következett be, amikor egy igen tehetséges képzőművészeti egyetemista tanítványom édesanyjával beszélgettem a fiáról. A végén azt mondta: „ja, van még valami, a fiam gyerekkorában diszlexiás volt”. Ez szöget ütött a fejembe, és elkezdtem kutakodni, képzésekre járni.

Egyre világosabbá vált számomra, hogy a diszlexiát nem lehet kinőni, a sajátosságai megmaradnak, és egyik felnőttkori maradványtünete éppen a nyelvtanulási nehézség.

Mivel akkor még egyetlen olyan nyelviskola sem létezett, amelyik kifejezetten felnőtt diszlexiások tanítására szakosodott, elhatároztam, hogy létrehozok egy olyan stúdiót, amely lehetőséget ad mindazoknak, akiknek más módszerekre és több időre van szükségük a nyelvtanuláshoz.

Egy diák által készített gondolattérkép: a képek, a színek és az elrendezés segít a memorizálásban
Egy diák által készített gondolattérkép: a képek, a színek és az elrendezés segít a memorizálásban

B. G./WMN: Mit gondolsz, hány érintett lehet országszerte?

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A. K.: A hivatalos becslések szerint a magyarok körülbelül a 15 százaléka érintett, amely magába foglalja az enyhébb és súlyosabb eseteket is. A személyes tapasztalatom az, hogy szinte mindenkinek van legalább egy diszlexiás rokona, barátja, ismerőse.

B. G./WMN: Szégyellik a felnőtt diszlexiások az állapotukat?

A. K.: Sajnos igen. Nem csoda, hiszen az iskolai pályafutásuk alatt rengeteg kudarc, megalázó helyzet és megkülönböztetés éri őket, vagy azért, mert a környezetük nem ismeri föl, mi az oka a másságuknak, sikertelenségüknek, vagy éppen abból kifolyólag, hogy a diszlexiát bélyegnek tekintik. Pedig ez nem betegség, hanem egy sajátos agyműködés, amely számtalan kiemelkedő képességgel járhat. A diszlexiás gyerekek és felnőttek például kiválóan látnak térben, remek vizuális képességekkel rendelkezhetnek, jól átlátnak nagyobb összefüggéseket, erős logikai-matematikai képességeik lehetnek, kreatívan tudnak történeteket kitalálni, és sokszor az intuíciójuk segíti őket egy probléma megoldásában. Nem véletlen, hogy annyi híres, sikeres diszlexiásról tudunk szerte a világban. Például Steven Spielberg, Jamie Oliver, Whoopie Goldberg, Steve Jobs, Richard Branson, Tommy Hilfiger, hogy csak néhányat említsek a maiak közül.

Sajnos itthon a diszlexia még mindig tabunak számít, nagyon kevés közismert és sikeres ember meri felvállalni a diszlexiáját, pedig elképzelhető, hogy ez is segítene a megbélyegzés csökkentésében.

B. G./WMN: Előfordulhat, hogy valaki nem tudja, miért olyan nehéz számára a nyelvtanulás, és csak most, felnőttként szembesül azzal, hogy egész életében diszlexiával küzdött?

A. K.: Igen, ez nagyon gyakran előfordul harminc felettieknél, ugyanis ők abban a korszakban jártak iskolába, amikor ezt nem feltétlenül ismerték föl, tehát nincs papírjuk róla. Ők azt élik meg, hogy „hülyék”, és nem képesek nyelvet tanulni. Pedig arról van szó, hogy a diszlexia komplex jelenség, ami az írás-olvasás tanulásakor jelenik meg legmarkánsabban, de az élet más területein is jelen van.

Az olvasás és az írás elsajátításához számtalan funkcióra és részképességre van szükségünk. Megfelelő fejlesztéssel, stratégiákkal és sok gyakorlással elérhetjük, hogy az olvasás automatizálódik, és ha az átlagnál esetleg lassabban is, de jól megtanulunk olvasni. A mélyben rejlő okok – például a beszédhangok feldolgozásának nehézsége, a munkamemória kisebb kapacitása vagy a sorrenddel való küzdelem – azonban felnőttkorban is megmaradnak.

Rajzos szókártyákkal könnyebben rögzülnek a kifejezések. Szintén egy hallgató munkája.
Rajzos szókártyákkal könnyebben rögzülnek a kifejezések. Szintén egy hallgató munkája.

És pont ezekre a képességekre van szükségünk, amikor idegen nyelvet tanulunk. Ezért derül ki sokszor éppen az idegen nyelv tanulása során, hogy valaki diszlexiával küzd.

B. G./WMN: Milyen módszerekkel közelítitek meg az olvasásban, szövegértésben akadályozott felnőtteknek a nyelvtanulást?

A. K.: Úgynevezett multiszenzoros módszerrel tanítunk, vagyis egyszerre minél több érzékszervet bevonunk a tanulásba. Összekapcsoljuk a látást, hallást, mozgást, tapintást. Ezért igyekszünk minden anyagot kézzelfoghatóvá, mozgathatóvá tenni, képeket, rajzokat, mozdulatokat társítani a megtanulandó kifejezésekhez. A tanítványok erősségeire, kreativitására alapozunk. Az a cél, hogy aktívan részt vegyenek a tanulási folyamatban. Egészen kis egységekre bontjuk az anyagot, lépésről lépésre haladunk. Nagyon sokat és sokféleképpen gyakorolunk, hiszen a diszlexiás nyelvtanulóknak a memóriaproblémák jelentik az egyik legnagyobb nehézséget.

Így is lehet gyakorolni a „lenni” igét
Így is lehet gyakorolni a „lenni” igét

A másik nagy kihívás az angolul tanuló diákok számára a kiejtés és helyesírás. A diszlexiásoknak leggyakrabban a szavak hangalakjával gyűlik meg a bajuk, nehezen tudják a hangokat felismerni, megkülönböztetni, ezért sokat foglalkozunk a kiejtéssel, hangokkal. Diszlexiás tanítványaink gyakran panaszkodnak arra, hogy számukra a nyelv egy megfoghatatlan massza, nem értik annak működését, sokszor az anyanyelvükön sem. Ezért hangsúlyt fektetünk a tudatosításra, a nyelv szerkezetének, szabályainak tudatos magyarázatára, magyarul is. Sok esetben kiderül, hogy az érintettek nem tudják, hogyan lehet hatékonyan nyelvet tanulni. Úgyhogy a tanulási technikák tanítása alapvető eleme tanfolyamainknak. Ez nagy lendületet ad a tanuláshoz, és láthatóan növeli diákjaink önbizalmát is.

Néhány gyakran használt eszköz. Igyekeznek az oktatók az órát mozgalmassá tenni.
Néhány gyakran használt eszköz. Igyekeznek az oktatók az órát mozgalmassá tenni.

B. G./WMN: Tervezitek az angolon és a németen kívül más nyelvek oktatását?

A. K.: Egyelőre nem. A gyakorlat azt mutatja, hogy akinek lassabban megy a nyelvtanulás, az inkább olyan nyelvet választ, amely ma nélkülözhetetlen. Így az angolra van a legnagyobb igény, annak ellenére, hogy egy diszlexiás nyelvtanuló számára ez az egyik legnehezebb nyelv…

B. G./WMN: Mi jelenti számodra a sikert?

A. K.: Az a legnagyobb siker, amikor azt látom, hogy valaki, aki végigszenvedte az iskolát, és abban a tudatban élt, hogy ő soha nem fog tudni idegen nyelven megszólalni, egyszer csak azt éli meg, hogy ő is képes nyelvet tanulni, sőt még élvezi is. Ez hihetetlenül nagy élmény.

Azt is jó látni, ahogy a csoporttársak támogatják egymást, és előfordul az is, hogy valaki életében először tapasztalja meg, hogy egyenrangú tagja egy tanuló közösségnek.

Persze az is óriási siker, amikor tanítványaink leteszik a nyelvvizsgát, vagy sikeres prezentációt tartanak idegen nyelven a munkahelyükön.

B. G./WMN: Tapasztalataid szerint egy diszlexiás felnőtt számára másképp mérik a sikert, mint egy átlagos nyelvtanulónak?

A. K.: Sokféle siker létezhet. Az egyik első, tudatosan vállalt diszlexiás tanítványomnak tényleg nagyon nehezen ment a nyelvtanulás, pedig hihetetlen erőfeszítéseket tett azért, hogy fejlődjön az angolja. Még azt is vállalta, hogy a nyári szünetében naponta utazzon egy távoli vidéki városból Budapestre. Nála például mindketten átütő sikernek könyveltük el, amikor megfelelően tudott reagálni angolul arra a kérdésre, hogy „Kérsz egy pohár vizet?” De az is siker lehet, hogy meg mer szólalni angolul. És ezt megteheti anélkül, hogy bárki kinevetné vagy türelmetlenkedne, pedig esetleg lassan, hibásan, esetleg nehezen érthetően beszél. Az is nagy sikerélmény, ha elolvassa élete első angol nyelvű könyvét, vagy megírja az első angol nyelvű e-mailt. Szóval, minden siker, ami azt bizonyítja, ő is képes arra, hogy használjon és megtanuljon egy nyelvet.

 B. G./WMN: Mi a helyzet a diszlexiás gyerekekkel? Őket is ugyanezzel a módszerrel lehet idegen nyelvekre tanítani?

A. K.: Igen, pontosan így. A különbség annyi, hogy mi játékosan tanítunk, de nem gyerekesen.

 B. G./WMN: Találkoztál már olyannal, akire még te is azt mondtad, hogy „reménytelen eset”?

A. K.: A korábban említett esetnél akkoriban azt gondoltam, hogy igen, ő ez a kategória. Aztán évekkel később találkoztunk, és kiderült, hogy letette az alapfokú nyelvvizsgát… Azóta azt gondolom, nincs ilyen. Mindenki fejlődhet. Az, hogy ki meddig jut el, nagyon egyéni.

Kis lépésekben, reális célokkal, megfelelő módszerekkel és erőbedobással mindenkinek van esélye, hogy eredményeket érjen el.

B. G./WMN: Valószínűleg az én egyik gyerekem is érintett. Kamaszoknak szóló kurzusaitok is vannak, vagy őket is a felnőtt kategóriába soroljátok?

A. K.: Mi elsősorban felnőtt csoportokat indítunk. Legfiatalabb tanítványaink a középiskola végzős diákjai közül kerülnek ki. Bár a kamaszoknál is hatékonyak a nálunk alkalmazott módszerek, mégis úgy látjuk, hogy nem szerencsés a csoportműködés szempontjából, ha ezt a két korosztályt vegyítjük.

Tanárok és diákok egy öregdiák találkozón
Tanárok és diákok egy öregdiák találkozón

B. G./WMN: Jellemzően milyen foglalkozású tanítványok járnak hozzátok?

A. K.: Igen sokszínűek, bár vannak bizonyos trendek. Sok informatikus, mérnök vagy vizuális területen dolgozó ember jár hozzánk. Ugyanakkor, jelentős az üzleti életben tevékenykedő vezetők és vállalkozók aránya is. Számukra üzleti angol kurzusokat is indítunk, ahol a legfontosabb kommunikációs helyzeteket tanítjuk.

B. G./WMN: Több energiát követel ez a munka a nálatok dolgozó oktatóktól, mintha egy „normális” nyelviskolában adnának órákat?

A. K.: Igen, határozottan több energiát kíván. Több okból is. Egyrészt igyekszünk a csoportokban differenciálni, és minél inkább személyre szabni a tanítást. Bár mostanáig „a diszlexiásokról” beszéltünk, valójában ez egy gyűjtőfogalom, nincs két egyforma diszlexiás. Nagyon színes a kép, sokféle erősséggel és nehézséggel. Másrészt a korábban említett módszer miatt sok taneszközt mi magunk készítünk, ami több időt és kreativitást igényel.

A tanárainknak azzal is számolniuk kell, hogy az átlagosnál több türelemre és empátiára van szükségük a tanítványoknak ahhoz, hogy feloldódjanak, és csökkenjen a szorongásuk. Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy a befektetett energiatöbblet bőven megtérül...

 Both Gabi

 Fotók: Step by Step Nyelvstúdió