–

Sajnos a választ én is keresem még

Egyértelmű megoldás helyett, a kérdések száma egyenes arányban növekszik bennem, a témában való elmélyedés mértékével. Mikor ismertessük meg a gyerekkel a magyar betűket? Várjuk meg, amíg biztonsággal olvas a domináns nyelven, vagy érdemes párhuzamosan nekilátni? Meddig keveri majd a magyar és az angol betűkészlethez tartozó eltérő hangokat? Tanítsuk meg neki a folyóírást is? A technikai részleteken túl idekívánkozik még egy kulcskérdés: hogyan vehető rá az iskolából hazaeső nebuló, hogy érdeklődéssel merüljön el a gy, ny, ty, ö, ő világában? Mivel nem csak a dézsányi kérdésemet akarom listázni ebben a cikkben, és jól bevált megoldásokkal sem kecsegtethetek senkit, a félig kikristályosodott és a megvilágosodás előtt álló kihívásokról számolok be.

A kétnyelvűvé nevelés témaköre olyan, mint a feneketlen kút: minél inkább a mélyére nézek, annál nagyobb az előttem tátongó űr.

Hatéves lányom a kétnyelvűekre jellemző számos jelenséget produkálta már. Háromévesen a magyar mondatszerkezetnek megfelelően kénye-kedve szerint rakosgatta az angol szavakat a mondatban, miközben amerikai férjem a Végtelen Türelmet gyakorolta. Volt, amikor angol igéhez illesztett magyar igekötőt, és megfelelően ragozva érdeklődött, hogy „bezipeltem-e a táskámat”. Az anyone (akárki, bárki), anything (akármi, bármi) szavakat szépen kiselejtezte az angol szókincséből arra a gondolatra építve, hogy ha magyarul elegendő egy variáns ezekre, akkor angolul sincs különösebb szüksége rájuk.

Ahogy szülőként a kétnyelvűséggel ismerkedem, és egyben a lányomon kísérletezem, az előttem tátongó űrnek újabb dimenzióját nyitotta meg az írás-olvasás kérdésköre. Egy japán szakember szerint a szülő határozza meg a gyerek számára a megcélzott nyelvi szintet. Legyen kétnyelvű a gyerek? Elég, ha beszéli a nyelvet, és nem szükséges, hogy írni-olvasni is tudjon az (egyik) anyanyelvén?

Mivel az írott kétnyelvűség számtalan ablakot nyit a nyelvre és a kultúrára, erősíti a nemzeti identitást (és egyébként is, hogy olvasná majd el Léna a cikkeimet?!), a fő kérdést a japán szakember véleményére alapozva pikk-pakk ki is lőttem.

Nem volt kérdéses, hogy Lénát nemcsak beszélni, de magyarul írni és olvasni is megtanítom.

A célmeghatározás után a taktikai elemek azonban még igen ingatag lábakon állnak.

Piac, zárva, húzni, tolni – avagy háttér-információ dióhéjban

Léna brit tantervű óvodába járt, ahol négyévesen kezdtek el a betűkkel ismerkedni. Tetszett-nem tetszett, (nem tetszett), de idővel félretettem a finn oktatási rendszer iránti abszolút rajongásomat, és csak figyeltem, hogyan viszonyul a betűkhöz. Nem érdekelt különösebben, amikor az óvónő azt mondta, hogy ezt vagy azt gyakorolnia kellene, mert nekem bőven elég volt, hogy girbegurba betűkkel, kajla L betűvel a rajzai alá biggyesztette a nevét. Ugorjunk két évet előre az időben: a nyári nyíregyházi sétáink során a lányom referált a feliratok alapján, hogy éppen merre járunk, és merre nyílik az ajtó. Az olvasásra érdemes kifejezéseket azonban ötbetűs szavakban maximalizálta, így arról nem tudósított, amikor éppen buszállomáson vagy utasellátóban voltunk. Bár egy-egy ö vagy ű betűs szó láttán „Anya, ezt te olvasod” mondattal meg is torpant az írott nyelv elsajátításának útján, de én így is diadalittasan indultam a Tankönyvellátóba elsős olvasókönyvet venni. Mert, ugye, a japán szakember megmondta, hogy én lövöm be a célt, és mivel ez már megvolt, ezért szükség volt egy olvasókönyvre is.

Lehet, hogy túl gyorsan jutottam konklúzióra, de azt tapasztaltam, hogy az anya-lánya nyelvoktatás olyan, mint a házi vintage bútorfestés, vagy az otthoni DIY-függönykészítés: van, akinek megy, és van, akinek nem.

Nekem nem ment, így nekiláttam a tanulási lehetőségek felkutatásának. Jelenlegi lakóhelyünkön, a dél-kínai Kantonban viszonylag kisszámú a magyar közösség, így magyar iskolát online formában, Skype-on keresztül tudunk látogatni az amerikai székhelyű Online Magyar Iskolában (OMI). Heti két alkalommal két tüneményes tanárnővel, Judit és Edit nénivel játékos formában tanulnak a gyerekek kis csoportokban: számos témát érintve ismerkednek a betűkkel, miközben az őszről, háziállatokról vagy az időjárásról beszélgetnek (és én a konyhában nosztalgiázom, amikor a Gyí, paci, paripát kántálják vékonyka gyerekhangon). De az online foglalkozás még az OMI pedagógusai szerint is kevés önmagában; a szülő aktív bevonása szükséges az írott kétnyelvűség elsajátításához. Igen aktívan bevontam magam, és jelenleg ennél a pontnál ragadtam le.

Kérdés 1. – A „mikor” kérdése kipipálva

Egyes szakemberek a szimultán alfabetizációra esküsznek, azaz a két nyelven párhuzamosan történő írás-olvasás oktatására. Mások csak a biztos alapok elsajátítása után látnak neki a második nyelvnek. Mivel Léna négyévesen kezdett ismerkedni a betűkkel, én nem siettem el, hogy a folyamatot magyar betűkészlettel is reprodukáljuk. Mivel angolul egyszerűbb szövegeket ügyesen olvas, látom rajta, mekkora sikerélmény, amikor este ő olvas nekünk. Ezért pár hete újra elkezdtük a számára ismerős angol betűkészlethez a magyar hangokat hozzárendelni, de az időzítést csak megérzésre és Léna jelzéseire alapoztam.

Kihívás 1. – A magyar szakemberek által kiselejtezett módszer: a képolvasás

Léna ötévesen kezdte az iskolát, és az iskola-előkészítőnek megfelelő első évben hetente hozott haza laminált papíron, kulcskarikára fűzve egy-egy szót: „the, I, you, see, like”. Hasonló rövid „sight word”-nek nevezett szavakat betűzés nélkül, nevének megfelelően „ránézésre” tanulták meg elolvasni, azaz a látottakat memorizálni. Ez az angol szavak olvasásához alkalmas technika azonban gátat alakított ki a lányomban. Hasonlóképpen próbálkozott a magyar szavakkal: ami nem ment első ránézésre, vagy az első két hang után tippeléssel, azokat egyszerűen abbahagyta.

A ’80-as években Magyarországon is próbálkoztak képolvasással, de a szakemberek alkalmatlannak találták ezt a módszert arra, hogy az olvasás készségét a magyar gyerekeknek így tanítsák meg.

A számunkra új technika, a betűzés és a szótagolás megismertetésekor most éppen én gyakorlom a Végtelen Türelmet.

Kérdés 2. – A betű- és hangzókészlet különbségei

Nagyon örülök, hogy Léna szívesen ír magyarul, így születnek olyan kedves Valentin-napi üzenetek, mint a nagybátyjának szánt „Saratlak, Lacus!” Az angol „a” és a magyar „e”, az angol „e” és a magyar „i”, a „c” és a „k” hangokkal és betűkkel kapcsolatban jelenleg teljes nála a káosz. Nem pusztán költői kérdésnek szánom az éterbe küldött aggodalmamat: mikor lesz képes felismerni a magyar hangoknak megfelelő betűket?

Kihívás 2. – Piaci rés?

Az angolszász iskolákban a gyerekek az olvasási készségüket meghatározó A–Z-ig tartó rendszerben jutnak előrébb. A sokat vitatott rendszernek azonban van egy nagy előnye: a különböző olvasási szinteknek megfelelően lehet válogatni a könyvek között, így egy kezdő olvasó a saját szintjének megfelelő könyvet veheti le a polcról. Hasonlóan egyszerűbb szövegezésű könyveket magyarul – legalábbis e-könyvként – nem találtam még.

Kérdés 3. – Kisbetű? Nagybetű? Írott? Nyomtatott?

A legtöbb angolszász iskolában csak a nyomtatott nagybetűk írását tanulják meg a gyerekek. Érdemes a folyóírást megtanítani? És mi legyen a kisbetűkkel?

Természetesen a cél meghatározása után a stratégia kiválasztásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni egy nagyon fontos „szempontot”: magát a gyereket. Ahogy a lányom ismerem, a legjobb motiváció számára az, ha érdekli és élvezi azt, amit csinál. Bízom benne, hogy a sok-sok mese felkeltette annyira az érdeklődését, hogy idővel ő vegyen le a polcról egy-egy könyvet. A legfontosabb talán rávezetni arra, hogy ráérezzen, miért is fontos számára, hogy mindkét anyanyelvén tudjon írni és olvasni: magyarul és angolul is.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha tetszett szerzőnk írása, és szívesen olvasgatnál még tőle – vagy utaznál el vele messzire gondolatban, akkor feltétlenül nézd meg a Facebook-oldalát is!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Nick White