Aznap

„Hát, ez nem igaz, megint valami rüfke jön lakást nézni, hosszú, vörös haj, vékony termet, pálcikalábú kislány. Milyen lelkesek, remélem, nem veszik észre a csálén álló ereszt. Hányszor mondtam már ennek a patkány Józsinak hogy csinálja meg, de megint későn ér haza. Az apám meg itt ül a nyakamon megint, és ha nem állok neki, sosem készülök el a kerttel. Na, mindegy, ki is ez, Lili, igen...” Hát, ez lenne az, hetven négyzetméter, másfél szoba, igen, tudom, ráférne a felújítás, mert lelakták, de hát ennyiért, ugye, hol talál az ember normális lakást Pesten? Semmi gond, az ott penész, de levakarom, van az a szuper kis szer, hát a múltkor amikor az anyámnál... Igen, vannak külön almérők, de a kazán bizony közös, de ne aggódjatok, lesz itt meleg, közösen vesszük a tüzelőt, felesben megoldjuk, a kertet is használjátok nyugodtan, jaj, de aranyos ez a kisfiú! Nekem is fiaim vannak, jól ellesznek, látom én! „A kurva anyád, nyomsz vagy ötven kilót, legalább a hajad ne dobáld, jó lesz neked a régi vécé is, nagyon kell a pénz. Lesz miből tüzelőt venni...”

A csont másik végén

„Milyen szép kis lakás, le van szigetelve, és úristen, ki ne adják másnak, mert ez az utolsó, amit meg tudunk nézni. Ha nem sikerül, másik iskolába kell járnunk, de már beiratkoztunk, hát majd felújítjuk, kicsit rohad, ki kell festeni, akkor biztos másképp néz majd ki. Kedves ez a dundi nő, van két gyereke is, ellesznek az enyémmel, az apja fura, de úgyis külön bejárat van, én meg alkalmazkodom. Bence majd játszik a kertben, a konyha is elég nagy, jó lesz ez! Talán még barátnők is lehetünk, két család, akik szomszédok, de jó barátok, mint a filmekben. Csak ne beszélne ennyit. Elkezdek szervezkedni, és jövünk is!” 

Három hét múlva

„Megöllek! Megsértetted az egész családom, csúszunk a felújítással, na és, ki vagy te, hogy kivered itt a hisztit, ez itt az én házam! Még neked áll följebb, te kis nyamvadék, hát hol voltál te, amikor én kilencvenhétben a két kezemmel raktam össze ezt a kócerájt! Penészes, hát penészes, örülj, hogy neked adtam ki! Úgy-úgy, mindenkitől egyenként elnézést kérsz, különben kidobálom a dobozaidat az utcára, és mehetsz, amerre akarsz. Tudtam, hogy utálom ezt a csajt, nagypofájú vadbarom. Hogy volt képe megsérteni, nem látja, hogy az apám beteg? Nem baj, elkérem az előző havi lakbért is, itt parkolt a cuccuk, és a szerződés az szerződés...”

A csont másik végén

„Még mindig nem tudunk beköltözni, azt mondták, egy hétvége alatt meglesz a festés házilag, hamar szárad, nyár van. Semmi sincs kész, a törmelékhalomtól nem tudok bemenni, a vécé eltörött, nem cserélték ki, a penészes szekrény még mindig az előszoba közepén hever. Szerződésünk van! És már idehoztuk a cuccaink egy részét is. Nem engedik, hogy szakembert hívjak a felújításhoz, pedig ha nem költözünk be, akkor nem lesz hova mennünk. Basszus, ez nem is hetven négyzetméter, hanem csak ötvenöt, csak le kellett mérni alaposabban. Nekiállok suvickolni, pedig a sírás kerülget, akkorát veszekedtünk a főbérlővel. Egy órán át üvöltött, szerinte a beteg apját én kergetem a pusztulásba, mert megmondtam, hogy ha egy héten belül nem költözhetünk be, akkor megyünk máshová. A kedvenc részem az, hogy itt sem lakhattunk még, de már elkérte a lakbért. Én alázkodtam meg, nem akartam megsérteni őket, de már az idegeinken táncolnak a folyamatos hazudozásokkal. Igazából akárhogy keresek, nincs másik albérlet a környéken, az iskola lefixálva, az egyik legjobb a környéken, a gyerekek barátok, a fiam nyaggat, hogy maradjunk. Na, még néhány óra pucolás, és lesz itt egy ablak.

6 hónap múlva

„Nem. Nem kelek fel, semmi kedvem, Józsi korán elment dolgozni. Apám majd elvakerászik a munkával, különben is, tegnap óta rosszul vagyok. Még jó hogy begyújtottam egy kicsit a cserépkályhába a maradék fával. Szarul állunk, félmilliós a tartozás a vízre, mégannyi a villanyra, az a rohadék bármikor jöhet, és elzárják a csapokat, akkor nem tudom, mit csinálunk. Az a kis rüfke majd talán ad rá, ha szépen nézek, bár tegnap úgy leüvöltöttem a haját, hogy elő se dugja az orrát. Szép kis népség az ilyen, de minek jön az utamba...? Én mindent megadok, ami csak kellhet, panaszra oka nincs, még az a jó hogy ilyen jó természetem van, és eltűröm itt azok után, amit az elején művelt. Még bevásárolni is elvittem tegnap. Holnapig biztos nem kelek fel.”

A csont másik végén

„Megfagyok, a Bence most gyógyult fel a köhögéséből, meg fogunk dermedni a 17 fokban. Most adtunk harmadszorra pénzt tüzelőre, megvettük felesbe, itt áll az udvaron, tudják, hogy a fiam beteg volt, de nem gyújtanak be, pedig ők szoktak. Nem értem, pedig füstöl a kémény – csak nem a közös, hanem az övék. A múltkori dühöngőrohama óta nem megyek az ő térfelére, mert leugat. Még hogy használhatjuk a kertet, haha! Folyamatosan keresek másik albérletet, de ami jó, azt elviszik az orrom elől, vagy túl drága, egy fizetésből mégis hogyan? Engem nem érdekel, a közös fűtés meg lett beszélve, vesszük a fát, én begyújtok. Zárva a kazánajtó. Kopogok, hallom, hogy itthon vannak, de nem jönnek ki. Kétségbeesem, este nyolc van, még egy éjszakát nem bírunk ki a hidegben, és addig kopogok az összes ablakon, amíg üvöltve ki nem jön. Rosszul van, közli, én pedig magánlaksértek éppen, takarodjak a kurva anyámba, a kazán az ő térfelén van, be nem teszem oda a lábam. Utánanéztem, mert villany még van, jogszerűtlenül viselkedik, de most hívjam rá a rendőröket? Bár a múltkor a gyerekem előtt verte meg a fiát, akkor már a családvédelmiseken gondolkodtam. Hogy foghattam ki ennyire ezt a szar albérletet? Anyámnál kinyomtatom a papírt, amivel kötelezem, hogy biztosítsa a hozzáférést a kazánhoz, de nem írja alá. Azt mondja, sértően viselkedem. Még előttünk a tél java, úgyhogy jöhet a rendkívüli felmondás, albérlet helyett egyetlen dolgom maradt: egy életre szóló alapos tapasztalat az első benyomás tévhitéről, és az ikerházas albérletekről. ”

Polgár Lili

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/skyNext