„Úgy érezzük, mások túlkapásai miatt kapunk büntetést. Mi és a betegeink.” – Orvosszemmel az új szerződések körüli botrányról

–

A járványhelyzetben talán a kiszámíthatatlanság és az információhiány nehezíti meg legjobban az életünket. Mi, akik távol vagyunk a döntéshozóktól vagy a kórház vezetőségétől, csak a sajtóból tájékozódhatunk és az érdekvédelmi szervezeteinktől (Magyar Orvosi Kamara és Magyar Orvosok Szakszervezete), de kérdéseket csak az utóbbinak tehetünk fel.

Most a járvány miatt nem tudhatjuk, hogy másnap mire ébredünk, ki lesz a felettesünk, hova leszünk átirányítva, hogy maradhatunk-e a saját kórházunkban, vagy néhány tíz kilométerrel odébb fogunk szolgálatot teljesíteni.

Igen, mostantól szolgálati jogviszonyban dolgozunk, mert az eddig viszonylagos biztonságot adó közalkalmazotti státus megszűnt. Felettesünk az OKFŐ, vagyis az Országos Kórházi Főigazgatóság.

Mindennek az előzménye az volt, hogy a Magyar Orvosi Kamara valós érdekképviseletbe kezdett, életpályamodell és bértábla javaslatot, valamint a hálapénz betiltásának ajánlatát tett le a kormány asztalára, amit mindenki legnagyobb meglepetésére alig egy nap alatt elfogadtak, és a jelentős béremelést a parlament pillanatok alatt megszavazta. És akkor jött a feketeleves, mert

a béremelés mellett olyan kitételek is voltak, hogy a dolgozó 1+1 évre kirendelhető más munkahelyre, és hogy a szülészek kivételével nem vállalhat magánpraxist, továbbá bizonytalanság volt az adható pótlékok, szabadság, felmondási idő tekintetében.

Az új jogviszonyt január elsején tervezték bevezetni, addig lehetőség nyílt még néhány módosításra, ami felpuhította a törvényt. Nem kell választani az állami vagy magánszektor között, mert szóbeli ígéret szerint továbbra is engedélyezni fogják az amúgy eddig is engedélyhez között másodállásokat – az állami- és magánszférában egyaránt, amennyiben azok nem haladják meg a heti 60 órát. Az utóbbira a biztonságos betegellátás érdekében van szükség. Újdonság, hogy nemcsak az orvosként végzett, de bármilyen más pénzkereső foglalkozáshoz is engedélyt kell majd kérni, a tudományos munka és művészi tevékenységek kivételével.

Ami biztos, hogy a másodállásban végzett magánellátást nehezíteni fogja,

hogy ugyanazt a beteget ugyanazzal a betegséggel nem lehet ellátni mindkét helyen.

Vagyis, ha egy beteg elmegy magánorvoshoz, akkor ugyanaz a kolléga a kórházban már nem fogadhatja a pácienst. Ennek a célja érthető, talán azt akarják elkerülni, hogy a rendelőkben se fizessen a beteg azért, amit az orvosa az államiban végez el. Másrészt viszont az ellátást megnehezíti ez a szabály, főleg a járvány alatt, amikor nagyon nehéz bejutni a kórházba vagy a szakrendelőkbe. Mert ha ma elmegy a beteg a magánrendelőbe vizsgálatra vagy gyógyszert íratni, akkor az államiban többet nem keresheti fel az orvosát. Ez különösen a kisvárosokban lehet aggályos, ahol esetleg csak egy-két szakorvos érhető el. A szülészek itt is kivételek, ők mindkét helyen szabadon fogadhatják pácienseiket. Ezt a demográfiai mutatók javítása céljából hagyták benne. Sok orvos viszont igazságtalannak érzi a kivételezést, még akkor is, ha elfogadjuk, hogy a kismamáknak erre a – pénzzel vásárolt – biztonságra szükségük lehet.

Mi, többiek úgy érezzük, mások túlkapásai miatt kapunk büntetést. Mi és a betegeink, közösen, mintha tilosban járnánk.

A járványra tekintettel a január 1-i szerződést elhalasztották március 1-ére, úgy, hogy a megemelt fizetés 65 százalékát viszont megkaptuk

Sokunknak ez azt jelentette, hogy a korábbi bérünk több mint a dupláját kapjuk, például nekem is, aki elvétve kaptam paraszolvenciát, ez anyagilag jelentős előrelépést jelentett.

A meredeken növekvő betegszámok miatt néhány napon belül esetleg megint átvezényelnek a Covid-ellátásba, ami érthető. Emiatt viszont a gondozott betegeim kerülnek nehéz helyzetbe, mert velük csak a telefonos kapcsolatot tudjuk tartani. Ezzel csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy minden egyes orvos vagy szakdolgozó hiányát bizony konkrétan meg fogják érezni a betegeink. És mindenki nem teheti meg, hogy a magánegészségügyet vegye igénybe.

A másik neuralgikus pontja a törvénynek, hogy nem tesz különbséget a szakmák és ellátási szintek között, ugyanannyit keres egy szívsebész, mint én.

És igen, ezt én magam sem tartom igazságosnak.

Mert vannak olyan szakorvosok, akik óriási terhelés alatt dolgoznak (például traumatológusok, sürgősségiek, intenzívesek vagy nagy centrumokat ellátó és különleges műtéti technikákat ismerő kollégák), akiktől – valljuk be – nem várható el, hogy ne kiemelt bérért végezzék az extrém stresszel járó tevékenységüket, amit alig néhányan tudnak utánuk csinálni az országban.

Vannak olyan speciális műtéti technikák, amiket alig tíz-húsz orvos tud elvégezni – ha ők nem lennének, a betegeiket külföldön kellene megoperáltatni a magyar árak sokszorosáért. Ki akar majd hatórás onkológiai műtétet végezni, ha a negyven percesért is ugyanannyi fizetést kap?

A fiatalos ambíció és becsvágy nem tart örökké.

Vagyis az egyenlő bértábla valóban nem igazságos, korrekcióra szorul

Ezt egyelőre csak helyi szinten tudják kezelni, egyéni alkukkal, ami csupán részben törvényes, egységes árképzet nincs és nem tudjuk, hogy lesz-e. Ez viszont azt jelenti, hogy lesz, aki kizsarolja a kórházától az emelt bért, és lesz, akinek ez nem sikerül.

Egy egyetemi klinika soha nem fog tudni annyit fizetni orvosainak a szűkös büdzséjéből, mint egy kisvárosi kórház, amelyik megkockáztatja az eladósodást. Miközben az egyetemi klinikán magasabb szintű ellátás folyik, olyan, amit egy kisvárosi kórház nem tud nyújtani.

Ráadásul az emelt szintű ellátás sokkal többe kerül a klinikákon és a megyei kórházakban, ezért még kevesebb marad a bérekre.

Lényeges pontja az új törvénynek az is, hogy az ügyeletet alacsonyabb szorzóval fogják számolni.

Hétköznap az alapbér 70 százaléka, hétvégén 80 százaléka, ünnepeken a 90 százalékát fizetik ki. Vagyis egy egész napos karácsonyi ügyeletért az orvos még az alapbérét sem kapja meg. Ráadásul a másnap kötelezően kivett pihenőnapot 100 százalékban nem fizetik ki, könnyen előfordulhat, hogy végül az orvos mínuszba kerül ezáltal. A törvényalkotó azzal védekezik, hogy a magasabb bérnek magasabb a 70 százaléka, de a kollegáimmal együtt ezt nem tartjuk elfogadható érvnek.

Járvány miatti vészhelyzet alatt tilos felmondani, ezért arra számítottunk, hogy a szolgálati jogviszony életbe léptetését kitolják a járvány utánra, azért, hogy ne tudjanak dolgozók kilépni, és ne legyen még nehezebb azoknak, akik maradnak.

Azért is reménykedtünk a halasztásban, mert nem kaptuk meg a törvényben rögzített 30 nappal előtte a szerződéseinket. Talán azért nem volt különösebb visszhangja a tervezetnek, mert február végéig mindenki arra várt, hogy bejelentik az újabb halasztást. És akkor még lett volna mód az érdekérvényesítésre.

Mindenki legnagyobb meglepetésére azonban a szerződéseket lóhalálában le kellett gyártani és február 26-án, pénteken legtöbb helyen ki is osztották.

Egyetlen hétvége alatt kellett dönteni a további sorsunkról úgy, hogy a munkahelyünkön nem is tudtuk átbeszélni, hogy mit vállalunk.

Ezt a határidőt hétfő éjjelre halasztották, vagyis újra abban bíztunk, hogy visszavonják. Hiszen addigra egyre több jelzés érkezett a kórházaktól, hogy sokan nem írják majd alá a szerződést. 

És mégis megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie

Az, hogy a járvány közepén lehetőséget kaptak orvosok és szakdolgozók arra, hogy végkielégítéssel – igen, a kivéreztetett kórházak még a végkielégítéseket is ki kell gazdálkodják – kilépjenek az egészségügy kötelékéből, és máshol folytassák az életüket, és mi, akik maradunk, még nagyobb terhelés alatt dolgozzunk.

Ez annak is az eredménye, hogy évek óta nincs összefogás az ágazatban. Érdekeink nyilván nem egyformák, de közös pontok lehetnének.

A mostani fizetésemelésből például kimaradtak a nővérek és a szakdolgozók. Hogyan várható el tőlük, hogy rosszabb körülmények között maradjanak ugyanannyi vagy kevesebb pénzért most, amikor a járvány elviselhetetlen terheket ró mindannyiunkra?

Bizonyára leszek, akik a hippokratészi esküre apellálnak, hogy kötelességük lenne maradni, de a távozók úgy érezték, hogy ha az állam csak három napot adott a döntésre, ha nem biztosít kiszámítható és átlátszó körülményeket, ráadásul törvényesen megteremti a módját annak, hogy vészhelyzetben elhagyják a hajót, akkor ők miért hozzanak egyéni áldozatot?

Ma már tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozók „mindössze” öt százaléka ment el, ők azonban mind orvosok és nővérek.

A maradék 95 százalékban viszont mindenki benne van: a műszakiak, az irodai háttér, a kisegítő személyzet is, vagyis a veszteség sokkal nagyobb öt százaléknál. És napok alatt megtapasztaltuk, hogy a harmadik hullám az eddig megismertek közül a legkegyetlenebb, mert a fiatal aktív korosztályt találta meg.

Mindenkire szükség lenne az elkövetkező hetekben-hónapokban, azokra is, akiket most, egy járvány kellős közepén kilöktek a rendszerből.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Juanmonino