–

Úgysem fogsz aludni előtte

Én hajnali háromkor adtam fel, hogy tisztességesen kialudjam magam az esküvőm előtti éjszakán, és inkább átadtam magam az önfeledt forgolódásnak. A takarót úgy rángattam magamon, mint egy eltökélt torreádor a vörös posztót.

Minden menyasszony másért alszik ilyenkor rosszul.

Csak úgy sorjáznak a kérdések: jó lesz az ültetési rend? Milyen vetítéssel lepnek meg, nem fognak beégetni a béna gyerekkori fotóimmal? Megfelelő zenekart választottunk, biztos, hogy kellemes hangulatot csinálnak majd? Elég kaját rendeltünk? Na, piából tuti, hogy kevés lesz! Olyan szépen fog állni rajtam a ruhám, ahogy a szalonban?... Esetemben a ruhakérdés lett a kardinális agypörgető: beette magát a hipotalamuszomba, mint valami undok kis alien, én onnan hentelte szét az idegeimet. 

Úgyis lesz valami pici gikszer, jobb, ha felkészülsz

Velem például az történt, hogy az álomszép menyasszonyi ruhám bizony a mellrésznél rendesen félre lett szabva (egy kedves rokon ajánlása alapján választottam ezt a kimagaslóan tehetségtelen varrónőt). Az utolsó pillanatban készült ruhát a férjem vette át, amikor én már aludtam, vagy legalábbis próbáltam. Ezért

a ruhát nem próbáltam föl az átvételkor, és az esküvő napján, reggel nyolckor vált nyilvánvalóvá, hogy nem az én (viszonylag) szimmetrikus cicijeimre készült, hanem feltehetően valami földönkívüli lány sajátos mellkészletére. Az egyik akkora volt, mint egy teniszlabda, a másik pedig, mint egy görögdinnye.

Elindult hát a rapid újratervezés, és már meg is volt a koncepció: az első nagyobb, normálisnak tűnő szalonba elmenni nyitás után, és sitty-sutty, bérelni egy ruhát. Ekkora baki másnál nyilván nem lesz, de apróságok becsúszhatnak: ültem már olyan esküvőn éhségtől türelmetlen gyerekemmel az ölemben, akinek kínomban az étterem teljes pogácsa- és kenyérkészleteit felkutattam már, mert három órát kellett várni a vacsorára. De voltam olyan esküvőn, ahol majdnem elúszott az egész ceremónia azon, hogy a menyasszony a barátnőjét bízta meg a frizura elkészítésével, aki nem fodrász volt, és négy órán keresztül bénázott, majd a végén, amikor már rohanni kellett a templomba, jól összecsapta a kontyot. 

Úgyse találod el a formulaválaszt a templomban és a polgárin

Nem létezik olyan pár a világon (vagy azok igazi stréberek, és nem lámpalázas típusúak), aki a ceremónia minden kérdésére az előírt válasszal felelne. Az „akarom” helyet többnyire „igen”-t mondunk nagy izgalmunkban, az „elfogadod-e” után jön a „persze”. Az ember lánya és fia ilyenkor ugyanis annyira stresszel, örül, ha egyáltalán be tudja azonosítani, ő vajon a menyasszony vagy a vőlegény (és boldog, ha aláíráskor a saját nevét írja le). Hogy ilyenkor valójában mi is hagyja el az ajkait, már szinte lényegtelen. Szerintem, ha azt felelnéd az „Akarod, hogy ő legyen férjed?” kérdésre, hogy „Kamcsatka” vagy „Fokhagymás csirkemell”, akkor is összeadnának titeket. 

Úgyis húzni fogja valaki a száját a kaja, pia vagy a zene miatt

A násznépet alkotó, sok különböző helyről érkezett ember ízlésének nehéz tökéletesen megfelelni, ezért szerintem érdemes hippisen, ábrándosan elengedni ezt a témát, és a jó öreg „leszarom” módszerhez folyamodni. Még, ha szuperalapos vendéglátóként oda is figyelsz az ételérzékenységre, és dögivel van a legfinomabb rövidekből és borokból, és a legvagányabb zenekar ontja a jobbnál jobb számokat, akkor is adódik majd egy kényeskedő okoskodó, akinek valami nem felel meg. De mivel nem az ő esküvője, ezért te ne foglalkozz vele. Ha nagyon hisztizik, legfeljebb megkéred a zenekart, hogy kicsit (nagyon) vegyék fel a hangerőt, ami elnyomja a habzó szájú reklamáló hangját. 

Úgyis koszos lesz a bérelt ruha 

Fűfolt, csokitorta, borpötty: bármi kiköthet a menyasszonyi ruhán, és szerintem nincs csúnyább látvány, mint a ruháját őrjöngve emelgető, és a szoknyáját fúriaként menekítő menyasszony, aki nem képes jól érezni magát a saját esküvőjén, mert a ruhája rabszolgája. Pedig kár lenne kihagyni egy jó kis vízparti-füves fotózási helyszínt, csak azért, mert az ifjú ara áramütéses rángógörcsöt kapott a hisztériától, hogy baja lesz a szoknyájának. 

Kiderülhetnek még egyéb meglepetések is a ruhával kapcsolatban: a fátyolban megfulladsz, a fűzőben elájulsz, a stóla mindig lecsúszik...

az uszályt véletlenül sem tudják olyan egyszerűen visszagombolni kedves nőismerőseid, ahogy a szalonban a hölgy megmutatta, aki vélhetően egy ruhagomboló droid volt, áramkörökkel az agyában és az ujjaiban. Az uszállyal való bénázás amúgy külső szemlélőnek igen viccesnek hathat: négy nő térdel egy fehér ruhás ara háta mögött, és a fejük, felsőtestük pedig teljesen eltűnik a szoknya alatt. Vagy szülésznők, gondolhatnánk, akik hátulról segítik a világra a gyermeket, vagy épp valami fura örömben részesítik a menyasszonyt.

Úgyis elfelejtesz odamenni valakihez a násznépből smúzolni

Persze úgy illik, hogy mindenkit körbejárj a lagzi alatt a násznépből,
megkérdezd, hogy van, és mindenkivel megeressz egy kis udvarias small talk-ot. De sokszor erre szegény ifjú párnak nincs érkezése, mert például a béna vőfélyt helyettesítik, vagy az ültetésnél segédkeznek, vagy a vacsival kapcsolatban rendelkeznek, vagy azon izgulnak, hogyan fogják elrontani a nyitótáncot (pedig ott úgyis mindenki csak az arcukat és a mosolyukat nézi). Én személy szerint hormonálisan befolyásolt terhesként sokkal inkább foglalkoztam azzal, hogy időben leüljek enni, vagy pihentessem egy kicsit a lábaimat. Szerintem a násznép megértő lesz, ha bizonyos tagjai pedig nem, akkor kívánom nekik, hogy életük hátralévő részében mindennap csinálják végig azt a kemény fizikai és lelki állóképességet kívánó dolgot, amit a menyasszony és a vőlegény tol le esküvő címszó alatt. A házasulandóknak pedig azt kívánom, ne hagyják, hogy apró hülyeségek (vagy hülyék) elrontsák a nagy napot!

Úgyhogy hajrá, ifjú párok!

Finy Petra

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/jujikrivne