WMN-Törley

–

Álomörökösnő

Nem tudok elképzelni annál szerencsésebb embert, mint azt, aki beleszületik egy pezsgőgyáros dinasztiába. Noha az én nagyapám is termelt bort, így gyerekként sok időt töltöttem a szőlőtőkék tövében, azért elég messze voltam attól, hogy egyszer csak úgy ébredjek: én vagyok a pezsgőgyár örökösnője. De azért álmodozni még szabad.

És nem azért, mert annyira király volna jó sok pénzt örökölni, hanem azért, mert igazi coolság, hogy bármikor lemehetsz a birtokon lévő több szintes pincédbe, és kedvedre felpattinthatsz egyet (kettőt vagy hármat) a kiváló minőségű nedűből.

Buborékvilágegyetem

Dom Perignon szerzetes, a champagne feltalálója állítólag azt mondta, amikor először kóstolta az általa előállított nemes folyadékot, hogy olyan, mintha csillagokat inna. Mondjuk, én ennél is tovább mennék... Mint a képzeletbeli pezsgődinasztiánk sarja, a következőt gondolom az élményről:

Pezsgőt inni olyan, mintha az egész univerzumba egyszerre kortyolnál bele – a Nappal, a Holddal, a gyűrűs Szaturnusszal, a vörös Marssal, a törpe Plútóval és az összes csilliárdnyi csillaggal együtt.

Mert pezsgőivás közben itt dobog a mellkasomban az egész világegyetem.

És képzeljétek, még egészséges is. Egy jól megválasztott pezsgő nem hizlal (létezik egy gramm cukor / liter tartalmú nyers pezsgő is, tudtátok?). Szerintem nincs olyan ember a földön, aki a pezsgőtől lett volna alkoholista. Mert a pezsgő rajongóvá tesz, nem pedig rabbá. Mértéket tart, és amikor itt az idő, elereszt.

Ha kedvem tartaná, akkor akár az egész világon eladott, és már kiürült pezsgősüvegeket az égig rakhatnám. Kíváncsi vagyok, ha a nálunk egy év alatt eladott törleys palackok egymás mellé pakolva egészen Münchenig érnének Budapesttől (kiszámolták, nem hazudok), akkor meddig érne a teljes földkerekségen elfogyasztott palackok száma. De én semmiképp nem egymás mellé pakolnám őket, hanem föl, föl, egymás tetejére! Mert nem a világot akarnám vele körbefogni, hanem átszakítanám a troposzférát, felnyúlnék egészen a csillagokig, és elégnénk együtt a Napban. 

Pezsgőkémia

Kökéndy Ákossal, az egyik nagy tiszteletben álló férfi szerzőnkkel épp a múlt héten szemtelenkedtem, hogy tantárgyként a kémia szinte semmire nem jó. Ákos ugyanis kémiatanár, és a kémiatanárok az én emlékezetemben úgy élnek, mint M. tanár úr, az erősen kommunista „csendes gyilkos”, hamuszínű fogakkal, aki óra közben is pöfékelt, mint a gyárkémény, és nem egy gyerek hugyozta össze magát, amikor a rettegett feleltetési módszerével a táblához parancsolta őt. Hogy finoman fogalmazzak, nem szerettem meg ezt a tárgyat, nem is voltam hajlandó foglalkozni vele, elástam magamban jó mélyre a meg nem boldogult M. tanárral együtt valami fertelmes, szurkos gödörbe, és tán még rá is köptem.

Aztán jött Ákos, aki próbált meggyőzni, hogy bizony a kémia igenis csodálatos, és sajnos irtó rosszul tanítják, én pedig nem is gondoltam, hogy mekkora szükségem lesz még rá ebben az életben.

Mert ugyanúgy, ahogy a kedvenc, giccses karácsonyi filmemben mindent körülvesz a szerelem, a való életben is irtó fontos a kémia. Igazából kémia...

És tényleg. Alig telt el egy hét az ominózus Kökéndy-beszélgetés óta, és mintha Ákos előre tudta volna, máris az orrom alá dörgölte az élet a rögvalóságot.

Szentesi-dinasztia

Mint a tegnapi pezsgőgyári látogatásnak álcázott italozós WMN-osztálykiránduláson kiderült számomra, az én kedvenc italom készítése színtiszta kémiából áll!

Nincs mese, meg kell érteni, meg kell ismerni, mi zajlik a palackban, mert egy igazi rajongó nem hajintja csak úgy ezt az italt mindenféle megalapozott tudás nélkül deciliterszámra a fülei közé.

Az igazi pezsgőbe pedig nem erőszakolják bele a buborékot, hanem házasítják és élesztik, saját palackjában vagy nagyobb tartályban, mindezt már technikája válogatja (Bővebben, pontosabban és részletesebben ITT olvashatsz erről).

Szóval nincs mese: én, mint a (képzeletbeli) századfordulón élő pezsgőgyáros dinasztia sarja, nem hozhatok szégyent a családomra. Igenis, mindennap lemegyek a háromszintes pincénkbe, hogy ellenőrizzem: a megfelelő ütemben halad-e a palackok helyes dőlésszögbe való átforgatása, megsimogatom a sötét üvegeket, mert a jó nedűnek kell ez a fajta törődés is, mosolygok rájuk, beszélek hozzájuk, megszámolom őket.

Közben persze meg is kell kóstolnom alkalomadtán, hogy emlékeztessem magam: az egész világ szíve dobog bennem, amikor pezsgőt iszom.

Szentesi Éva

A képek a szerző tulajdonában vannak