–

Az élet előbb vagy utóbb mindenkit próbára tesz, így én is sorra kerültem. A történetem másfél évvel ezelőtt kezdődött. Fiatal férfiként aktív életet éltem, dolgoztam, sportoltam, barátnőm volt, ment a szekér. Aztán egyik napról a másikra enyhe fájdalom jelentkezett a herémnél, amiről semmi jó nem jutott eszembe. Elmentem egyből két dokihoz is, és kaptam két különböző szakvéleményt, gyógyszereket, amiktől megszűntek a tünetek, és azt hittem, meggyógyultam. Három hónappal később viszont kiújult a panaszom. Akkor egy újabb orvos következett, aki egy újabb diagnózist adott, méghozzá azt, hogy krónikus prosztatagyulladásom van, a herém pedig azért fáj, mert a gyulladás átterjedt oda is.

Addig maximum filmes- vagy kocsmai poénok szintjén halottam a prosztatáról és annak vizsgálatáról.

Van egy totálisan primitív viccelődés, utalgatás, ami az urológiai vizsgálatot járja körül. Senki nem érintett benne, csak a másikat küldené el egy kivizsgálásra, csupa jó szándékból. Engem a rendelésen ultrahanggal végignéztek a vesémtől a herémig, aztán előre kellett hajolni, az orvos belenyúlt az ánuszomba, majd a végbelemen keresztül kitapintotta a prosztatámat. Hogy vicces volt-e? Nem, nem volt az. Inkább enyhén fájdalmas és kellemetlen. Semmilyen szexuális tartalma nem volt. Nem változtatott meg, nem történt ott velem olyan dolog, amit szégyellnem kéne.

Nehéz oldottan elmondani a panaszaimat, ha az orvos mellett ott ül egy velem egyidős fiatal ápolónő is, aki gépeli az orvos megjegyzéseit, amit nem tud követni, ezért folyamatosan visszakérdez, az orvos ismétel, vagy újra megkérdez engem. Így háromszor kell elmondani, amit egyszer is bőven elég lett volna. A kommunikációban az segített, hogy közben arra gondoltam, ez is egy ugyanolyan szerv, mint a többi, mint, mondjuk, a térdem. Más a funkciója, de egyik nélkül se élnék szívesen, mind hozzám tartozik. Férfiak esetében a prosztata az alapfelszereltség része. Ha az egyik szerv beteg lehet, akkor a másik is.

Engem nem nagyon érdekelt, hogy ki mit gondolt, csak az számított, hogy meggyógyuljak, így hát mentem... arccal előre.

A prosztatagyulladással az a fő probléma, hogy nehéz megállapítani, mi okozza, és nincs rá tuti gyógyszer. A doki úgy kezdte a tájékoztatást, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, amit maximum gondozni lehet, és így tünetmentessé tenni. Akkor fel se fogtam, mit mondott, bíztam benne, hogy tünetmentessé válok. A gondozás fő eleme pedig a prosztatamasszázs, ami nem hasonlít a vicces filmes jelenetekhez. Úgy lehet elképzelni, mintha valaki a szádon keresztül benyúlna a torkodba, és két percig ütemesen és erősen nyomkodná manduládat. Fincsi. Bónuszként volt olyan, hogy a folyamat közben a spanyolfal másik oldalán ülő asszisztens átkiabált, hogy akkor jövő hét szerdán, reggel kilences időpont jó lesz? Persze, alig várom. Mert erre a gondozásra hetente kellett járni, majd kéthetente és havonta.

Napokig volt utána alhasi fájdalmam, állandó vizelési ingerem, ami előtte nem. Mikor jeleztem ezt az orvosomnak, közölte, hogy ez van. Rossz az állapotom, csak romlani fog, és pár év múlva komoly problémáim lesznek. A tudomány jelenlegi állása szerint pedig a masszázson kívül semmit nem tehet. Ez teljesen a földbe döngölt. Ültem egy vonaton, ami egy szakadék felé vitt, és nem tudtam leszállni vagy megállítani. Kétségbeestem, hogy nem lesz családom, nem tudok majd vizelni, oda a szexualitásom, meg kell majd műteni. Lelkileg megviselt az egész, és a panaszaim egyre csak erősödtek. Volt olyan, hogy hetekig állandósult a vizelési inger. Így elég nehéz elaludni, dolgozni vagy emberekkel kedvesen beszélni. Ehhez még hozzájött, hogy elvesztettem két hozzám közelálló, fontos embert. Közben meg arra gondoltam, hogy még élek, és kezdeni szeretnék valamit az időmmel. Nem fogadtam el „a tudomány jelenlegi állását”, és keresgélni kezdtem a neten. Nagyon nehéz volt a rengeteg szaklap, gyógynövény és beszámoló között eligazodni... és nem beleőrülni. Így találtam rá a Kriston intim tornára, aminek van férfi verziója is.

Jelentkezni könnyű volt, mert a gép előtt nagy volt a bátorságom.

Aztán szombat reggel, amikor megérkeztem a házhoz, a kapunál állt egy férfi, és bebocsátásra várt. Majd odalépett hozzá egy másik, és csak annyit kérdezett: „ide?”... Mire a másik „igen”, és mind a hárman tudtuk, hogy egy helyre megyünk. A stúdió egy belső udvaros házban volt. Végül huszonöt férfi állt kint a gangon, nézett maga elé, és nem szólt semmit. Tíz percig ott álltunk, vártuk az Andreát, és egy árva szó nem hangzott el. Miért? Az, hogy ott vagyok, az annak a jele, következménye, hogy problémáim vannak férfi szervem körül, és ezzel ki is estem a szuper macsó szerepből. 

Nehéz volt szembesülni azzal, hogy mennyire esendő vagyok. Miközben a tréningen is, az urológián is legtöbbször harmincas- negyvenes éveiben járó jól szituált férfiakkal találkozom. 

A stúdió igényes, az adminisztráció diszkrét. Figyelnek, hogy senkiről ne derüljön ki, milyen problémával jött. Nem kell bemutatkozni vagy beszámolni bármiről is. Andrea nagy energiával, hanggal és oktatói tapasztalattal csinálja a tréningjét. Három dolog van, amit kaptam és magammal vittem.

A legfontosabb, hogy megtanultam a tornát, amit önállóan is tudok csinálni. A pénisz és a végbél környéki terület ugyanolyan, mint a test többi része. Ha dolgoztatod az izmokat, akkor fejlődnek, erősödnek, ami rengeteg pozitív tapasztalással jár. 

Kaptam olyan tanácsokat, amelyek javítják a szexuális kultúrámat, és rengeteg szó esett a lelki tényezőkről is. A gyógyuláshoz járok egyéni terápiára, elmentem szomatodrámára, családállításra. Rengeteg energiát fektettem abba, hogy meggyógyuljak, hogy megtaláljam azokat az eldugott történeteimet, amelyek közrejátszanak az állapotomban. Számomra is meglepő volt, hogy milyen erős családi események jöttek elő. Amikről tudtam... vagy sejtettem őket, de most összeálltak egy képpé.

Tavaly év végén legyengült az immunrendszerem, és nagyon felerősödtek a panaszaim. Januárban elmentem az orvosomhoz, csináltatott laborvizsgálatokat, de minden eredmény negatív lett. Meghúzta a vállát, hogy ez a helyzet, nem tud segíteni. Mikor kérdezni szerettem volna, leoltott, és jött a szokásos lemez „a tudomány jelenlegi állásáról”.

Itt lett elegem az egészből, és megfogadtam, hogy ez az orvos többé nem ér hozzám.

Kerestem egy másik orvost, aki az első vizsgálat során diagnosztizált egy olyan dolgot, amit az előzőek nem vettek észre, és ezért nem volt hatékony a kezelésük. A problémáim fő oka, hogy egy kismedencei izmom begörcsölt. Változott a gyógymód, javasolt gyógynövényeket. A kommunikációban az lett a hangsúlyos, hogy van megoldás, rendbe jövök, és lesz családom, ha szeretném. Közben megcsináltam a Kriston férfitréning haladó szintjét, rendszeresen gyakorlok. Ami hosszú távon nehéz, de jobb érzés tenni magamért valamit, mint várni, hogy „csak úgy” meggyógyulok. Az elmúlt két hónapban hétről-hétre javul az állapotom, és kezdek újra panaszmentessé válni, ami hihetetlenül jó érzés. A legutóbbi kontrollon elhangzott, hogy olyan a prosztatám, mintha 18 éves lennék.

Hogy mi segített, mitől javul az állapotom?

Szükségem van a magas szintű orvosi tudásra, ami jó kommunikációval párosul, a tornára, ami kiváló rehabilitációs, egészségmegőrző módszer, a gyógynövényekre, a lelki háttér felderítésére, és sok kitartásra, hogy napról napra csináljam ezeket. Az élet előbb vagy utóbb mindenkit próbára tesz, a kérdés, hogy milyen választ adsz rá?

K.B.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/OtmarW