–

Elvégeztem a középiskolát, az egyetemet majdnem, feltalálom magam, erős vagyok, sőt sokszor elbizakodott. Na, ilyenkor előfordul az, hogy arcon csap a valóság, az élet pedig picit visszaültet a helyemre. Nem szégyen ez, vagyunk így néhányan, hiszen még a fitneszgurukat is meglegyinti a hülyeség szele, és összekeverik a cukrot a kokainnal.

Felmerül a kérdés: hogy lehet ennyire hülye valaki? De ha már az, vajon miért írja ki nagy büszkén az oldalára kémiai fejtegetéseit minden tudományos alapot nélkülözve? Pontosan azért, ami miatt én nulla autóvezetői tudással nekiálltam a jégen tolatni. Mert azt hittem, megy ez.

Volt két álmom nekem is...

Az egyik, hogy a házunk előtt történik egy baleset, amiben valaki súlyosan megsérül, és amíg a mentőkre várunk, odarohanok, ellátom a sebesültet, szorítom a kötést, vadul telefonálva hívom a helyi háziorvost, majd miután kiérkezett, és felszívtam neki a „fecsibe” némi adrenalint – ő az összes többi kezével a sebesültet menti, – nyakig véresen és marha szerényen visszavonulok az otthonomba azzal a jóleső tudattal, hogy én milyen talpraesett vagyok.

Az a jó az életben, hogy ezeket a nagy elképzeléseket mégsem valósítja meg.

Vagy majd átélek egyszer egy tömegszerencsétlenséget, és én leszek az első, aki elájul az egésztől, állatorvosi-asszisztensi kiképzésem minden képletével a fejemben.

A másik álmom viszont megvalósult. Az ágyban fekve ez úgy nézett ki, hogy kirándulunk, lerobban az autó, meg kell tolni, de mint gyenge nő, én ehhez kevés vagyok, ezért beülök az autóba, kapásból tudom kezelni a pedálokat, és rémülten ugyan, de kilométereken át vezetem a járgányt a kívánt irányba, (ami persze időközben valahogy magától beindult). Azt fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy én egyáltalán nem tudok vezetni. Eddig egy régi barátom jóvoltából – máig nem értem, hogy volt ehhez mersze – megtettem nagyjából öt kört tíz, azaz tíz kilométer per órás sebességgel a helyi elhagyatott rally pályán. Még sebességet is váltottam! (Egyszer.) Na, de ezek után ide nekem a kamiont is! Úgyhogy amikor nemrég a mostani, szintén büszke autótulajdonos barátom nem tudott kihajtani a jégpáncéllal borított kocsifeljáróról, bátran megemlítettem, hogy akkor tolja ő az autót, mert nagy és erős, én meg szerényen elkormányzom a batárt, hiszen úgyis már olyan sokszor csináltam én ezt. Szegény... ott követte el a hibát, hogy beleegyezett. A volán mögött már nagyfokú kétségbeeséssel konstatáltam, hogy a műszerfal ebből a szögből egy űrrepülőéhez hasonlít, és itt egyszerre kéne kuplungra, gázra lépni, meg kiengedni a kéziféket, és akkor az autó szépen elindul hátrafelé, rükvercben. Motor felbőg, nálam ekkor már megy el a kép a rémülettől, majd szépen el is indultunk. Még a kormányt is tekertem. Aha. A következő kerítésig jutottunk, amibe gyönyörűen beágyaztam az autót, mivel nem tudtam, hogy ha elindultunk, akkor utána hogy is kéne megállni. Egyetlen centiméterrel hibáztam el a villanyoszlopot. Miközben a fejem hátravágódott az ülésen az ütközéstől, már tudtam, hogy legközelebb akkor ülök kormány mögé, amikor az erre a célra felfogadott hivatalos oktató ezt nekem megengedi. De lehet, hogy akkor sem.

Ennyit az álmokról

Meg a megy ez-ekről. Nem megy. Ne legyetek baleset áldozatai a házam előtt, mert bár nem ijedek meg egy nyílt töréstől sem, és tényleg be tudok adni egy injekciót, igazából fogalmam sincs, hogy kell életet menteni. Ne adjátok oda az autót, mert nem tudok vezetni... akkor sem, ha igen. Képzeletbeli laza beszélgetéseim az amerikai sztárokkal a valóságban idióta nyökögésbe fulladnak... például akkor, amikor egy angol házaspárral telefonálok, és nem vagyok képes összerakni egy épkézláb, nyelvtanilag helyes angol nyelvű mondatot. Németet sem, tíz év tanulás ide vagy oda. Mi lesz, ha egyszer tényleg szembejön George Clooney? Azt hiszem, addig még gyakorolnom kell...

Meg kell tanulni vezetni ahhoz, hogy vészhelyzetekben kinavigáld az autót a jégről. Meg kell tanulni a kémiát, a biológiát, és el kell menni az egyetemre ahhoz, hogy érts a képletekhez, a cukor és a drog hatásainak összehasonlításához, különben csúnyán beégsz. Igen, akár több százezer, vagy másfél millió ember előtt.

Nem lehet gurut játszani és embereket vezetni az egészség felé úgy, hogy közben nem vagy tisztában az alapvető fogalmakkal.

Mert kurvára ott vannak a villanyoszlopok. Nem érdekli őket, mi mindenhez értesz egyébként, mekkora az IQ-szinted, a vércukorszinted, és még az sem, hogy milyen jó szándékkal közeledsz. Ők – akár csak az élelmiszeripari alapfogalmak – ott állnak rég, és magasról tesznek arra, hogy mennyire vagy bátor, és egyébként milyen jól megy az üzleted. Persze nem lehet, és nem is kell mindenhez érteni. Akkor viszont keress egy szakembert, aki valamikor emelt szinten tanult kémiát, és még emlékszik is rá. De ne ülj olyan járműbe, amit nem tudsz vezetni.

 

Fenyvesi Zsófi

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Markus Winkler