– 

Hajnali fél három.

Hótaposóban, pizsamanadrágban, cigivel a számban.

Három hónapja még nem dohányoztam.

Látom magam előtt a csizmám nyomait a félcentis hóban. Néhány órásak. Holnap már nem lesznek.

A két kukánkat. Az egyik fekszik. Feldöntötte a szél. Hasonlítunk.

A rhododendront, amit én vettem és ültettem. Hervadt. Talán nem éli meg a tél végét.

Hideg van, a szél süvít.

A gyerekeim fent alszanak. Ma mondtam meg nekik, hogy elköltözöm.

A férjem is alszik. Szeret. Még. De már nehéz vagyok neki. Túl.

Szédülök, pedig ez még csak az első cigi.

Nekitámasztom a hátam a kertkapunak. Jó így. Megtart. Bár magammal vihetném mindig. Vagy legalább egy ideig.

Fázom.

Bent meleg van.

De már nem az enyém.

Elszívok még egy cigit.

A szívem darabokban. Mekkora közhely! Korábban nem írtam volna le. Ki se mondtam volna. Csak felröhögtem volna.

De már nem röhögök.

Talán soha?

Apokrif

Kép: iStock by Getty Images