Szülészeti erőszak egy apa szemével: Próbáltam megteremteni azt a világot, amiben lennie kellett volna

–

„Ne most, majd a következő fájásnál!” – mondta alig hallhatóan a szülésznő a nőgyógyásznak, aki letette az ollót, és ráhajtotta a papírt. A szülőpár mindkét tagjába egyszerre hasított a felismerés, hogy 

az ígért gátvédelmet a szakembereknek eszük ágában sincs megvalósítani, és engedélyt sem kérnek a gátmetszésre. 

Timi hirtelen felült az ágyban, félig-meddig le is szállt, hogy jelezze, ő továbbra sem szeretne gátmetszést, ahogy abban korábban megállapodtak, hiszen nem történt olyan esemény, ami ezt indokolná, és a kisbaba szívhangja is tökéletes volt. Vita alakult ki a kitolási szak közepén. A felsorakoztatott „szakmai” érvek között szerepelt a „nem azért tanulja ezt már tizenkét éve a kolléganő, hogy maguk mondják meg”, hogy egyszerűbb lenne összevarrni, hogy ha nem csinálják meg, inkontinenciája lesz az édesanyának, és végül az ilyenkor gyakran elhangzó legerősebb érv, az „így nem fogja tudni megszülni”. „Én döntöm el, mert az én gátam” – mondta Timi, de hiába érvelt bármivel, továbbra is hadakoztak vele.

Csak akkor változott a helyzet, amikor a férje rájuk szólt: „Higgyék el, ha megvágják a feleségemet, akkor nem fogja tudni megszülni” – mire a szülésznő azt mondta a nőgyógyásznak, hogy akkor hozzon egy fejléces papírt, jelezve, hogy a szülés csak akkor mehet tovább, ha az édesanya aláírta, hogy nem egyezik bele a gátmetszésbe. (Ha nem áll fenn a kisbaba vagy az anya testi épségét súlyosan veszélyeztető vagy életveszélyes helyzet, az anya önrendelkezési jogával élve nem köteles beleegyezni a beavatkozásba, és az esetlegesen korábban aláírt beleegyező nyilatkozatát szóban is visszavonhatja – a szerk.)

Egy apa szerepe más, ezért máshogy, de mindenképpen fel kellene őt is készíteni

Matyi, az édesapa úgy gondolja, teljesen átlagos férfiként állt a szüléshez. Leginkább nem akart bent lenni, és főleg nem fájdalmat és vért látni. Felesége, Timi azonban gimnazista kora óta érezte úgy, hogy valami nincs rendben a kórházi szülésekkel. Kislányuk születése előtt átéltek egy korai vetélést, és amikor bementek a kórházba, ahová akkor Matyi a Covid miatt nem mehetett be, Timit nagyon megviselte, hogy a várandósokkal együtt kell várakoznia, miközben ő éppen elveszíti a sajátját.

Pofonnak élték meg, hogy azt mondták nekik, vegyék az egészet egy megcsúszott, erősebb menstruációnak.

Ezek az élmények mind abban erősítették meg Timit, hogy otthon szeretne szülni, és amikor újra várandós lett, apránként és óvatosan vezette be Matyit a születés világába, de nem erőltetett semmit: küldött neki egy-egy videót, felolvasott neki egy-egy érdekes bejegyzést. Majd együtt kezdtek otthonszülés-felkészítőre járni.

„Nagyon fontos az otthon szülésre felkészítésben, hogy az a kórházi szülésre éppúgy felkészít, és a bábák nem rosszalják a kórházat, sőt végig mérlegelnek, hiszen bármi alakulhat végül úgy, ami miatt az intézményi szülés jelenti végül a biztonságos választást” – hangsúlyozta Timi. „Az otthon szülésre készülés a várandósság alatt havonta egyszer többórás beszélgetést jelent, ami alatt az apát is alaposan felkészítik – folytatta az apa. – Ezeken az alkalmakon a bábánk teljesen máshogy szólt hozzám, mint Timihez, méghozzá úgy, hogy férfiszemmel is megértsem, amit mond, hiszen a szülésen más a dolgom.

Azt tanították meg nekem, hogy a szülés úgy szól az apáról, hogy nem róla szól.

Nem kis feladat: a szülés idejére meg kell tanulnunk kikapcsolni azt a férfiösztönt, hogy rögtön problémákat oldjunk meg, és láthatatlanul kell ott lennünk arra az esetre, ha a vajúdó nő valamit kér tőlünk. 

Tudnunk kell nem megsértődni azon, hogy néhány perc, másodperc leforgása alatt lehet, hogy egymással akár teljesen ellentétes utasításokat kapunk majd.”

Nem volt vészhelyzet, mégis kórházban kellett befejezni az otthon szülést

Timi és kisbabájuk állapota a várandósság végéig megfelelt az otthon szülés feltételeinek, így kislányuk, Ella, otthon indulhatott útnak. Amikor arról kérdeztem Matyit, nem voltak-e benne kétségek afelől, hogy jó ötlet-e otthon szülni, elmondta, hogy természetesen voltak. Azonban minden kérdésére, kétségére teljes körű, tudományosan is alátámasztott, felkészült válaszokat kapott a szülésznőktől.

A szülés beindulása után azonban a vajúdás egy ponton stagnálni kezdett, amin nem sikerült átlendülniük, ezért úgy döntöttek, a kórházban folytatják a szülést. Ilyenkor a bábák egészen a kórházig kísérik a vajúdó nőt, ahol a részletesen naplózott vajúdási folyamat dokumentumait szakszerűen adják át a kórházi szakemberek részére. Nem volt vészhelyzet, és a történet megfelelő értelmezéséhez az olvasó számára fontos információ, hogy az otthon szülés többek között szülész-nőgyógyász szakemberek által kidolgozott nagyon szigorú szakmai és jogszabályok szerint folyik, ahol egyszerre két képzett szülésznő (bába) van jelen. 

Ők a vajúdás támogatása és szakmai felügyelete mellett gondosan ügyelnek azokra a jelekre, amelyek észlelése esetén idejében kísérik kórházba a vajúdó nőt annak érdekében, hogy megelőzzék a vészhelyzetek kialakulását.

Érkezés a kórházba

Timi és Matyi a két bábával hajnalban érkeztek meg a Pest megyei kórházba, amelyet azért választottak, mert az az információik szerint a „jobb”, vagyis az átlaghoz képest progresszívabb és partneribb hozzáállású szülészetek közé tartozik. A felvételkor még minden flottul ment, és nagyon szimpatikus volt Matyi számára az ügyeletes szülésznő, aki együttműködőnek mutatkozott a számukra fontos gátvédelemmel történő szülésben.

Az érkezéskor elvégzett rutin CTG-vizsgálat alatt (amelynek eredménye szerint a kisbaba kitűnő állapotban volt) azt mondták Timinek, hogy nem kell majd végig fekve maradnia, mégsem szállhatott le az ágyról kis időre sem. „A szülőszoba ajtaja folyamatosan tárva-nyitva volt, a szülőágy és Timi pedig teljesen szemben voltak az ajtóval. 

Az ajtóban mindig többen ácsorogtak, kíváncsiskodtak, és nézték, hogyan szül egy »otthon szülő«, ugyanis így nevezték Timit”

 – meséli Matyi. „Legalább hagyták volna, ha már tényleg így érdekelte őket, hogy leszállhassak az ágyról és mutathassak belőle valamit” – teszi hozzá keserűen nevetve az anya, aki a kitolásnál ismét hiába kérte, hogy hadd változtasson pozíciót, mert a háton fekve szülés nagyon kényelmetlen számára, és ha le nem szállhat is, legalább hadd forduljon négykézlábra az ágyon.

A kitolás

„Ne harcolj!” – mondta Matyi a feleségének, amikor a szülésznő kiment a papírért. „Én végig Timi tarkóját támasztottam, fogtam a másik kezemmel a kezét és próbáltam megteremteni azt a világot a számára, amiben lennie kellett volna. Nem akartam, hogy hallja, hogy mikről beszélget a szülésznő és a nőgyógyász.” Timi szerint Matyi volt a szócső, a tolmács, végig fordított neki, hogy mit csináljon, hogyan vegye a levegőt, és így sikerült kizárnia a körülötte lévő feszültséget és mondatokat. Amikor Timi aláírta a papírt, és a két szakember további megjegyzéseket tett, Matyi elmondta, hogy szeretné, ha mindenki megnyugodna, és most már a szülésre koncentrálnának, hiszen éppen az történik.

A szakemberek szerint ők addig is azzal foglalkoztak, mire az édesapa elmondta, nem érti, akkor hogyan lehetett közöttük egy részletes párbeszéd témája a múlt heti, egyik népszerű budapesti szórakozóhelyen töltött idő és az ahhoz kapcsolódó párkeresési tapasztalatok (finoman fogalmaztunk – a szerk.). Válaszul az addig a vajúdó kismama két térdén egy-egy oldalról, azt szétfeszítve könyöklő, szülést „segítő” szakember elfordult, és úgy várta, hogy a kitolás továbbhaladjon.

Timi és Matyi kislánya két fájással később megszületett. Az addig várakozó neonatológus, aki egyébként a pár elmondása szerint nagyon kedves volt velük, azonnal jelezte, hogy a kisbaba tökéletes állapotban van. Az ambuláns szülés utáni korai hazabocsátást is engedélyezte nekik, amennyiben a gyermekorvos igazolja, hogy mindennap látogatja a kisbabát.

Nem kaptak lehetőséget arra, hogy a méhlepény magától szülessen meg, pedig az édesanya kérte, hogy várjanak. „Nagyon rossz látvány volt, ahogy a szülésznő a csuklójára tekerte a köldökzsinórt, és szinte kirántotta Timiből” – emlékezik vissza Matyi arra, ő hogyan élte meg a születés utáni eseményeket. Miután Timit ellátták, hívtak még egy orvost, hogy „ellenőrizze” a gátsérülést és azt, hogy hogyan van összevarrva.

Egy-két méterről pillantott rá, és jelezte a nőgyógyásznak, hogy jól van az úgy, majd oktatást tartott a fiatal szülőpárnak arról, hogy mennyire felelőtlen és primitív dolog, hogy az (egyébként Magyarországon és az Európai Unióban általában szabályozott és legális) otthon szülés mellett döntöttek. 

Timi katétert is kapott, hiába kérte, hogy hadd próbáljon meg először inkább pisilni, ráadásul az utólag kikért betegdokumentációban ez egyáltalán nem szerepelt. Azt gondolja, bosszúból csinálták. A nőgyógyász a szülés helyszínéről egyébként köszönés nélkül távozott. 

A csecsemőosztályon már jó tapasztalatokat szerzett az édesanya. Elmesélte, hogy a vele egy szobában lévő anyukához többször bejött a szülésznője, megölelte és dicsérte, amiért olyan ügyes volt. „Ott álltam és majdnem bőgtem, hogy én miért nem kaphatok ilyet… Pedig ez mindenkinek járna” – idézi fel Timi.

Kohéziós erő

Bár Timi még mindig dühös azért, ahogy bántak vele, azt mondja, azt az örömöt, amit már a szülőszobában is éreztek kislányuk megszületése miatt, nem tudták elvenni tőlük. „Timi több mint egy napot vajúdott, a szülés után mégis kisimult volt és ragyogott. Gyönyörű volt” – áradozik Matyi. Hozzáteszi, úgy érezte, nagyon óvatosan kell fogalmaznia a kórházban, mert a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva szinte bármit megtehetnek velük, akár indokolatlanul is.

A szülés utáni tíz hónapban nagyon sokszor beszélték meg újra és újra, hogy mi történt, és sok energia kellett ahhoz, hogy mostanra úgy érezzék, nincs bennük intenzív sérelem. Matyi összefoglalja, mit éltek meg a szülőszobában: „Mi, felnőttek pár hónap, egy év, vagy hosszabb idő alatt valahogy feldolgozzuk a történteket, de mi van a gyerekekkel, akiktől elvesznek valamit? 

A születés számomra a mai napig egy szájtátva ámuldozás, egy valós csoda, és az ilyen viselkedéssel, ezekkel a beszólásokkal ezt rongálják meg, ezt veszik el az egész családtól. Olyan, mintha megkarcolnák a vadonatúj Ferraridat.”

Matyiban a szülésre való felkészülés és a történtek felébresztették a tenni akarást. „Azóta is foglalkozom a témával. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos, hogy a férfiaknak is legyen információjuk nemcsak a szülésről, hanem arról is, ami utána jön, legalább az első tizenegy hónapban. Legyenek felkészítve a családdá válásra, a részvételre. Az apa igenis legyen ott, mert nagyon nagy a jelentősége nemcsak az anya állapota miatt, hanem az apa-gyerek és az anya-apa kapcsolat miatt is. Nagyon nagy kohéziós erő van ebben.” 

  

Az apák jelentősebb bevonása, specifikus felkészítése talán egy nagy lökést adna a szülészeti erőszak visszaszorításában is. Mert a legtöbbször őket is váratlanul éri, hogy mi történhet egy szülés során, és ettől lehet az a megélésük, hogy nem tudták megvédeni a társukat a bántástól, vagy éppen ismeretek hiányában nem mernek a szülő nő mellé állni, ami hosszú távú párkapcsolati válságokat is okozhat.

Képek: Chripkó Lili / WMN

Kőrizs Kata