Élhetünk 100 évig, de azt is kevésnek fogjuk érezni, ha mindig csak robotolunk – Ilyen volt a WMN Klub, ahol a hosszú élet titkát kerestük

–

Hét után pár perccel elcsendesedett a nézőtér. Én a hátsó sorban ültem, nagyjából középtájt, így beláttam az egészet: nem volt olyan korosztály, amely tagjai ne lettek volna jelen. Ugyanolyan érdeklődéssel várták a beszélgetést a huszonévesek, mint a hetvenes-nyolcvanas korosztály tagjai, és nincs is ebben semmi meglepő: tényleg mindannyian szeretnénk hosszú, tartalmas életet élni.

Személyes, jól bevált tapasztalatok

Csepelyi Adrienn egy személyes körrel indított, amelyből kiderült, hogy a vendégek közül ki mit tesz azért, hogy a lehető legtovább és legegészségesebben éljen. „Hogy én mit teszek? – ragadja magához a szót Endrei Judit. – Először is mániákusan gyaloglok, napi öt kilométert. A másik, hogy igyekszem az elmémet aktívan tartani: szójátékot játszom és olvasok. Nagyon nyitott vagyok a világ dolgaira, megbarátkoztam az okostelefonnal, és bár ma nem mindig könnyű, de igyekszem a fejemben, lelkemben a pozitív életszemlélet megtartani. Szívesen tanulok új dolgokat, közösségbe járok, és keveset nézek televíziót.” 

Ehhez Milanovich Domi is kapcsolódott, aki gyaloglás helyett futni szokott ugyan, de sok mindent hasonlóan lát, mint Endrei Judit.

„Egy része pedig az életkorral is jön, az alkoholhoz és a dohányzáshoz való viszonyom például sokat változott az elmúlt években”

– mondja. Ő ugyanis könnyebben engedi el a káros szokásokat így, hogy fiatalon megélte ezeket.

„Nagyon izgalmas problémakör, hogy nincs az időészlelésre olyan érzékszervünk, mint ahogy a fülünkkel a hangot, a szemünkkel meg a vizuális ingereket érzékeljük. Más a kronológiai idő (amit az óra, a naptár mutat), és más a belső időélményünk: így élhetünk akár 90–100 évig is, de azt is kevésnek fogjuk érezni, ha mindig robotolunk, ha nagyon hasonló ingereknek vagyunk kitéve nap mint nap. Szerintem emiatt fontos tartalmasabbá tenni az életünket, törekedni arra, hogy megtanuljunk jobban a jelenben lenni, és megpróbálni rendezni, egészségesebbé tenni az időhöz való viszonyunkat” – teszi hozzá Domi.

Ezzel pedig dr. Márky Ádám is egyetért. Szerinte a probléma, hogy

mindig azon szorongunk, hogy éveket tegyünk az életünkhöz, pedig, sokkal izgalmasabb az, hogy miként tudunk életet tenni az éveinkhez.

„Én például úgy alakítottam ki az életem, hogy olyan dolgokat csináljak, amiket azért csinálok, mert szeretek. Reggel korábban kelek, mint a lányaim, mert akkor még csönd van. Lemegyek, és elkészítem a kínai teámat, és utána szoktam tíz-tizenöt percet relaxálni. Ez egyfajta rituálé, amely során meg tudom élni az idővel való megajándékozottságot.”

Ahogy egyre többet foglalkozunk magunkkal, úgy nő bennünk az önvád is

És miközben az utóbbi időben elkezdtünk globális szinten is foglalkozni azzal, hogy hogyan tudjuk megőrizni az egészségünket és a fiatalságunkat, megérkezett az életünkbe egyfajta bűntudat is. Mert nem sportolunk eleget, nem használunk elég szérumot az arcunkra, nem eszünk elég egészségesen vagy nem pihenünk eleget. „Ez mindig nehéz, amikor egy szokás kezd kényszeressé válni, vagy valamilyen függőséghez vezet” – véli Milanovich Domi.

Szerinte a társadalmi kontextus azért nehéz, mert az, hogy egészségesek vagyunk, gyakorlatilag teljesítménnyé vált, státuszszimbólum lett.

„Ez meg is osztja a társadalmat az alapján, hogy ki az, akinek erre van lehetősége, erőforrása, kapacitása. Ráadásul a bűntudat mellett nagyon sokszor a hibáztatás is megjelenik, a testi betegségek felbukkanása sokszor kicsit olyan, mint hogyha az az öngondoskodás kudarca lenne.”

Ráadásul a legtöbben ismerjük az érzést, ami ehhez társul: hogy valamit rosszul csináltunk, hogy nem elég jó, ahogy bánunk magunkkal – miközben gyakran a környezet felől is ezt kapjuk. Domi azonban kiemeli: ne ebbe az irányba induljunk el, hanem egymást, és az erőforrásaink kiaknázását segítsük.

Csepelyi Adrienn csatlakozik rá erre: neki az a tapasztalata, hogy ha viszont fiatalon, nagyon tudatosan figyel oda az öngondoskodásra, azt sem feltétlenül fogadja jól a környezete. „Huszonéves koromban a bőrápolási rutinomból nagyon keményen gúnyt űztek körülöttem az emberek, most azonban, amikor már mindenkinek van bőrápolási rutinja, és elérkeztem a harmincöt pluszos korhoz, akkor azt kapom, hogy milyen szerencsés vagyok, milyen jók a génjeim” – osztja meg a tapasztalatait Adrienn.

Csakhogy a génjeinknek sokkal kisebb szerepük van ebben, mint ahogy azt gondolnánk. Pesszimista becslések szerint ugyanis nagyjából 30 százalék a genetika, 70 pedig, hogy miként élünk, vagyis az életmódunk, illetve a környezetünk elősegíti-e ezeknek a géneknek a kifejeződését. 

A beszélgetés résztvevői egyetértenek abban, hogy bár öngondoskodásról beszélünk, együtt ez is sokkal könnyebb. Míg Endrei Judit minden alkalmat igyekszik megragadni, hogy a szűrővizsgálatok fontosságát saját példáján keresztül mutassa be, Csepelyi Adrienn rendszeresen küld vitaminokat a nagymamájának, aki örömmel mesél a barátnőinek ezekről, és van, aki az ő hatására kezdte el szedni azokat. Dr. Márky Ádám is szobabiciklit, majd amikor arra már nehézkesnek bizonyult a felszállás, taposógépet vett 90 éves nagymamájának, aki aktívan használja is ezeket.

Az esemény utolsó félórájában a közönség tagjai is becsatlakoztak a közös gondolkodásba: volt olyan, aki a hetvenes éveiben járva szintén a közösségi élményeket, a természetjárás fontosságát emelte ki, más, aki a fiatalabb korosztályt képviselte, az arany középút megtalálását említette – legyen szó bármilyen tevékenységről is.

Egy biztos, az este során úgy tűnt, hogy a hosszú, tartalmas és boldog élet tényleg mindannyiunk célja, és bár számtalan dologban különbözünk, egymást segítve közelebb kerülhetünk ehhez, mint korábban bármikor.

Képek: Hámori Zsófia/WMN

Mózes Zsófi