Biztonságos és hatékony (?)

Az Opill gyártója szerint valószínűleg 2024 elejétől lesz vény nélkül kapható a készítmény, ami csak progeszteront tartalmaz, ösztrogént nem (mint más, vényre kapható tabletták), amitől biztonságosabbnak mondják, hiszen a használata kevesebb mellékhatással járhat.

Ettől még természetesen vannak/lehetnek mellékhatásai az Opillnek is, például előfordulhat rendszertelen vérzés, fejfájás, szédülés és hányinger is.

A döntéssel az Egyesült Államok csatlakozik a világ több mint száz országához, amelyek vény nélkül elérhetővé teszik a tablettát, beleértve a legtöbb latin-amerikai országot, valamint Indiát, Kínát és az Egyesült Királyságot.

„Az utasításoknak megfelelően alkalmazva a naponta szájon át történő fogamzásgátló használata biztonságos, és várhatóan hatékonyabb, mint a jelenleg elérhető, vény nélkül kapható fogamzásgátló módszerek” – mondta dr. Patrizia Cavazzoni, az FDA Gyógyszerértékelő és Kutatóközpont igazgatója.

Nem látható kockázatok

Néhány szakértő azonban aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok és a korlátozott írástudással rendelkezők megértik-e az utasításokat. Magyarországon például a hormonális fogamzásgátló tabletták receptre való felírását (jó esetben) vizsgálatok és vérvétel előzi meg, hogy a szervezet és a hormonháztartás számára legoptimálisabb és legkisebb kockázattal járó készítményt kapja az, akinek szüksége van rá. Nem véletlenül van ez így, hiszen egyes készítmények és a fel nem tett kérdések kifejezetten veszélyesek lehetnek bizonyos kondíciók mellett. Amennyiben nem kell recept a tablettához, akkor akár mindenféle megelőző konzultáció nélkül elkezdhetik szedni, aminek előre nem látható következményei lehetnek.

Ráadásul megfelelő tájékozottság, szexuális felvilágosítás nélkül az sem egyértelmű sokaknak, hogy a tabletták nem védenek a nemi úton terjedő betegségek ellen, így akár meg is növekedhet az ilyen jellegű fertőzések száma.

Az Opillt – amit az FDA 1973-ban hagyott jóvá– már korábban is biztonságosnak és hatékonynak nyilvánították a terhesség megelőzésére, ezért végül (a kétkedő szakértők intelmei ellenére) az FDA úgy döntött, hogy támogatja a vény nélküli hozzáférést.

Ragtapasz egy mély seben

Más szakértők szerint manapság a nők – különösképpen a tinédzserek – számos akadályba ütköznek a reproduktív egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségével kapcsolatban. Nemritkán éri megbélyegzés, megszégyenítés az egészségügyi dolgozók és a szülők részéről, amikor fogamzásgátlót szeretnének felíratni, legyenek bármilyen korúak.

Ezeket a helyzeteket próbálná kiküszöbölni ez a lehetőség, hiszen így a nem támogató szülőket például ki lehet kerülni.

Ugyanakkor

fontos lenne a rendszerben is keresni a megoldást, mert a vény nélkül kapható fogamzásgátló még mindig nem oldja meg a nem kívánt terhességek kérdését.

Az FDA döntését több orvosi és érdekvédelmi csoport is üdvözölte, köztük az Advocates for Youth, a reproduktív egészséggel kapcsolatos jogokat támogató nonprofit szervezet, amely már „régen esedékesnek” nevezte a jóváhagyást.

Még nem világos, hogy mennyibe kerül majd a gyógyszertárakban az Opill – ezt a Biden-adminisztráció szerint a tabletta gyártója, a Perrigo határozza meg.

Közben szépen lassan, de legalább már terjed a szimptotermális módszer híre is, ami százszázalékosan hormonmentes, és hatékony a babatervezésre, valamint a fogamzásgátlásra is. Nem összekeverendő a naptármódszerrel, mert komoly felkészülést és gyakorlást igényel, de az elsajátításával a terhesség megelőző hatása megegyezik a tablettákéval. 

Ennek a terjesztéséhez persze jelentős szemléletváltásra lenne szükség, és be kellene vezetni már az oktatásba, a szexuális felvilágosításba is, ezáltal a tinédzserek teljesebb képet kaphatnának a testük működéséről. Fontos lenne, hogy a nők teljes körű tájékoztatást kapjanak a hormonális készítmények lehetséges kockázatairól és a hormonháztartásra gyakorolt hatásáról is.

A szimptotermális módszer legismertebb szakértője hazánkban Cserháti-Herold Janka, ITT olvashatjátok el a vele készült interjúnkat, illetve tesztelhetitek a fogamzásgátlókkal kapcsolatos tudásotokat EZZEL a kvízünkkel.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Lari Bat

Szabó Anna Eszter