Az elhízás és a depresszió ördögi köre: ezért átkozottul nehéz életmódot váltani

–

„Az elhízás aránya világszerte csaknem megháromszorozódott 1975 óta, és ezzel párhuzamosan a depresszió aránya is folyamatosan emelkedett” – kezdi cikkét Benjamin Plackett, a Nature tudományos újságírója. 

Állítását magyar adatok is igazolják 

A PeakShop.hu 2022. januári reprezentatív felmérése alapján: 

a felnőtt lakosság 64 százaléka túlsúlyos vagy elhízott hazánkban, 

ami két százalékponttal több, mint a 2021 júliusában, illetve négy százalékponttal több, mint a 2019-ben, a Covid előtt kapott értékek. A KSH statisztikái szerint míg 2019-ben a nők 22,7 és a férfiak 25,1 százaléka minősült elhízottnak, addig ez az arány tíz évvel korábban a nők körében 18,4; a férfiaknál 20,8 százalék volt. Ezek a tendenciák még akkor is aggodalomra adnak okot, ha tekintetbe vesszük, mennyi kritika érte a vizsgálatokban használt mérőszámot, a testtömeg-indexet (röviden BMI-t), amely semmit nem árul el a személy testét alkotó összetevők minőségéről, a zsír, az izmok arányáról és a csontok sűrűségéről. A BMI kiszámolásakor a testtömeget (kg) osztjuk el a testmagasság (cm) négyzetével. E kategória szerint akkor minősül valaki „elhízottnak”, ha 30, vagy annál nagyobb értéket kap, ami egy 170 cm magas ember esetében körülbelül 87 kilónál kezdődik (online kalkulátort találsz például ITT). 

Mi a helyzet a depresszióval? A Magyar Pszichiátriai Társaság 2021-es összegző tanulmánya arra hívja fel a figyelmet, hogy: 

évente mintegy 700 ezer ember szembesül klinikai értelemben vett depresszióval Magyarországon. 

A népesség kicsivel több mint 15 százaléka tapasztal meg élete során súlyos depressziót, de még ennél is többen, közel minden második ember (41 százalék) szenved depresszív tünetektől élete egy adott pontján. 

Egyénileg kezeljük, hiába érint tömegeket

Látva ezeket az adatokat, felmerülhet bennünk a kérdés, miért szinte kizárólag az egyes embereknek próbálunk meg segítséget nyújtani ahelyett, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznénk magának a rendszernek a megváltoztatására, amelyben ilyen pokolian nehéz megőrizni a testi-lelki jóllétünket. Nem aprózódnak fel a gyógyításra tett erőfeszítéseink? Nem kellene magasabb szinten beavatkoznunk, többet foglalkoznunk a minket megbetegítő világgal, az egészségünket romboló gazdasági-társadalmi jelenségekkel, hogy kevésbé betegítsenek meg minket, közülünk is azokat, akik a leginkább kiszolgáltatottak? 

Nem részletezem, hisz mindannyian tudjuk, mennyi okunk van manapság szorongani. A szomszédban zajló háború, a klímakatasztrófa, az infláció, a megfizethetetlen rezsiszámlák, a megélhetési gondok a mentális egészségünkön is nyomot hagynak. 

Előfordulhat, hogy evéssel igyekszünk úrrá lenni a negatív érzelmeinken, ráadásul egyre kevesbé tudjuk a minőségi élelmiszereket megfizetni. Rengeteget dolgozunk, igyekszünk a felszínen maradni, alig jutunk el sportolni. Kevés a közösségünk, a társas támogatásunk, ezrek élik magányosan a mindennapjaikat akár egy család tagjaként is, kétségbeesetten görgetve a hírfolyamukat. És ezek a hatások mind-mind összeadódnak. 

Társadalmi kérdés az is, hogy a túlsúlyos vagy elhízott embereket mekkora megbélyegzés éri: a stigmatizáltság krónikus stresszorként szintén rontja a lelki jóllétet, a negatív testkép pedig csökkenti az életmódváltás, a fogyás esélyét. Ráadásul a két állapnak, a depressziónak és az elhízásnak ugyanazok lehetnek a kockázati tényezői: az egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiányos életmód, az alvási nehézségek vagy a szerhasználat, ami gyakran szintén az öngyógyítás, az érzelmeink eltompításának eszköze, és akkor vissza is tértünk a szorongásainkhoz.  

Nem csoda, hogy a 2000-es évek eleje óta számos tanulmány tárt fel átfedést az elhízás és a depresszió között. Ehhez hozzájárulnak az előbb említett társadalmi hatások, a „nagy kép”, de ezektől nem elválasztható módon a „kis kép”, a testünkben zajló biokémiai folyamatok is. Nézzük meg a Nature cikke alapján, mi minden játszódhat le a szervezetünkben, ami ahhoz vezethet, hogy ennyire nehezen szabadulunk az elhízás és a depresszió negatív spiráljából.

A gyulladás és a citokinek szerepe

„Az elhízott emberek gyakran szenvednek krónikus gyulladástól. A zsírszövetekben számos immunsejt található, amelyek a gyulladással kapcsolatos jelátviteli fehérjéket termelnek, így elhízás esetén valószínűleg túlzott mértékben termelünk ilyen molekulákat” – írja Benjamin Plackett. Ezek közé tartoznak az úgynevezett citokinek, amelyeknek az immunválaszban, a sejtek közötti kommunikációban van szerepe. A citokinekről viszont korábbi kutatások megállapították, hogy szorosan kapcsolódnak mentális problémákhoz, sőt, ezeket a fehérjéket gyakran használják a depresszió biomarkereiként.   

A citokinek csökkentik a szerotonin jelenlétét a szervezetben, amely a hangulatszabályozás kulcsfontosságú hormonja (de a hányinger, a szexualitás, az alvás vagy az étvágy szabályozásához is köze van). 

A citokinek egy olyan enzimet serkentenek, amely megváltoztatja a szerotonin felépítéséhez szükséges aminosav-ellátást. Ez tehát egy lehetséges biológiai magyarázata annak, miért fordul elő elhízott emberek körében körülbelül kétszer olyan gyakran klinikailag diagnosztizálható depresszió. Viszont depressziós embereknél is kimutatták, hogy a testméretüktől függetlenül nagyobb a citokinek koncentrációja a szervezetükben. Ezek a fehérjék inzulinrezisztenciát okozhatnak, fokozva a 2-es típusú cukorbetegség veszélyét, és ennek bekövetkezte esetén még magasabb a súlygyarapodás kockázata. 

Összefoglalva: mind az elhízás, mind a depresszió esetén nő a gyulladást elősegítő citokinek mennyisége, ami további elhízást és depressziót eredményezhet. Szinte lehetetlen szétszálazni az okokat és a következményeket, egymást kölcsönösen serkentő folyamatokról van szó. 

Egy másik út: a stressz és a kortizol

Talán hallottál már a kortizolról, amelyet stresszhormonnak is neveznek. A kortizol olyan helyzetekben termelődik bennünk, amelyeket potenciálisan fenyegetőnek észlelünk. Ez a hormon többek között a vércukorszintünket növeli, így több glükózzal látja el az agyunkat, ami rövid távon nagyon hasznos dolog, ha menekülni vagy támadni szeretnénk, hosszú távon azonban problémákat okozhat: a kortizol magas szintjét összefüggésbe hozták különböző hangulatzavarokkal. 

Plackett egy 2016-os kutatást idéz, amelyben 41 makákó viselkedését figyelték meg két héten keresztül, napi egy-egy órában. A tudósok rögzítették, mely egyedek tartották lehajtva a fejüket, vagy feküdtek magzatpózban, amit a depresszió lehetséges mutatóiként kezeltek. Szőrmintákat is vettek az állatoktól, amelyekből mérni tudták a kortizol szintjét. Azt találták, hogy a depressziós példányok kortizolszintje számottevően magasabb volt, mint azoké a majmoké, akik nem, vagy csak alig mutattak depresszióra utaló viselkedéseket. Hasonló eredményeket figyeltek meg embereknél is: 2019-ben például 89 férfi vontak be egy vizsgálatba, és kiderült, hogy a vérmintákban mért kortizol magasabb szintje és a depresszió között összefüggés volt. De hogy jön ide az elhízás? 

Egyrészt úgy, hogy a kortizolnak a stresszválaszon túl az étvágy növelésében is szerepe van. Másrészt, ha sok stressz ér minket, az étkezésnek önnyugtató aspektusa is lehet. A nassolás során ráadásul gyakrabban fogyasztunk kevésbé egészséges ételeket, vagy olyan kalóriákat, amelyeket nem annyira tartunk számon.  

Csakúgy, mint a citokinek esetében, a kortizol hatása is oda-vissza működik: az elhízás depressziótól függetlenül együtt jár a kortizol nagyobb koncentrációjával. Egy metaanalízis azt találta, hogy „a BMI minden 2,5 pontos növekedésére a hajmintákban mért kortizolszint 9,8 százalékos emelkedése jut” – emeli ki Plackett.  

Összefoglalva: a depresszióhoz kapcsolódó magas kortizolszint az étvágy növelésén át fokozza az elhízás veszélyét. Ugyanakkor az elhízás, szintén a kortizolon keresztül, növelheti a depresszió kockázatát. Ismét egy olyan ciklusnál vagyunk, amely minden fordulattal új lendületet vehet. 

Az antidepresszánsok tovább ronthatnak a helyzeten

Mivel az elhízás és a depresszió közti szoros kapcsolat még a szakemberek körében sem mindig ismert, ezért előfordulhat, hogy az egyik állapot kezelésére tett kísérletek a másik állapot súlyosbodását okozzák. Tipikusan ide sorolható az antidepresszánsok használata, amelyekek egyik mellékhatása köztudottan a súlygyarapodás. 

A depresszió enyhítésére szedett gyógyszer további elhízáshoz vezethet, ami rontja a depressziót, ami miatt még több antidepresszánst kell szedni, és ez így megy tovább 

– mondja a cikkben megszólaltatott pszichiáter, Valerie Taylor. 

De nem csak a súlygyarapodás az egyetlen probléma ezen a téren. Egy 2021-es kutatásban Richard Morris és munkatársai elhízással és depresszióval egyaránt érintett emberek, összesen 32 ezer fő egészségügyi dokumentációját, kórtörténetét, leleteit megvizsgálva azt találták, hogy azoknál, akik antidepresszánsokat szedtek, számottevően nagyobb volt az olyan szövődmények kockázata, mint a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri problémák. Sajnos egyelőre nem tudni, mi állhat ennek a tendenciának a hátterében. Arról persze nincs szó, hogy ne lenne indokolt egyes esetekben a gyógyszerszedés, ugyanakkor Morris azt javasolja, mindenképp érdemes felülvizsgálni, ha valaki 12 hónapnál tovább szed antidepresszánst. 
  

Mit jelent mindez a kezelésre nézve?

Az elhízással küzdő emberekkel kapcsolatban számos sztereotípia él a fejekben. Sokan azt gondolják, ezek a személyek biztos mind depressziósak, magányosak, tehetetlenek; vagy pont fordítva, életvidámak, viccesek, jószívűek. 

Fontos, hogy a személyközi kapcsolatainkban el tudjunk szakadni ezektől a hiedelmektől, és a valóságos embert lássuk, a maga egyedi jellemzőivel. 

Ezzel együtt is érdemes tisztában lenni a fenti biokémiai összefüggésekkel, amelyek az elhízással érintett emberek egy részénél gondot okozhatnak. Ez a tudás rámutat a mostani kezelések korlátaira is: hogyan tudna például életmódot váltani az, aki depressziós, és semmi motivációja nincs? Sok szakember úgy tartja, bizonyos szempontból a depresszió kezelése még előbbre való is, mint a fogyás vagy az egészségesebb életmódra való átállás támogatása. Egyrészt azért, mert a depresszió az öngyilkossági gondolatokon keresztül akár közvetlen életveszélyt is jelenthet. Másrészt azért, mert először mentálisan kell erősödni ahhoz, hogy az illető el tudjon kezdeni mozogni, egészségesebben étkezni. Ugyanakkor tanulmányok azt is igazolták, hogy a kalóriaszegény étrend önmagában is csökkentheti a depressziós tünetek súlyosságát.  

A lényeg tehát a holisztikus, az egész emberre kiterjedő megközelítés, hiszen az elhízás és a depresszió között átfedés lehet. Ezért is teljesen hatástalan (és megalázó!) minden „le kéne fogyni” javaslat, vagy azok a nézetek, amelyek egyfajta akaratgyengeségre redukálnak egy ennyire komplex kérdéskört. 

Az elhízás nem kizárólag fizikai jelenség, ahogy a depressziónak is vannak szomatikus vetületei (extrém mértékű fogyás is történhet), a pszichés jóllétünkben szerepe van a táplálkozásnak. A test és a lélek szétválasztása nemcsak mesterséges, de kifejezetten ártalmas is lehet. 

Bár ebben az írásban a biokémiai összefüggések veszélyeit tárgyaltuk, az is elmondható, hogy ezek egymást erősítő tényezőkké is válhatnak, ha bekerülünk egy pozitív spirálba, amelyben a depresszió csökkenése növeli az életmódváltás esélyét, a fittebbé válás és a súlyvesztés pedig hozzájárul ahhoz, hogy még energikusabbak, magabiztosabbak és tettre készebbek legyünk. 

Emellett persze az is kérdés, hogyan tudjuk megőrizni a súlyunkat és az egyensúlyunkat. Utóbbi alatt nem az „egyen súlyunkat”, tehát nem a kötelezően elvárt, rendkívül korlátozó és totálisan irreális szépségideálokat értem, hanem a belső stabilitásunkat, amely testmérettől függetlenül hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/bymuratdeniz

Milanovich Domi