A kezdeményezés a 43 programsorozat ötletgazdájának, Soós Csabának a fejéből pattant ki, mert úgy látja, a javak egyenlőtlenül vannak elosztva a társadalomban, és ez a sportolási lehetőségek terén sincs máshogy. Idén januárban Ski43 néven téli síeléssel és snowboardozással indult, amelynek az eplényi Síaréna adott otthont. A nonprofit kezdeményezésnek nem csupán az volt a célja, hogy a gyerekeknek megjöjjön a kedve a sportoláshoz, hanem ösztönözni szerette volna a többi sportlétesítményt is, hogy délelőttönként, amikor úgyis üresek ezek a helyszínek, ők is tegyék lehetővé, hogy a gyerekek kipróbálhassák az adott sportágakat.

A terv bevált, a Ski43 tavasztól Sport43 néven programsorozatként fejlődött tovább, és már hét különböző programon vehetnek részt országszerte csoportosan a gyerekek,

legyen szó a már említett síelésen túl az extrémebb gördeszkázásról, kenuzásról vagy wakeboardozásról, de biciklizni, kirándulni és libegőzni is lehet.

Kerepeczki Anna fotós-képszerkesztő kollégámmal és Zákányi Gáspárral, a WMN kereskedelmi vezetőjével nemrég ellátogattunk az egyik gördeszkás programjukra a Budapest Gardenbe, ahol épp egy csapat általános iskolás ismerkedett a deszkázás alapjaival. Hogy Gazsi miért tartott velünk, pillanatokon belül kiderült, amikor felpattant saját deszkájára, és elkezdte róni a köröket. Míg Gazsi a gyerekekkel együtt felszántotta az aszfaltot, én a program szervezőivel beszélgettem.

Kiss Marianna, a Sport43 szervezési koordinátora kérdésemre elmondta, hogy minden helyszínen profi edzők és oktatók foglalkoznak a gyerekekkel, odafigyelve arra, hogy mindenki jól érezze magát, azaz, akinek elsőre kevésbé megy az adott sport, azzal külön foglalkoznak, magyaráznak és bátorítanak, mert a lényeg mégiscsak az, hogy megjöjjön a kedvük a mozgáshoz. Iskolás csoportok esetén ezek a programok rendhagyó, kihelyezett testnevelésóra keretében valósulnak meg, és teljesen ingyenes a részvétel, a feltétele annyi, hogy regisztrálni kell rájuk a Sport43 honlapján, és az utazáson kívül mindent biztosítanak a gyerekeknek.

A program a tanév ideje alatt, azaz szeptembertől június közepéig zajlik, és egy csoport, egy évben egyszer mindegyik sportlehetőséget kipróbálhatja.

Dr. Paksi Piroska programigazgató szerint azt tapasztalta, hogy a résztvevő gyerekek nagy része visszatér hozzájuk, és nagyon sokan az élmény hatására kaptak kedvet egy-egy sporthoz. Azt mondja, a program már most óriási siker, az elmúlt fél évben – a nyári szünet alatti leállást nem számolva – már több mint tizennyolcezer gyereket láttak vendégül különböző helyszíneken az ország kétszázhárom településéről.

És hogy miért csak minimum húszfős csoportok jelentkezhetnek hozzájuk? Mert a program egyik fő célja, hogy ne csak a sportolást szeressék meg a gyerekek, hanem valódi közösségi élményben legyen részük. De nem kizárólag oktatási intézmények jelentkezhetnek hozzájuk, hanem akár különböző egyesületek is, sőt, volt olyan is – meséli –, hogy egy összetartó lakóközösség hozta el a gyerekeket az egyik programjukra.

Hogy milyen nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a közösségépítésre, jól mutatja, hogy a gyerekek az egyórás evezés vagy wakeboardozás után még más, a helyszínen elérhető dolgokat is kipróbálhatnak. A mostani gördeszkázás után például trambulinozhattak és játszhattak a lábtengópályán is.

Ha pedig hosszabb eseményről van szó, például kirándulni mennek a csoportok, közös szalonnasütéssel és játékokkal is készülnek a szervezők.

Az, hogy mennyire összehozza a résztvevőket a program, most is jól látszott: az ügyesebb gyerekek segítették azokat, akik még bizonytalanul álltak a deszkán, és láthatóan nagyon élvezték, hogy az utolsó langyos szeptemberi napokon még mozoghattak egy kicsit a szabad levegőn.

Mert végül is ez a lényeg: mozognak, és jól érzik magukat együtt, nem beszélve arról, hogy olyan dolgokat próbálnak ki ingyenesen, amikben addig talán nem volt részük. Szuper, hogy most már országszerte egyre több helyen van erre lehetőségük.

Dián Dóri

Képek: Kerepeczki Anna/WMN