„Így futok anyámékkal” – Közelíthetünk-e a kamaszhoz egy kis közös sportolással?

–

Muskovics Mónika világéletében utált futni. De aztán elérkezett a negyvenedik születésnapja, ezzel együtt jöttek a pluszkilók, és megérkezett a családba két égetnivalóan eleven kutya, akikkel elkezdett agilityzni, de azt érezte, kiszakadnak a belső szervei a kutyákkal való aktív munka közben. És ez a tényezőhármas – fogyni kéne, egészséget megőrizni, meg az ebekkel is lépést tartani – már elégnek bizonyult, hogy szépen lassan legyőzze a benne lévő zsigeri utálatot.

„Ó, futni most sem szeretek, az nem változott – legyint a kétkamaszos anyuka. – Az eredményeket szeretem.”

Tulajdonképpen elsődlegesen nem volt célja, hogy a fiával, Ádámmal fusson. „Úgy gondoltam, erre ő úgysem lesz hajlandó, hiszen igazi kamasz, annak ellenére, hogy kifejezetten jó a kapcsolatunk. Ráadásul szerinte a futás unalmas. Úgyhogy jó időbe telt, mire előhozakodtam azzal, hogy lesz egy éjszakai futóverseny, de nem érezném magam ott jól egyedül… Meglepetésemre rávágta, hogy »oké«.”

„Azt mondtam, hogy felállsz és megyünk tovább!”

Kajári Ádámnak sem volt futómúltja, az izmos fiatalember korábban tornázott, most konditeremben erősít. „Szeretnék esztétikus fizikumot” – jelenti ki a tizenhat évesek bölcsességével.

Steigervald Krisztián intergenerációs tréner szerint él egy leegyszerűsített, de általános kép a „mai fiatalokról”: egész nap csak a telefonjukat nyomkodják, vagy a gép előtt ülnek bambán.

„Bezzeg a felnőttek! Ők gyerekkorukban edzésről edzésre jártak, de legalábbis egész nap az erdőben számháborúztak, a grundon fozictak, a parkban tollasoztak.” Természetesen – mint a legtöbb általánosítás – egyik sem igaz. Sőt: aki mozogni akar, manapság számtalan lehetőséget talál, és az internet rengeteget segít benne. Profi edzésterveket lehet letölteni, motiváló közösségbe tudsz belépni, de az éves versenynaptárat is összeállíthatjuk már az év elején.

A mai tinédzserek roppant egészségtudatosak, és sokkal többet adnak a testi értékekre, mint a felmenőik – teszi hozzá szakértőnk.

Lehet, hogy kevesebbet mozognak, de mindenáron meg akarnak felelni azoknak a szépségideáloknak, amiket az internet nap mint nap eléjük állít. Ennélfogva lényegesen tudatosabban táplálkoznak, mint a szüleik, az idősebbekkel összevetve pedig valóságos aszkéták. Ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy a mai fiatalok pusztán az elvárások miatt „érett fejjel” futnak, fitneszklubba járnak, gyúrnak, és általában sokkal többet áldoznak a testmozgásra a szüleiknél. Ebben gyakran természetesen van egy kis „önzés” is, hiszen a külső, a szép test, az ideális kinézet manapság sokkal fontosabb, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ugyanakkor ez a trend nem csupán a tinikre igaz: a szülői generáció éppúgy egészségesnek akar tűnni, mint a mai fiatalok.

Móniéknál az első anya-fiú futóvállalkozásnak az is adott egy kis szürreális felhangot, hogy a felkészülési időben Ádám éppen Cipruson nyaralt a rokonoknál, így míg az anya otthon rótta a lakótelepi aszfaltköröket, addig fia a tengerparton futkározott laza öt kilométereket, olykor a vendéglátó nagynénivel.

„Jó, kicsit az is motivált, hogy nehogy már anyu jobb legyen nálunk!” – somolyog a nemlétező bajusza alatt a fiú. Móni hozzáteszi: „És láss csodát, több mint hatezer induló között a középmezőnyben végeztünk!” A felbátorodott anyuka ezek után egyre-másra nevezte be magukat a lehetőleg valami extremitást felmutató versenyekre.

„Brutálfutásra azért mentünk, mert kicsit olyasminek tűnt, mintha felnőttként visszamehetnél a játszótérre. Nyilván az összes körmöm letört, a szögesdrót összekarcolt, fetrengtünk a sárban, szóval elég távol voltunk a komfortzónámtól, de közben meg szétröhögtük magunkat, az nagyon jó volt…”

Generációk rózsaszín plüssbilincsben

Azért van kettejük sportkooperációjának egy anyáskodó felhangja is: a versenyeket Móni keresi ki, és ő készíti össze a technikai felszerelést is, Ádámnak gyakorlatilag csak annyi a dolga, hogy a helyszínen meg kell jelennie. Közös edzés továbbra sincs, egyikük reggel, másik este szeret kocogni. A versenyeken viszont együttműködnek:

„Anyu egy csomót szokott nyafogni, hogy jaj, nem bírom, adjuk fel, én meg nem hagyom neki. Van, hogy ott üvöltözök vele, hogy igenis, felállsz, megyünk tovább, nem fogod itt nekem feladni!”

Nemrég „szembejött” a Malibu Run felhívása. Ennek a páros tematikájú akadályfutó versenynek még a leírásában sem számolnak igazán szülő-gyerek párosítással, Móni és Ádám nem is találkozott ezen a közel tíz kilométeren ilyen párossal a tardosi Malomvölgyben. Itt szóba sem jöhetett, hogy Móni végképp kifulladva előreküldi a fiát, hogy legalább ő beérhessen a célba jó időeredménnyel.

„Ádám még sohasem hagyott ott. Kering körülöttem, mint egy kisbolygó, és taszigál, hogy gyerünk, tovább…”

„Itt érünk el oda, amiről a generációs tanácsadók oly sokat beszélnek – mégpedig a példamutatás, az egymástól való tanulás lehetősége – mondja Steigervald Krisztián. – A mai fiatalok vágynak arra, hogy valamire ők is taníthassák a felmenőiket. Az internet korában sokkal hamarabb férnek hozzá olyan tudáshoz, amiről a mai negyven felettiek csak álmodhattak gyerekkorukban. És ezt a tudást nagyon szívesen megosztják, ha valaki kíváncsi rá, hajlandó befogadni. Jelen esetben anya előnye a szervezés, az »anyukásan« megteremtett profi feltételek. A fiú motiválja az anyját a versenyeken, szóval és tettel húzza be a célba, fiatal energiáját adja neki a verseny élményéhez. Egyik sem akar többnek látszani a másiknál.

Támogatják egymást, nincs versenyhelyzet – ami amúgy családon belül természeténél fogva sokszor van. Így lehet felszabadultan nevetni, önmagában jól érezni egymást. Ami nem ciki, sőt bizonyos életkorig (vagy családi állapotig) teljesen rendben van.”

Büszke vagyok anyámra

A szakember szerint a sportban például ideális kapcsolat alakulhat ki szülő és gyerek között, ha felhasználják a másik tudását. De ezt sokszor nehéz végigcsinálni. A versenysportban számtalan példát találhatunk a versengő szülőkről. Apukáról, aki edzőbb az edzőnél: aki nem hiszi el, hogy a mester képes a megfelelő eredményt elérni a gyermekével. De nyilván a kölyök sem tudja, mit kell csinálni, ezért majd ő megmondja. Ők kisebb eséllyel fognak egymással sportolni, hiszen az egész a klasszikus hierarchikus modellre épül.

„A partneri viszonyt kialakító szülő-gyerek páros, ahol mindkét fél (közel) azonos energiával vonódik be, hosszú távon is fenntartható kapcsolódás. És tényleg azon van a hangsúly, hogy figyelünk-e a másik előnyére. Ez persze nem csak a sportra igaz – hangsúlyozza az intergenerációs tréner.

– És ha már sportolsz, a testmozgás annyi mindent felszabadít a testben, hogy nagyon gyorsan élvezetessé válik. Ilyenkor pedig már nem kérdés, hogy sportolsz-e anyáddal, hanem az, hogyan csináljátok. Csak elkezdeni nehéz.”

Ez pedig jellemzően szülői feladat: a feltételek megteremtése, az elindítás.

Ádámtól óvatosan megkérdezem, szerinte milyen futó Móni. „Jobb, mint az átlag negyvenesek. Ha látszik is rajta néha, hogy kész, nem bírja, én tudom, hogy tovább fogja csinálni. Minden futásnál nagyon büszke vagyok rá. Tényleg. Nem a dobogó a cél, egyszerűen jó dolog, hogy anyuval megyek futni.”

Kocsis Noémi

A képek az interjúalanyok tulajdonában vannak