Akik régóta követnek, tudják, mennyire szeretem a lakomákat. Szinte habzsolom a jó húsokat (kedvencem a ropogós bőrű csülök), megőrülök egy-egy jól elkészített ínyencségért, és a piros héjú, puha kenyeret sem vetem meg. A citromtorta pedig őrület kedvencem, meg az anyucikám házi süteményei.

A böjtöt nem vallási okokból kezdtem el, és nem is azért, hogy drasztikus változásokat érjek el a külalakomban. Az egy éve tartó aktív sportnak és az étrendem fokozatos átformálásának (kulcsszó a lassú, és semmiképp sem kúraszerű) köszönhetően, mára megszabadultam tizenkét kilótól, jóval energikusabb, erősebb és fittebb vagyok, mindezt úgy – újra hangsúlyozom –, hogy nem fogyókúráztam, hanem átállítottam az életemet egy jóval egészségesebb üzemmódra.

Szükségem volt egy kis tisztulásra, le akartam csillapodni. Azt vettem észre, hogy kicsit elég volt a hedonizmusból.

Alig vagyok otthon esténként, és a szociális életem szerves része lett az alkoholfogyasztás meg a kiadós vacsorázás. Az is feltűnt, hogy nem kívánom annyira a húst. A cukrot és a lisztet egyébként is száműztem már a konyhámból, édességet és kenyeret amúgy is csak alkalmanként fogyasztok. Az én személyre szabott böjti szabályzatom pedig úgy szólt, hogy se hús, se alkohol, se cukor, se liszt negyven napig.

Nos, teljes mértékben nem jött ez össze. Történtek kihágások, amik elsősorban a legjobb barátaim születésnapjaihoz köthetők.

A legfontosabb tapasztalás az volt, hogy hús, cukor és liszt nélkül simán kibírom. Alkohol nélkül viszont nem. De!

Mondom, miket tanultam, hogyan éljek tovább ezek után, és miként alkalmazzam a böjti tapasztalataimat a való életben, méghozzá tartósan:

1. Szükségem van ennyi húsra?

Egyértelműen nincs. Az az igazság, hogy húst sokszor csak megszokásból fogyasztok, mert tudom, hogyan kell elkészíteni. Mindannyian nehezen képzeljük el, hogyan lehet étkezni hús nélkül, mert úgy vagyunk szocializálva, hogy az ebéd meg a vacsora, az hús, és még valami. Sokszor a valamit nem tekintjük teljes értékű ételnek. Pedig…

Az utóbbi hetekben olyan recepteket fedeztem fel, amik egész egyszerűen fantasztikusak. Kiderült, hogy fasírtot lehet borsóból is készíteni, hogy a krumplifőzelék nem is olyan snassz, ha van egy-két extra fűszered, és hogy az ázsiai konyha mennyi, de mennyi mindent kínál húsmentesen.

Nem állítom, hogy vega leszek, mert nem akarok olyan szigorú szabályt kényszeríteni az életemre (legalábbis most), hogy én bizony soha többé nem eszem húst. De az biztos, hogy jóval kevesebbet fogok belőle fogyasztani. És ha eszem, azt azért fogom tenni, mert elképesztően jó minőségű, prímán elkészített darabhoz jutok. Például, ha megyek haza anyámhoz, és tudok onnan hozni házi csirkét vagy disznót, vagy valami szuper étteremben ebédelek/vacsorázom.

2. Élhetek édesség nélkül?

Élhetek. Mint említettem, cukrot egyébként sem tartok otthon. Évek óta természetes édesítőt használok az otthoni sütéshez-főzéshez, a kávémat cukor nélkül iszom, amióta világ a világ (már jó ideje ritkán főzök vagy rendelek), és csak akkor sütizem, ha anyunál vagyok, vagy olyan étteremben, ahol nem érdemes kihagyni a desszertet. Tehát anyu kókuszkockáját nem fogom visszautasítani, ha hazautazom húsvétra, és a kedvenc helyemen a csokiszuflét vagy a citrom tarte-ot sem.

Így a sütievés ünnep lesz. Piros betűkkel vésem majd be a naptáramba.

3. Most akkor soha többé nem fogsz kenyeret enni?

Dehogynem fogok. Viszont kenyér szintén nincs otthon. Teljesen leszoktam a bolti kenyérről.

Itt felmerül egy fontos kérdés, hogy „akkor mivel eszed a virslit, a rántottát, az avokádókrémet, a hummuszt, vagy miből csinálsz szendvicset?” A válaszom: mindent kenyér nélkül. A hummusz és az avokádókrém prímán fogyasztható fincsi zöldségekkel, és a rántottához, tojáshoz is mindig valami szezonális zöldet ropogtatok, például újhagymát, retket. A virslit, nos, azt tormával és dijoni mustárral tolom be, szendvicset pedig nem eszem, nem is hiányzik.

Viszont ha elmegyek egy olyan helyre, mint amilyen például a villánykövesdi Fülemüle csárda, ahol a piros, ropogós héjú kenyér megszólal, ott bizony bekanyarintok egy karéjjal, de akármelyik jobb helyen is, ahol házi pékség van. Amiről viszont rég leszoktam, hogy az éttermekben kínált étvágygerjesztő vajas kenyérfalatokat behabzsoljam.

4. Mi újság a böjt legproblematikusabb részével, az alkohollal?

Na, igen, ez volt a legnehezebb. Még a csülöknél és a citromtortánál is sokkal jobban szeretem a jó borokat, a finom pezsgőket és a szuperkreatív koktélokat (bár az espresso Martinit eddig semmi nem tudta kiütni a nyeregből). Ez komoly lemondás, de mivel nem szeretném végiglumpolni az életemet, és sokkal jobban kell figyelnem magamra a gyógyulásom óta (meg nem is tudok úgy teljesíteni, ha bulizom), ezért hoztam bizonyos szankciókat magammal szemben. 

Hetente egyszer engedélyezek magamnak némi alkoholt. 

Sokkal jobbak a napok, ha előző este nincs tintázás, jobban szeretek írni, gondolkodni, edzeni. Olyan pedig nincs, hogy az életet meg lehet úszni lemondások nélkül. Ezt a kompromisszumot önmagam érdekében hozom. Szívesen!

Miket és hogyan fogsz enni ezután?

A napirendem ugyanolyan lesz, amilyen eddig. Reggel megreggelizem (valami fincsi, cukor- és lisztmentes dolgot). Tojást, zöldséget, zabkását vagy házi chia pudingot gyümölccsel (mostanában ezeket eszem), aztán fél héttől egy–másfél órás edzés, ami után fehérjét iszom. Majd ebédre valami tápláló (főzök valamit, vagy beülök a kedvenc helyemre menüzni), délután egy kis kesudió (ezt mindig tartok otthon, imádom), estére pedig saláta, leves, hal vagy idényzöldség.

Ezek az átlagos napjaim. Ha pedig van valami ünnep, például húsvét, karácsony, szülinap, vagy ünneplős vacsora köszönt be, akkor kivételt teszek.

Nem vések semmit kőbe, egyszerűen csak élvezem, hogy nem tömöm magam marhaságokkal.

Szeretek új receptekkel kísérletezni, imádom a fűszereket és az ázsiai konyhát, és abból nehéz olyat választani, ami egészségtelen vagy hizlaló (persze lehet, de jóval több arrafelé a szuperfood). Igazából életem végéig elélnék ázsiain.

Fontos tapasztalás volt még, mennyire ritkán fogyasztok halat és tengeri herkentyűket. Persze, nem élünk tenger mellett, de egyre könnyebben hozzá lehet már jutni ezekhez az alapanyagokhoz. A negyven nap alatt minden héten ettem halat, szóval ezt a jó szokásomat nem fogom feladni, mert elképesztően fontos tápanyagforrás. Ráadásul finom is, és nem nehéz.

Hát, így telt el ez a kis idő a tavasz derekán. Energikusabb és kisimultabb lettem tőle. Szeretném továbbvinni úgy, hogy ne legyen benne ennyi szigor, így még nagyobb lesz az élvezeti értéke. Mindenkinek azt ajánlom továbbra is, hogy ne fogyókúrázzon, hanem építsen ki magának egy olyan étrendet, ami az életviteléhez, a pénztárcájához, a szervezetéhez és az időbeosztásához illik.

Szentesi Éva