Amikor nem bírsz szabadulni tőle, mert folyamatosan ír, hív, keres, megjelenik a házadnál, érzelmileg, testileg manipulál.

Amikor bogarat ültet a füledbe, hogy ti egymásnak vagytok teremtve, és ő a végzeted.

Amikor tudod, hogy mi lenne a helyes: nem vele lenni és elfelejteni őt egy életre, mégis belemész újra és újra. Nem akarsz azzal a gondolattal játszadozni, hogy mi lett volna… ha?!

Sajnos belementem én is, többször is, ez egy ördögi kör. Tavaly volt az utolsó. Közel egy évig bírtam egy olyan ember mellett, aki hazudott, manipulált, hülyének nézett. Szétváltak útjaink, de szabadulni azóta sem bírok.

Kezdetben próbáltam normálisan hozzáállni. Válaszoltam az üzenetekre, a hívásaira. De egy idő után kezdett az egész nagyon kellemetlen lenni.

Kértem, hagyjon békén, fogadja el, és tartsa tiszteletben a döntésem, mert nem volt alaptalan a szakításunk. Nem ment neki, így letiltottam mindenhol.

Ez nem volt elég, minden este eljött a házamhoz, itt körözgetett. Egy este becsengetett egy csokor virággal. Az eleinte kedvesnek tűnő, megbánó arc átváltott valami olyanná, amit azelőtt sohasem láttam. Hiába könyörgött, nem engedtem be. Majd egyszer csak szépen „kiszolgálta” magát: beugrott a kerítésen, én megrémültem, futottam, ő utánam. Esélyem sem volt. Bent voltunk a házban mindketten. Megrémültem, a telefonom után kaptam, és tárcsáztam a segélyhívót. Ezt követően magától távozott. A hatóságok húsz perc múlva érkeztek ki. Ezalatt bármi történhetett volna. 

 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Ekkor még nem akartam feljelentést tenni, tekintettel a gyerekeire. De szinte nem telt el úgy nap, hogy ne jött volna el felém. Azóta is majdnem mindennap erre jár. Végül nem tehettem mást: feljelentettem, és kértem megelőző távoltartást. Mindhiába, elutasították. Pedig ez zaklatás!

A hatóságok mégsem tesznek semmit, mivel fizikai bántalmazás nem történt. És a rendőrségtől sem kaptam semmilyen információt arról, hogy behívták-e az illetőt, vagy sem. Ő pedig azóta is itt köröz. Minden este, de akár fényes nappal is.

Ez vajon nem bántalmazás? Amikor félek kimenni este a saját kertembe? Félek kimenni a kutyával az utcára sötétedés után, mert mi van, ha egyszer eldurvul a helyzet? Hogy is tudnék így egy normális, egészséges kapcsolatot kezdeni bárkivel, ha tudom, ott lohol a nyakamba, és ellenőrzi, otthon vagyok-e, van-e nálam valaki? Lelkileg mindenképp pusztító, még ha külsérelmi nyoma nincs is. Pontosabban, volt…

Sajnos magamat bántottam. Úgy gondoltam, a fizikai fájdalommal megszabadulok a lelki fájdalmamtól. Nem így történt. Körbeölel a sötét kétségbeesés.

És vajon hányan vannak még így ezzel? Hányan mernek feljelentést tenni, és hányszor nem történik semmi? Meddig fogják az ilyen eseteket hagyni? Amíg el nem fajul a dolog?

Meddig fogják becsukni a szemüket, és hagyni, hogy egy ember rettegjen, csak azért, mert a bántalmazó arra hivatkozik, hogy „a kocsikázás kikapcsolja”? A közúthasználattól meg senkit nem lehet eltiltani, ugyebár. 

 

De az én ingatlanom közeléből ilyen esetben márpedig el lehetne! Ez így nem korrekt. Élet ez így? Ledermedek és rettegek, ha egy olyan autót látok, amilyen az övé. Ez nem más, mint csendes zaklatás. Nincs szóváltás, nem csörög a telefon, de tudom, hogy itt van. Látom, hogy itt van, minden egyes nap…

Emi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Guido Mieth