–

Volt egy férfi, aki szeretett

Úgy igazán, önzetlenül, csodának látva az őrületet, ami bennem tombol. Nem értette, mit keresek mellette, hiszen én olyan különleges vagyok. Pedig ő volt az, most már biztosan tudom. Jó életünk volt. Kevés fordulattal, kicsi amplitúdóval, de végtelen kényelemben és biztonságban. Társam volt, cinkosom, partnerem a harcban. Ebből a harcból aztán jócskán kaptunk az utolsó pár évben, mielőtt meghalt. Rák. Az egy alattomos szemétláda, mindegy, mennyire vagy boldog, egészséges, kiegyensúlyozott, fiatal, jön, és simán letarol. Őszintén hittem, hogy győzni fogunk, az nem lehet, hogy pont mi ne rúgjuk seggbe ezt a mocskos betegséget. Úgy tűnik, nekünk nem ezt a lapot osztották, elveszítettük a csatát, és én elveszítettem az embert, akivel világraszóló terveink voltak.

Azon ábrándoztunk, hogy 60 éves korunkban cabriót veszünk, és vitorlást a Balatonon. Ezüst rókaként akartunk újra fiatalok lenni, miután letettük a munkát és a gyerekneveléssel járó nyűgöket. 

Milyen harmincasként megözvegyülni?

Szürreális. Mások ilyenkor mennek férjhez vagy tervezgetik a gyerekvállalást.

A barátnőim izgatottan jártak babamozira, meg menyasszonyi ruhát próbálni, én a hagyatéki eljárást intéztem, meg az özvegyi nyugdíjat, az árvaellátást. A kis félárváim meg hömpölyögtek velem a gyász hullámain. Mi, a túlélők, akik végignéztük, ahogy egy életerős férj és apa 40 kilóra soványodva árnyékként kiúszik az életünkből. 

Ha kérdezik, mi újság, azt mondom: megvagyunk.

Ez egyfajta automatizmus lett, egy megszokott válasz, amit azonnal rávágok az érkező kérdésre. Úgysem tudom megmagyarázni azt a káoszt és tehetetlen dühöt, ami bennem maradt. Az egykori őrületemből, amit a férjem úgy szeretett, ez maradt… Bénult tehetetlenség, mert ezt bizony már nem lehet visszacsinálni.

Én örökre özvegy maradok, a gyerekeim pedig örökre félárvák lesznek. 

Van egy férfi, akit szeretek

Talán nem is tudja, nem mertem neki elmondani.

Miatta újra kisütött a nap, megtört az átok, újra ember voltam, újra nő lehettem, mit nő?! Csaj! Jó csaj! Izgalmas, sziporkázó, őrült csaj, aki voltam régen, mielőtt a hétköznapok, a költözések, és a gyereknevelés miatt kócos, macinadrágos anya lettem.

Múzsa voltam és inspiráció, éjszakai telefonbeszélgetések megunhatatlan partnere. Reggeli ébredések első gondolata, olyan nő, akivel mindent meg kell osztani, akinek mindent meg kell mutatni, akit mindenhova el kell vinni, akivel lehet esőben ugrálni koncerten, és lehet félálomban simogatni a takaró alatt.

Még nagyobb őrült volt, mint én, isteni volt nézni őt, miközben elmesélt egy történetet, néha nem is szóltam, hogy már hallottam ezt a sztorit, hagytam, hadd mondja, nevettünk, egyszerre beszéltünk, összevesztünk, kibékültünk. 
Jó volt újra várni egy találkozót, és részegen elaludni a karjában.

Neki még sírni is jó volt, nagyon tudott kapcsolódni a szomorúságomhoz. A sajátjával úgysem bírt már el, hát foglalkozott az enyémmel, legalább nekem legyen könnyebb, ha a maga nyomorúságán úgysem tud segíteni. 

Nehéz a puttonyom. Ő nem tudta vállalni, hogy cipeli velem a gyászt és a felelősséget. A könnyű részében imádott fürdeni, de a terheket már nem bírta volna el. 

Elengedtem.

Nem forszírozom már, hogy találkozzunk, nem hívom, ha a számunk megy a rádióban, pedig én mondom, az egy rohadt nagy sláger, és sokszor leadják.

Nem kérdezem meg, hogy van, pedig százszor jut eszembe egy nap. 

Lehet egyszerre két embert szeretni?

Az egyik szinte már csak emlék, nem is jut már eszembe az illata, nem tudom felidézni, milyen volt tapintani a bőrét. A másikét nagyon szeretném elfelejteni, hogy ne forduljak meg az utcán, ha megérzem az öblítője illatát. Ne lessem az autókat, amik pont olyanok, mint az övé. Ne érezzek késztetést, hogy felnézzek az erkélyére, ha elmegyek a háza előtt. 

Ebben a hónapban van az egyik szerelmem halálának az évfordulója. És ebben a hónapban van a másik szerelmem születésnapja. Egyiknek sem tudom elmondani, mennyire szeretem, és mennyire hiányzik.

Leírom hát ide, hogy ne feszítsen szét a magány.

Z.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images /jhillphotography