Egy hatgyerekes (és tizenhárom unokás!) asszony történetét osztjuk meg veletek, aki – akárcsak a saját anyja – fiatalon vesztette el a férjét, Kiskunfélegyháza népszerű lelkészét, és attól kezdve egyedül kellett helytállnia családfőként és egy könyvkiadó vezetőjeként. Ismerjétek meg Damásdi Dénesné Juditot!
Az aradi vértanúk özvegyeinek helyzete szinte kilátástalan volt, hiszen vagyontalanul, kettős mérce alatt kellett újrakezdeniük az életüket. A magyar közvélemény mint hősök özvegyeire nézett rájuk, a hatóság szemében azonban árulók, sőt, bűnözők hitvesei voltak.
A legfontosabb annak a felismerése és elfogadása volt, hogy a gyász és a hatalmas űr, amit a társam elvesztése okozott, soha nem fog elmúlni.
„Az, hogy egy gyerek nem a biológiai szüleivel nő fel, társadalmi rétegeken átívelő, közös élettapasztalat volt a tizenhatodik–tizenkilencedik században” – mondja Erdélyi Gabriella. A történész arra hívja fel a figyelmet, hogy „sok minden, amiről azt hisszük, »régen úgy volt«, főleg a XIX. század találmánya”. Például a nemzet fogalma, az otthonukba zárt anyák kultusza, vagy a nukleáris család elterjedtsége. Hogyan éltek a felmenőink valójában? Interjú.
Nyáry Krisztián tíz évvel ezelőtt vált ismert emberré „Így szerettek ők” történeteivel, amelyek híres írók szerelmi életét mutatták meg az irodalomórán tanultakon túl. Most mások helyett magáról mesél.
„Milyen harmincasként megözvegyülni? Szürreális. Mások ilyenkor mennek férjhez vagy tervezgetik a gyerekvállalást. A barátnőim izgatottan jártak babamozira, meg menyasszonyi ruhát próbálni, én a hagyatéki eljárást intéztem, meg az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást.”
Bea férje most lenne ötvenéves. Elképzelte, milyen lenne a születésnapja. Olvassátok el szívszorító írását!
„Mikor lehet kényeztetni téged?”
Egy séta csak az élet.
„Tényleg ennyire nincsenek határok már, hogy a pár órás özvegyen gúnyolódunk, mert amúgy csípi a szemünket?” Mérő Vera vendégposztja: