Kis konyha, nagy szerelem  

Megboldogult lánykoromban egy piciny lakásban éldegéltem, a konyha ennek megfelelően szintén aprócska volt. Nyugodt szívvel ajánlom a főzőfülkét, mert elég, ha az ember megáll a tűzhely előtt, és jobbra-balra, föl-le kinyújtja a karját, így mindent elér. Nincs fölösleges séta. Nagy hátrány viszont, ha egynél több fő szeretne a húsosfazék közelébe férkőzni. A szerelem hajnalán ez nem jelent gondot, mert az udvarlón kívül még egy üveg alkohol is elfér a krumpli mellett, és turbékolva lehet alkotni. Pár hétig biztosan... Aztán a lelkesedés mintha lankadna, és ezen a bor sem segít.  

Anyukám nem így szokta  

Előbb-utóbb ugyanis elhangzik az „anyukám nem így szokta” kezdetű örökzöld mondat a pasik szájából, ha ételkészítésről van szó. Érdekes, hogy általában akkor, ha a partner egyáltalán nem tud főzni, csak a kedves mamára hivatkozni. Világos, hogy a sokadik alkalom után a pumpa szépen felmegy az ember lányában. Először csak magában fortyog, de még mosolyogni tud hozzá, aztán lefagy az arcáról minden kedvesség, és kinyitja a száját. A közös főzések pedig ritkulnak, nehogy vitaforrás legyen az „elrontott” pörkölt. Ismerős, ugye? Nagyobb fokozatba kapcsolva jönnek a „már elhűlt a leves, úgy nem szeretem”, „már megint sós/sótlan, egyébként jó” megjegyzések, de gyakori még a „megint a főzéssel megy el a délelőtt” vagy a „már megint nincs itthon kaja?” hozzászólások is. Illetve az erre való kontrázások: „ha nem tetszik, miért nem rendeltél kaját? vagy a „ha annyira rosszul főzök, miért nem járunk vendéglőbe, és akkor nekem is több időm jutna másra” válaszok.  

Nem lát, nem hall, nem beszél  

Óriási szerencse, ha az ember lányának dörzsölt férje van, vagyis megfelelő tapasztalattal rendelkezik a családi balhék elkerülése érdekében. Aki nem kritizálja az ebédet, a pocsék kaját is szótlanul megeszi, ha megkérdezzük tőle, mi legyen az ebéd, konkrét válasza van, de akkor is a helyzet magaslatán áll, ha egészen mást talál az asztalon. Van annyira önálló, hogy az elhűlt levesét felháborodás nélkül, tányérostul betolja a mikróba, és megmelegíti. Nyugi, létező kategóriáról beszélünk. Életem párja nem főz – persze tudna, ha akarna –, viszont mindig lelkesen ellenőriz: kijön a konyhába, leveszi az éppen készülő ételről a fedőt, kavar egyet rajta, visszateszi a fedőt, takarékra veszi a gázt, megkérdezi, mi lesz az ebéd (ha addig nem derült volna ki). Én válaszolok, ő kimegy a konyhából, én meg feljebb veszem a gázt. Nincs vita, fölösleges körök, két perc, és túl vagyunk a potenciális buktatókon. Abból egyébként is adódik éppen elég (például a szemeteszsák már megint lecsúszott, mert nem rendesen raktam bele, és utána ki kell mosni a kukát). De mi elengedjük az apróságokat.

Márta

GIFek: ITT, ITT, ITT