Így hekkeld meg a karácsonyt (is)!

–

Vallomás

Imádom a Jóbarátok sorozatot, és világéletemben irigyeltem Phoebe-t a szabadságáért. Őt nem érdeklik a konvenciók, saját szabályai vannak, mindig azt teszi, amit helyesnek érez. Nem véletlen, hogy odavoltam érte, én ugyanis ízig-vérig Monica vagyok: rend- és kontrollmániás, kényszeres és perfekcionista. 

Ünnepek idején ez felerősödik: listáim vannak a tenni- és vennivalókról, a címekről, ahova képeslapot kell küldeni, az emberekről, akiket nem szabad elfelejteni, az ételekről, amiket muszáj megfőzni, a sütikről, amiket idén végre tényleg meg kellene sütni… Hogy aztán a végén semmi se legyen olyan, amilyennek elterveztem. 

Ennek pedig az az oka, hogy bár nem szűntem meg varázsütésre Monica lenni,

egy ideje felismertem, hogy energiákat kell visszavonnom életem azon területeiről, amelyek nem építenek. Vagyis: viszlát, energiavámpírok és hatfogásos vacsorák, helló, praktikum és észszerű döntések!

Gyakran a legegyszerűbb megoldások a legjobbak

Erre akkor jöttem rá, amikor teljesen váratlanul, alig három hónappal a második gyerekünk születése után újra beállított a gólya. Két fiú után kazalnyi kék, szürke, fekete és autós ruhácska tulajdonosaként halálra rémített a gondolat, hogy több száz body, rugi, kesztyű és miegymás fotózása, tengernyi levelezés és furikázás után végül alig pár ezer forinttal „gazdagabban” vágjak bele a lányunk felruházásába. És akkor beütött a szikra: lehetetlen, hogy ez csak az én problémám legyen!

Szóval ahelyett, hogy árulni kezdtem volna a göncöket, hirdetések útján olyan anyukát kezdtem keresni (és aztán találtam is), akihez két lány után fiút dobott le az a bizonyos transzfermadár. Mondanom sem kell, mindenki boldog volt a cserével.

Ezután nekibátorodtam és az élet minden területén lifehack-mester lettem: például egy YouTube-videón felbuzdulva háromnapos főzőmaratont tartottam szülés előtt, amiből aztán hónapokig éltünk. 

Már nem zöldülök bele egy-egy gyerekzsúrba, mert rájöttem, hogy a napokig kanyarított házi sütemény és a méregdrága torta helyett a gyerekeknek bőven elég néhány lufi és arcfesték, egy hatalmas tálca házi hot dog vagy hamburger és egy kis szabadság.

Hiszen a kert tele van felfedeznivaló csodákkal, a szabad játék manapság ritka, mint a fehér holló, és ha mustárt, majonézt, ketchupot, hagymát, uborkát is halmozok az asztalra, akkor mindenki saját magára szabhatja az uzsiját.

Egyébként is az a tapasztalatom, hogy egy jó lifehackhez nemritkán csak át kell keretezni a már meglévő jelentéseket – és jóval kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak rólunk azok a bizonyos mások. Tudom-tudom, vannak, akik eleve így születnek, de nekem kellett néhány évtized, mire ráébredtem, az számít igazán, hogy mit gondolok az életemről én magam. A többiek csak ráadás.

Tavaly egy kedves barátnőm bájos kislánya telesírta a párnáját, mert az oviban muszáj volt olyan karaktert választani farsangra, ami egy vásári forgatag résztvevőjeként is megállná a helyét, de ő balerina akart lenni. Felvetettem, adjanak a balerina kezébe egy tornaszalagot, és mondják, hogy kötéltáncos. Minek annyit idegeskedni, ugyebár. (A forradalmi ötletet sátáni kacajjal és egy pohár rozéval ünnepeltük mi, felnőttek. Meghekkeltük a rendszert, így úgy éreztük, kijár.)

Lifehack: jó vagy rossz dolog?

Joseph M. Reagle Jr., a Hacking life című könyv szerzője szerint a lifehackek rendszere nem más, mint az önsegítés XXI. századi formája, mely segít analizálni, részekre bontani, időben és ráfordításban optimalizálni a mindennapokat. 

Vagyis meghekkelheted az időt, hogy több maradjon a számodra fontos dolgokra. 

Például megadva a család létszámát, a tagok életkorát, étkezési prefereciáit és allergiáit, megkérheted az AI-t, hogy tervezzen neked heti menüt. Aztán arra is ráveheted, hogy a kedvenc bolthálózatod elrendezésének figyelembevételével készítsen bevásárlólistát. 

El tudod képzelni? A semmik és mindegyek között lavírozva nem kell gondolkodni, sem idegeskedni az otthon hagyott bevásárlólista miatt! Mindezt három percnyi energiabefektetéssel! (Na jó, angolul azért tudni kell hozzá.)

Reagle ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a lifehacker-típusú szemlélet elsajátításához és eredményes működtetéséhez szükség van bizonyos személyiségjegyekre: önállóságra, racionalitásra, rendszerező típusú szemléletre, kísérletezőkedvre és kreativitásra. Ráadásul ugyanúgy, mint bármely más önfejlesztő módszer, a lifehack is vihető túlzásba, lehet káros vagy hasznos attól függően, hogy mennyire vagyunk tisztában önmagunkkal és a céljainkkal, illetve tiszteljük-e mások erőfeszítéseit és határait. 

A lifehackek ellen érvelők tábora ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, hogy a fejlődéshez gyakran szükség van a vargabetűkre, és a befektetett időt, energiát nem lehet, nem érdemes megspórolni. Azt mondják, a türelem, a tapasztalás, a küzdelem és az odafigyelés nemesít – amiben igazuk is van. Épp ezért kell egyszerűsíteni ott, ahol lehet. Hogy maradjon idő, energia és figyelem az igazán fontos emberekre és dolgokra. 

Így hekkeld meg a karácsonyi menüt!

Karácsonykor mindennek tökéletesnek kell lennie. Damasztabrosz, porcelán, névre szóló ültetőkártya, habzóbor és persze olyan párját ritkító menü, aminek hét faluból is a csodájára járnak. Csakhogy én élek a gyanúperrel, hogy a karácsony nem a konyhában robotolásról szól. Persze, nem tagadom, hogy összegyűlni a szeretteinkkel a terített asztal mellett, jókat enni, még jobbakat beszélgetni és egymásnak örülni csudajó dolog.

Ugyanakkor szerintem a karácsony akkor szép, ha mindenki élvezheti az ünnepet. Ehhez azonban olykor szemléletváltásra van szükség!

Gondolom, tele van a hócipőd az olyan tanácsokkal, mint hogy rendelj hidegtálakat a kedvenc éttermedből vagy sütiboxokat a közeli cukrászdából. Bármily kényelmes is ez a megoldás, nem mindenkinek bírja a pénztárcája. De akkor mit tehet, aki nem akar megszakadni a konyhában az ünnepek alatt? 

Követheti például a cseh módszert, aminek a lényege, hogy advent minden napján készül valamilyen finomság. Egy-egy tepsi linzer, keksz, mézespuszedli, ami aztán fémdobozban hetekig eláll, és az ünnepek alatt csak elő kell venni egy-egy tányérnyi finomságot. Én voltam már szemtanúja és főkóstolója ilyen karácsonyi desszertasztalnak, de nálunk egészen biztosan morzsája nem maradna a finomságoknak az ünnepekre. Lakik itt egy siserehad.

Jöhet viszont a hagyományos töltött káposztás, rántott halas, halászleves betegre-eszi-magát-a-család menü helyett egy finom hokkaido krémleves, egy ízletes gesztenye- vagy egy különleges csokoládéleves. 

Haladóknak: egy szemrevaló bőségtál! Azaz egy hatalmas tálcányi mindenféle földi jó – sajtok, sonkák, magok, gyümölcsök, szalámik, kekszek, krékerek és minden más, mi szem-szájnak ingere – dekoratív módon elrendezve.

A legjobb az egészben, hogy a nagy műhöz nincs szükség többre kétszer harminc percnél! Az első harmincat valamelyik élelmiszerboltban töltheted azzal, hogy gondosan kiválogatod a téliszalámit, a főtt és érlelt sonkákat, a paprikás, chilis és dán szalámikat, érlelt és lágy sajtokat, így amit nem teszel az asztalra, a két ünnep között még isteni reggeli lehet. A másik harmincat Insta-videók bámulásával töltöd majd, hogy kiválaszd a számodra tökéletes elrendezést.  

Na jó, hazudtam. Kell még öt perc, hogy meg is valósítsd a tervet – és további huszonöt, hogy hírmondója se maradjon annak a rengeteg erőfeszítésnek, amit beletettél a menübe. (Fun fact: ugyanez történne hatvanórányi gürizés gasztrofantasztikumával is, csak több lenne a mosogatnivaló.)

Tudom, tudom, ez nem az, amit anno a nagymamánál karácsonykor megszoktunk. De őszintén, mégis kinek ártasz vele, ha rozé bárány és ropogósra sült pulyka helyett többet pihensz és kevesebbet idegeskedsz?

El se hinnéd például, milyen csodákra lehetsz képes egy csomag leveles tészta és néhány pár jó minőségű virsli felhasználásával! Az én személyes kedvencem a mustáros-sajtos virslis csavart – csak arra kell vigyáznom, hogy előre félretegyek magamnak belőle, különben esélyem sincs az aprónéppel szemben. Örök kedvenc nálunk a tésztasaláta is: ehhez csak egy hatalmas edényre, sok-sok sajtra, virslire, kukoricára, zöldségekre, hagymára és persze a szupertitkos dresszingemre van szükség. (A tészta formája általában testvérháború, a pontos főzési idő pedig lutri útján dől el.)

Ne feledd, a világ megváltozott, így nem kell ötven évvel ezelőtti elvárásokhoz tartanunk magunkat – hacsak nem pontosan ez az, amire vágyunk! Már nem megyünk nyugdíjba ötvenöt évesen, nem kötjük kendőbe a hajunkat, mert férjhez mentünk, és nem mondjuk a rózsaszínre, hogy negyven fölött nem illik hordani. (Szerencsére.) 

Valami azonban örök: szeretjük a családunkat, szeretnénk minőségi időt tölteni a tagjaival, és nem akarunk beleszakadni az ünnepekbe (se). Nálunk ezért van karácsonykor pizza. Még senki sem panaszkodott.

Források: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ CentralITAlliance

Z. Kocsis Blanka