Karácsony előtt érkezett meg az én hercegem. Nem fehér lovon, hanem tengerjáró hajón! 54 éves, hihetetlenül sármos – mondhatni szívdöglesztő – hat éve özvegy, hajómérnök pasi, maga a tökély. Magyar származású, Amerikában született és élt, hét hónapja költözött Magyarországra.

Azután, tengerre fel! Éppen Japánba tart egy teherhajó fedélzetén pár hónapja. Egyetlen élő rokona sincs. Mondom, a tökéletes pasi! Részletezte a gyermekkorát, szülei és felesége halálát, és azt, hogy mennyire egyedül van már évek óta. Egy ilyen pasi! Megszakadt érte a szívem, annyira szomorú az élete. De most elhatározta, hogy társat keres magának. És láss csodát, megtalálta, akit keresett, méghozzá egy angyalt kapott első próbálkozásra! Az angyal pedig én vagyok. Éreztem, ahogy szinte elkezdtek nőni a szárnyaim.

És csak jöttek a hosszú e-mailek, tíz napon keresztül. Hogy amióta engem megismert, új érzések fejlődnek benne napról napra. Mert én vagyok a jövő, és biztos benne, hogy velem akar lenni. És bízik bennem. Boldoggá teszem minden napját és minden pillanatát. Ő meg az enyémet! És Japánban egyből gépre ül és repül hozzám. Mert szerelmes. Boldogan fogunk élni, amíg meg nem halunk. Tudod, mint a mesében! Ki ne szeretne erre ébredni minden reggel?!  Hogy a herceg a messzi távolból eljön érte. Mondtam is a gyerekeimnek: na, anyátok többet nem főz, nem takarít, nem vasal, nem mossa a szennyest! Csak boldog lesz 0-24-ben! Egész évben! Élete végéig. És még azon is túl. 

(Ő itt David, legalábbis ezt a képet küldte el Mártának magáról. Rövid keresgélés után kiderült számunkra, hogy egy mit sem sejtő kaliforniai ingatlanos bőrébe bújt az úriember. )

A lovag pedig elküldi a koordinátákat, hogy éppen merre hajózik az Indiai óceánon.

És persze minden gyenge pontra van magyarázat. Nem lehet mobilt használni a hajón, mert bemérik a tengeri kalózok. (Ez egy kulcsmondat a későbbiek szempontjából.) Arra a kérdésre, hogy mit csinálnak egész nap a hajón, vagy hogy hol élt Magyarországon, nem jön válasz. Helyette jön sok kedves, érzelmes, figyelmes szerelmes levél, megnyerő stílusban. Csupa olyan, amit egy nő hallani akar. Nemcsak én, bármelyikünk. Semmit sem hagy ki! No meg a fotók egy nyílt tekintetű, jóképű pasiról. Meg amúgy is karácsony van.

Csoda történt velem, érzem. De hát miért ne történhetne, hiszen megérdemlem. Mint mindannyian. Vagy túl szép, hogy igaz legyen?

De ha nem igaz, akkor meg miért? Mi lenne a célja? Elhittem, mert jó volt elhinni. Mert hinni akartam.

Nem akarom szépíteni, gyanútlan voltam sokáig. Mondhatni, egy naiv liba. Nem láttam okot gyanakodásra. De azután felgyorsultak az események.

Az én kedvesem hajóját karácsony után, Malajziánál megközelítette egy kalózhajó. Nem tűnt irreálisnak, volt már ilyen, filmet is készítettek erről. Ők kikötnek Port Klang szigetén, hogy értékeiket biztonságba helyezzék. Veszélyben az élete és mindaz, amiért eddig dolgozott! Na meg a közös jövőnk! Végre van egy szuper pasim, erre elrabolják a kalózok! Ilyen az én formám. De még szerencse, hogy én itt vagyok! Isten küldött neki! (Őt meg az ördög nekem, de ezt akkor még nem sejtettem.)

Azután jön a sokk: mivel egyetlen élő rokona sincs, nekem szeretné elküldeni az értékeit, készpénzt (apai örökség, üzleti hitel), üzleti papírok stb. Mert bízik bennem. Senki máshoz nem tud fordulni, nincs élő rokona.

Feladja a csomagot, amit biztosított 4.500 euróra, nekem csak a szállításért kellene fizetnem. És nagyon sürgős, mert ők már hajóznak is tovább. De ne aggódjak, hiszen majd írni fog nekem a szállító cég. Mellékelte a csomag feladó szelvényét is, amely alapján egy 42 kilós kis csomagról van szó.

Na, itt megszólalt a vészcsengő. Először csak szaggatottan, azután már folyamatosan. Most már tudni akartam, mi lesz ebből, úgyhogy belementem a játékba.

Megérkezett a szállító cég levele „Malajziából” – amatőr munka, magyarul – hogy válasszam ki a szállítási díjat. Semmi honlap vagy menü, meg felugró bisz-basz-ablakocska. A legolcsóbb tarifa 1250 eurós volt. Na, itt dobtam egy hátast, és felszállt a rózsaszín köd.

Nem túl kedves stílusban megkérdeztem, mégis, mi a toszért visz egy normális ember ennyi kézpénzt egy hajóra? Jött is a válasz: mert a japán gazdáknak a pálmaolajért így kell fizetni. Ő pedig be akar szállni a pálmaolaj üzletbe, amire egyébként már utalt korábban. (És mint tudjuk, Japán egy elmaradott ország, nincsenek bankok meg bankkártya leolvasók, és átutalni sem lehet.) De segítsek, mert meghal, ha mindene odaveszik.

Közben az ál-szállítócég tájékoztat, hogy adjam fel a szállítási díjat postán, méghozzá egy ukrán névre és címre. Innen a jól felépített terv kezdett összeomlani. Megkérdeztem: WTF Ukrajna? Jött is a válasz: amikor a maláj iroda vakáción van, akkor Kijevben intézik a csomagszállítást. Megnyugtattam: a feladás megtörtént, minden rendben.

Az én tengeren hánykolódó kedvesem pedig folyamatosan bombázott az üzeneteivel, segítsek, és küldjem át a feladásról a bizonylatot! A válaszom erre a következő volt: Üdvözöl Jack Sparrow kapitány. De még mindig nem állt le, úgyhogy kénytelen voltam értesíteni az Interpolt.

Elmúlt  a karácsony, nekem pedig a saját káromon megint rá kellett jönnöm, hogy nincsenek csodák, sem hercegek. Viszont vannak érzelmi manipulálós, álprofilos csalók. Hidd el, ez nem csak mással történhet meg. Ne hagyjátok magatokat!

 

Márta