Mit hisz el egy nő? Bármit, amit el akar hinni!?

–

Oké, bevallom, függő vagyok. No, nem, nem attól, amire a felvezető alapján gondolnál: engem még soha nem talált meg pszichopata (persze ez nem jelenti azt, hogy nem is fog). Szóval függő vagyok, ugyanis a kedvenc kikapcsolódásommá vált, hogy igaz történeten alapuló bűnügyi sztorikat nézzek a szabadidőmben. Fogalmam sincs, mitől ég bennem a vágy, de rendesen imádom őket. 

Kedvenc barátnőm ajánlotta a következő felütéssel azt a történetet, amiről most beszélni fogok:

„Dirty John! Azonnal kezdd el!"

Én pedig nem voltam rest, már neki is láttam. Persze azt is a lelkemre kötötte, hogy szigorúan tilos az igazi szereplőkkel készült dokumentumfilmet megnéznem előtte, mert akkor nem fogok annyira izgulni, de ha befejeztem, majd azt is kötelező lesz megtekintenem. Mondjuk, mire a sorozat végére értem, e felől már szemernyi kétség nem maradt bennem. 

A bevezetőben feltett kérdésekre persze nem tudok szakértői válaszokat adni, de gondolom már kitaláltátok, miről szól a Netflixen futó Dirty John című minisorozat, amelyről most írni szeretnék. 

Adott egy előnyös külsővel rendelkező, vonzó hivatást és életkörülményeket hazudó, megnyerő dumájú pszichopata, aki gazdag és hiszékeny nőkre vadászik, és a lajstroma alapján sikerrel is jár. Dirty Johnt (ez a címszerep szerinti neve, de az igazi nevén: John Meehan) Eric Bana játssza, és amikor a barátnőimnek említettem ezt a sorozatot, akkor mindenki visszakérdezett: de ki az az Eric Bana?

Látszik, hogy senki ember fia a földön nem látta annyiszor a Tróját mint én (hozzáteszem, én sem a mitológia iránti olthatatlan vonzalmam miatt néztem meg vagy hússzor), de most szólok előre, kedves olvasó, mielőtt még te is feltennéd esetleg a kérdést: Bana játszotta a Trójában Hector herceget, akivel végül a hős Akhilleusz (Brad Pitt játszotta a 2004-es, gigantikus hollywoodi alkotásban) végzett, és remélem, nincs senki, akinek ez spoiler volt. 

A GIF-en Eric Bana szerepel tizenhat évvel ezelőtt a Trója című filmben:

Szóval Eric Bana egy elképesztően sármos, jóképű férfi, aki úgy alakítja az agresszív, súlyos személyiségtorzuláson átesett pszichopatát, hogy eláll a szavam. 

Persze a szakértő szemek (tudjuk, a fotelból mindenki sokkal okosabb) azonnal kiszúrják, hogy ezzel a csávóval valami nem stimmel, ahogy egyébként a valóságban a sokadik áldozat, a történet másik főszereplője, bizonyos Debra Newell lányai is egyből vették a lapot. Az anyjuk azonban már kevésbé. 

De megint csak felteszem a kérdést: mit hisz el egy nő? Bármit, amit el akar hinni… vágná rá erre azonnal bölcs, sokat látott barátnőm. De tényleg így van ez?

És miért haragszunk az áldozatra, sokszor talán még jobban, mint arra, aki bántotta? (Vagy te nem szoktál a tévé előtt ordibálni, mint a zs-kategóriás horrorfilmeknél, hogy

„Istenem, hát minek megy oda, hogy lehet ennyire hülye?")

Bevallom, nekem is ökölbe szorult néhányszor a kezem, mert egész egyszerűen egy fotelből kiabáló földi halandónak igencsak nehéz megértenie, miért hisz valaki a nyilvánvaló jelek és aztán már bizonyítékok ellenére is valakinek. Valójában józan paraszti ésszel felfoghatatlan, amit a szemünkkel látunk, de csak azért, mert nem a hatása alá kerülve nem is lehet megérteni egy ilyen érzelmi manipuláció pszichológiáját. 

Most viszont próbáljunk belegondolni egy kicsit a helyzetbe! Képzeld el, hogy túl vagy az ötvenen, néhány váláson, egzisztenciálisan teljesen rendben vagy, felnőttek a gyerekeid, de a szerelem, az, hogy valakivel megoszd mindazt, amit elértél, hogy valaki hozzád érjen és kedveseket mondjon, hiányzik az életedből. Túl vagy rengeteg elfuserált randevún, amikről úgy mész haza, hogy leginkább idegesítenek a fickók, és tényleg az egésszel tulajdonképpen a tököd tele van, nincs is már kedved az egészhez, amikor is „behellózik az éterbe János”.

János pedig az átlagosnál eggyel helyesebb pali, tulajdonképpen lehet rá azt mondani, hogy jóképű és sármos, ráadásul aneszteziológus, bizalomgerjesztő, és van műtősköpenyes képe is a neten, ami sokat javít az összképen azonnal, meg magas is, és széles a válla, cuki képei vannak a gyerekeivel, szóval első blikkre eléggé jó partinak tűnik, egy igazi, vadvízi lazacnak a sok, zsíros, tompa, tenyésztett hal között.

Naná, hogy igent mondasz az első randevúra, és a pasi, tegyük fel, élőben is lehengerel. Persze azért egyből leméred, mi az, amit javítanál rajta, például az öltözéke nem teljesen kifogástalan, na de egyrészt melyik palinak az, másrészt meg orvos, nincs ideje olyasmivel foglalkozni, mint az öltözködés. És különben is, neked szuper az ízlésed, ezért hatalmas szívvel segítesz majd, ha odakerültök. 

Az első randi pedig tízpontos: elképesztően kedves férfi, független, már nagyobbak a gyerekei, a munkájának él, és annyira, de annyira szépeket mond, hogy a te magányos szíved csak úgy issza minden szavát. Persze néhány dolog továbbra is zavar, de azokat gyorsan kiegyenlíti például olyanokkal, hogy minden reggel friss turmixot tesz az ágyad mellé, elhalmoz a szeretetével, elképesztően figyelmes, minden kívánságod lesi, agyondicsér, és még a szex se kutya. 

Most amúgy csak szólok, hogy ilyen pasi nincs, legalábbis minimum gyanús az, aki nonstop, fáradhatatlanul a csillagokat is lehozza, megállás nélkül bókol, és a vágyaidat lesi. De mint majd eléggé hamar kiderül, ez az én aljas felvetésem a mi Jánosunk esetében is igazolódni látszik.

Egyszóval a bajok hamar elkezdődnek, és hamar bukni is látszik a János, ám te még mindig megbocsátasz, még mindig visszafogadod. És miért? Mert el akarod hinni, hogy létezik az álomherceg a mesekönyvekből.

Mert el akarod hinni, hogy az sok szép és jó, amiket neked mondott, mind igaz az utolsó szóig. 

Rengeteg olyan ember él ebben a világban, akinek veszettül szomjazza a lelke a dicséretet és a szép szavakat. Nagyon könnyű bedőlni a hízelgésnek, és sajnos rengetegen vannak ebben a világban, akik a vágyat csúnyán ki is használják. Teljesen felvérteződni ellenük talán lehetetlen, pontosabban, nem mindenki úgy születik, vagy kap olyan muníciót az élettől, hogy felismerje: bizony csapdába esett.

A szép szavak miatt, a varázslatos ígéret miatt nem mennek el a bántalmazottak, legyen szó érzelmi, vagy fizikai bántalmazásról, esetlegesen mindkettőről egyszerre. Iszonyat nehéz szabadulni a csapdából, és aki otthon károg a fotelben, miközben azt üvölti, „miért nem kotródsz már onnan, te liba”, az nem tudja, nem érti, nem érzi, pontosan min megy át egy ilyen áldozat. Pedig csak azt kellene megértenie, nagyon mások vagyunk mindahányan.

A teljes történetet nem mesélem el. Engedjétek meg ezeknek a fantasztikus színészeknek, hogy megtegyék helyettem. Ha a sorozat végeztével megnézed majd a dokumentumfilmet, ahol az igazi Debra Newell is megszólal, akkor látni fogod, hogy nemcsak Eric Bana zseniális, hanem a Debrát alakító színésznő, Connie Britton is: gyakorlatilag tökéletesen sikerült levennie a nő beszédstílusát és karakterét. Bana pedig abban fantasztikus, ahogy láttatja, egy pszichopata hogyan képes váltogatni az arcait. 

Az eredeti történet szereplőit pedig ezen a fotón nézhetitek meg:

A sorozathoz jó szórakozást kívánok!

Szentesi Éva

Képek: Dirty John (Netflix, 2019)