Hogy milyen, ha megerőszakolnak? Nem tudom. Nem emlékszem rá. Tizenhat éves múltam, ájultra itattak a diszkóban, és a saját hányásomban ébredtem meztelen alsótesttel egy bokorban. Állítólag kerestek már egy ideje, de a diszkó még tartott, én pedig visszatámolyogtam, megmosakodtam, a fejem üres volt, a ruhám meg tiszta retek.

Aztán hazamentem, lefeküdtem, és álmodtam:

Fehér ing, fekete mintával. Felettem mozog. Felnézek, a kezemet leszorítják. Nevetés. Szakáll. Oldalra nézek. Hányok. Érzem, hogy bennem van. Elájulok. De ezek csak pillanatképek.

Aztán felriadok sírva. Bevillan a jelenet, ahogyan itatnak, és nevetek. Megvan az is, ahogy rosszul leszek... és kivisznek. Aztán már csak ők ketten. Felettem. Egymás után.

Majdnem két hónap telt el, mire beszélni mertem róla anyámnak, de addigra már durván önpusztítottam. Tükörbe sem néztem, gyűlöltem magam, és szégyelltem is. Aztán egyszer sírva estem össze a zuhany alatt, mire anyu berontott. Igazából akkor meséltem el neki a történteket. Ültem, ömlött rám a víz, meséltem és bőgtem. Dráma volt. Majd egy év pszichoterápia következett. Mire ennek vége lett, már volt egy kapcsolatom, és elkezdtem szeretni, amit a tükör mutat, ez pedig a mai napig így van. Nincsenek már démonaim. Nem lettem férfigyűlölő. Sőt!

A szexualitásomat alapvetően határozza meg ez a dolog a mai napig, de ez csak pár éve tudatosult bennem. Nálam ugyanis nincs finom szex. Nincs romantikus hangulatú légyott. Nincs érzelmes, lassú násztánc. Nyers vágy. Az van. Az, mondjuk, magas fokon. Van dominancia és elvárás. Tőlem – a férfiak felé. Nem vagyok alázható, illetve megadom magam annak, akit érdemesnek tartok rá. De csak annak, igaz, nem volt sok ilyennel dolgom az életem folyamán. Olyan, akire férfiként tudtam nézni, csak egyetlenegy. Pedig gyerekeim vannak.

Azt mondom magamban, hogy „nekem ez így jó”, és valóban így is érzem. Hiszem, hogy a személyiségem nem lenne olyan, amilyen, ha ez nem történik meg velem.

Néha elképzelem, milyen lennék, ha nem erőszakolnak meg. Elképzelem, hogy egy rendes kislány vagyok, aki tizenhat évesen szerelmes lesz, és csókokkal tűzdelve szeretkezi végig a Nothing gonna change my love for you című végtelenített szalagot. Nem verne ki a víz a szakállas paliktól, és lehet, hogy kipróbáltam volna már a gruppenszexet is, mert attól se kapnék frászt, hogy egyszerre többen... Talán néha szeretkeznék is. Talán nem lennék perverz, és nem keresném a legkülönbözőbb szélsőségeket a szexben. Talán sóhajtozva nézném a naplementét a Velencei-tó partján a fejemet a szerelmem vállára hajtva, és talán a Valentin- napot is szeretném. Meg a szívecskés ajándékokat. Gyertyafény mellett szerelmeskednék a sötétben, a férfiakat pedig nem szexrabszolgának használnám...

Talán. Persze az nem én lennék, de néha azért elképzelem...

Delila