Mi volt a legrosszabb randi, amin valaha részt vettél? - szólt a kérdés a Redditen, én pedig azonnal kattintottam, hadd tapicskoljak kéjesen más nyomorában is. A legrémesebb randik ugyanis tapasztalatom szerint olyanok, hogy ott helyben az ember legszívesebben eltűnne a Föld felszínéről és megszűnne létezni, ám utólag (kellő távolságra az eseményektől) már lehet rajtuk nevetni. Remélem, az alábbi történetek elszenvedői is megtalálták azóta a boldogságot… valaki más mellett.

1. Akinek még a szar is keserű

A randipartnerem annyiszor küldte vissza az italát, hogy a végén a pincér kihozta neki az összes összetevőt külön poharakban, hogy ki tudja magának keverni a „megfelelő arányban”, ahogy szereti. 

2. A nekrofil

A fickó egy temetkezési vállalkozó asszisztense volt. Minden egyes témát sikerült a holttestek irányába visszaterelnie.

Én: Tudod már, mit fogsz rendelni?

Ő: A steaken gondolkodtam… de aznap is steaket ettem, amikor behozták a vízbefúltat, és emiatt már a gondolattól is kissé felkavarodik a gyomrom.”

Fél óra után leléptem.

3. Kéretlen intim részletek 

Egy órát késett, nem hívott, nem írt üzenetet. Majd amikor nagy nehezen befutott, annyi kifogással tudott előrukkolni, hogy „bocs, amiért késtem, de anyukámnak kakálnia kellett”.

4. Családban marad

Összemeccseltem egy tök cuki lánnyal, aki hozzám hasonlóan szintén szeret sziklát mászni. Online egész jól eldumáltunk, így végül megegyeztünk, hogy elmegyünk együtt is mászni. Nem volt autója, úgyhogy megkért, menjek el érte, pedig ahol lakott, eléggé kiesett nekem. Na mindegy. 

Odamegyek, találkozunk. Ám a valóságban már mintha nem ő lenne ő. Vagy mégis őt ábrázolja a profilkép, csak nyolc évvel és egy gyerekkel korábban? Már épp azon gondolkodom, hogy kihúzom magam a dolog alól, de akkor bedobja, hogy sütött sütit. Én pedig nagyon szeretem a sütit, szóval elindulunk. Nem érzem annyira a kémiát kettőnk között, úgyhogy elhatározom, egyszerűen csak jól fogom érezni magam, tapasztalatnak mindenesetre jó lesz. 

Amikor odaérünk a sziklához, kiderül, hogy a cipőjét és a beülőt is kölcsönkérte egy barátjától, majd az is, hogy még életében nem mászott. Próbál felkapaszkodni a sziklára, nem megy. Aztán egyszer csak könnyekben tör ki. Kiderül, hogy a húga randioldalát használja, tőle vette kölcsön a felszerelést is, és hogy a férjének fogalma sincs róla, hogy randizgat. Mindezt zokogva adja elő, jó hangosan, úgyhogy körülöttünk mindenki értesül a fejleményekről.

via GIPHY

Kicsit még beszélgettünk, aztán hazavittem. (Az ő háza volt egyáltalán? Vagy a szomszédé, hogy ne bukjon le a férje előtt?) Az ajtóban aztán bocsánatot kért, és a kezembe nyomta a sütit. 

Bolti volt.

5. Ha nem éreznéd alapból magad elég rosszul…

A miheztartás végett elmondtam a randipartneremnek, hogy elváltam. Nagyon érdekelték a részletek, úgyhogy azt is elárultam, hogy a feleségem megcsalt. Ezen elkezdett élcelődni, majd kérte, mutassak képet az exemről és a pasasról, akivel lelépett. Aztán áradozni kezdett a fickóról, hogy az mennyire cuki. Majd a randi hátralevő részét azzal töltötte, hogy elmondja, én milyen kövér vagyok. 

 

6. Anatómiából egyes

Nemrégiben özvegyültem meg, 31 év házasság után mondhatni teljesen újoncnak és tapasztalatlannak számítok a randizás világában. Vacsorázni indultam egy nálam jóval fiatalabb hölggyel, aki, mint kiderült, igencsak agresszív volt… az én időmben példátlan volt az ilyesmi!

Az este végén aztán hazafurikáztam. Azt terveztem, hogy adok neki egy jóéjt-puszit… ehelyett lett belőle egy afféle gimis nyalakodás, ami közben – legnagyobb döbbenetemre – rám markolt. A kétüléses autómban sötét volt, és elég szűkös a hely is, azon kívül öltönyt és télikabátot viseltem, de így is meglepődtem, amikor megéreztem a kezét az övem alatt. Hirtelen keményen ráfogott, majd boldogan felkiáltott, miközben a szemében örömtüzek gyulladtak, hogy mennyire örül, amiért ilyen hatalmas péniszem van.

Nos, ami azt illeti, épp az alhasam egy hurkáját markolászta.

Rápillantottam az órámra, majd elnézést kértem, amiért távozni kényszerülök, de késő van, és másnap korán kelek.

El sem tudom képzelni, mit szólt volna, ha a randevúnk tovább fajul.

Soha többé nem beszéltünk.

via GIPHY

7. Kéretlen édeshármas

Első randi a lánnyal. Még alig kezdtünk el beszélgetni, amikor odahívott egy jóképű, magas fickót az asztalunkhoz, majd elkezdett vele vadul flörtölni. Persze, nem jártunk hivatalosan, vagy ilyesmi, de akkor is furcsa volt, és nagyon rosszulesett. Nem lettem tőle kifejezetten magabiztos.

8. Hattyúdal

A feleségem szervezte meg a 13. házassági évfordulónkat. Nagyon izgatott voltam, mert általában én vagyok az, aki kitalálja az ilyesmiket. Vett új golfkorongokat, úgyhogy egy gyors vacsora után kimentünk játszani. Már vagy ezer éve nem játszottunk együtt. Rengeteget nevettünk, istenien szórakoztam.

Aztán átnyújtotta a válóperes papírokat. Elmondta, hogy ezzel a randevúval akarta tesztelni, vajon érez-e irántam még valamit. Illetve azt is bejelentette, hogy viszonya van valakivel.

9. Téves címzett

Véletlenül a randipartneremnek küldtem el az sms-t: „Életem legrosszabb randija.”

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/CREATISTA