Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
„Vilma az osztálytársam volt. Ő volt az egyetlen, aki nem jómódú családból jött, kilógott a sorból, rengeteg magatartásbeli problémája volt, nem tanult jól, úgyhogy igazából a tanárok és a gyerekek közös ellensége volt. Abban a közegben ő számított a »problémás« gyereknek. És én pokollá tettem azokat az éveket számára.”
Noha szeretnék nyitott gyereket nevelni, mégis hogy engedjem majd világgá, ha utazni támad kedve? Noha szeretném, ha a lányom egyenrangúnak érezné magát a férfiakkal, és biztonságos keretek között bátran merne ismerkedni, mégis hogy biztassam erre?
Egy bácsi, aki embert ölt közelharcban. Egy másik, aki mindennap elfelejti, hogy a felesége meghalt, és akinek ettől mindennap összetörik a szíve. Egy, a többiekhez képest fiatal „ötvenes”, aki már nagyon régóta demens. Történetek az idősek otthonából.
Október minden évben rózsaszínbe borul, amikor a világ összefog, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Ez az a hónap, amikor ösztönözzük egymást az önvizsgálatra, a korai felismerés fontosságára és a rendszeres szűrésekre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint minden nyolcadik nőnél diagnosztizálnak mellrákot élete során, ami rávilágít arra, mennyire fontos a megelőzés és a figyelem.
Külföldre szakadt fiatalok és az otthoni ízekkel operáló anyák, akik nem ijednek meg az eléjük háruló több száz kilométeres akadályoktól. Hollandiában élő olvasónk úgy gondolja, a hazától talán el lehet szakadni, a hazai ízektől viszont biztosan nem.
Hogyan tud az ember megküzdeni a gyászával, és a ténnyel, hogy mindkét szülőjét rövid időn belül elveszíti, miközben egy „menő ügynökségnél” dolgozik, ahol a kedvesség, a haverkodás, a kapcsolatépítés mindennek az alapja? Olvasói vallomás.
Huszonévesen az első komoly kapcsolat. Tudod, olyan, akit már bemutatsz a szüleidnek, nem csak a barátoknak. Aki hivatalos minden családi szülinapra, sőt a családod számon tartja az ő szülinapját, ünnepeit is, már a szülők is megismerkedtek egymással. Az első közös nyár is eltelt iskola nélkül, jönne a nagybetűs élet, amit szépen elterveztetek. És vége!
Novella egy olvasónk, Molnár Gitta tollából, amihez valószínűleg sokan tudtok majd kapcsolódni.