Janklovics Péter: „Sokáig tűrök, de ha elszakad a cérna, akkor nem érdekelnek a következmények” – Elviszlek magammal
Tíz éve ismerjük egymást, dolgoztunk már együtt tévéfelvételen, láttam előadásait, nézi a műsoromat, volt vendége a Hello, WMN! színpadi talkshow-nak, van egy sor közös ismerősünk, de istenigazából most beszélgettünk egymással először. Péterben elsősorban azt szeretem, ahogy „teliszájjal”, önfeledten képes röhögni önmagán – és ettől valahogy te is úgy érzed, hogy teljesen oké esendő, néha lúzer kisembernek lenni. Mérhetetlen exibicionizmusa már óvodáskorában megmutatkozott, amikor az ünnepélyes csoportfotózáson Sandokan-pólóban jelent meg. Aztán kisiskolásként már azt is nehezen viselte, hogy a nézőtéren ül és nem a színpadon áll. Ehhez képest sokáig extrém módon izgult a fellépései előtt, olyannyira, hogy az is megfordult a fejében: alkalmatlan az előadói szakmára. De szerencsére mára megtanult együtt élni a szorongásával, és kiengedni magából „az állatot”, amikor kell. Városi flaszterról, vidéki színjátszásról, Michael Jacksonról, tűréshatárról és egy kicsit a feleségéről is beszélgettünk… és közben remekül szórakoztunk. Elviszlek magammal: Janklovics Péter. (Végre!)
