Csuja Imre: „Ki tudom játszani magamból a fájdalmamat” – Elviszlek magammal
Amikor Csuja Imre közel fél óra fantasztikus hangulatú, sztorizgatós beszélgetés után teljesen őszintén mesélt a fia elvesztéséről, az önvádról, és arról, hogy miért állt a nyilvánosság elé ezzel a tragédiával, akkor, bevallom, néhány pillanatig nem találtam a szavakat. Abból a néhány mondatból, amit élete legnagyobb veszteségéről mesélt, csak úgy sütött az a hatalmas fájdalom, ami egy gyerek halála mögött van a szülő számára. A beszélgetésünk mégis sokkal inkább szólt az életről, mint a halálról, mert Imre nagyon szeret élni. És nevetni, és nevettetni, és mesélni – mindenről: művészi önkifejezésről, pályakezdésről, a filmes és a színházi karakterei közötti szakadékról, házasságról, borászkodásról, gyökerekről, nagypapaságról, pihenésről. A legeslegjobban pedig nevetni és dolgozni szeret, mert, ahogy mondta: a munkája a hobbija, és a hobbiját „az ember nem csinálja búvalbaszottan”. Nos, ez a beszélgetés végül minden volt, csak nem búvalbaszott. Nem véletlenül szeretjük őt mindannyian. Elviszlek magammal: Csuja Imre.
