Nyílt lapokkal: a színészek önmagukká váltak

–

#valamikészül

Nagyon hosszan tudnék mesélni arról, miért izgalmas és változatos meló videós műsorokat gyártani, de nem akarom húzni senki idejét, megírom majd inkább a memoáromban. Most legyen elég annyi, hogy bár olykor igazán megterhelő feladat, és nem lehet csinálni anélkül, hogy a szíved és a lelked benne lenne, végtelenül élvezetes csapatmunka az egész.

Imádok társasjátékozni, így az új műsor koncepciójába első hallásra beleszerettem: adott négy színész és egy pakli kártya, amelynek lapjain kérdések vannak.

A játék egyszerű: a színészek egymás után húznak egy kártyát, felolvassák, majd meg is válaszolják a lapon lévő kérdést.

Közben megvitatják a felmerülő témákat, beszélgetnek és mesélnek: egy igazi zsugás hangulatú, egyszer könnyed, máskor mély, összességében pedig tartalmas műsor ígérete volt az egyszerű játékszabály mögött.

Mindegyik műsorunkon szeretünk dolgozni – ha nem így lenne, nem csinálnánk –, ám az mindig kitüntetett időszak, amikor új formátumon munkálkodunk. A lelkesedésünk ilyenkor a tetőfokára hág, kíváncsiak vagyunk, izgulunk, és alig várjuk, hogy a hosszas előkészítés után végre fejest ugorhassunk a megvalósításba. Pláne olyankor, amikor Magyarország egyik legkiválóbb színházának társulatával dolgozhatunk együtt.

Szerencsére volt már hasonlóban részünk: a Csak neked mondom, a Katona József Színházzal közös produkciónk szintén igazi szerelemprojekt volt. És most már boldogan állíthatom, hogy a Nyílt lapokkal is erre a polcra került. Sajnos a felvételek több mint a feléről hiányoztam. Murphy törvényei ugyanis rám is vonatkoznak, és hát mikor robbantam volna le (úgy, hogy évek óta nem voltam beteg), ha nem forgatások kezdése előtt egy nappal?! Úgyhogy az öt napból hármat otthon töltöttem, de, csak hogy érzékeltessem, mennyire vártam ezt a projektet, elmondom, hogy soha nem voltam még így kiborulva attól, hogy nem dolgozhattam hétvégén.

De amikor ott voltam, az fantasztikus volt. Szerencsére az utolsó két napra összekaptam magam, így a „végjátékot” már a teljes csapat tolta végig. Hétköznap délutántól éjszakába nyúlóan, este tízig forgattunk, hétvégén pedig késő délelőttől késő délutánig mentek a felvételek.

Mindezt azonban megelőzte egy hosszas fejlesztési és előkészítési folyamat

Erről D. Tóth András, a WMN audiovizuális divíziójának vezető producere így mesél:

„Mindenképpen szerettünk volna a Csak neked mondomhoz hasonló formátumot létrehozni, és közösen ötleteltünk az Örkény Színház vezetésével. A tesóm, D. Tóth Kriszta, Mácsai Pál és én hamar egymásra hangolódtunk, mindannyian egyetértettünk abban, hogy valamilyen játékos formátumot szeretnénk, és a közös beszélgetéseinkből alakult ki a Nyílt lapokkal koncepciója. Ez az összhang aztán az Örkény stábjának többi tagjával is megszületett szerencsére, és nagyon jó volt velük együtt dolgozni.”

Amint megvolt a pontos terv, jöhetett a kérdések összeírása. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a csapat nevében megköszönjem minden olvasónak, aki küldött nekünk kérdéseket, igazán remek felvetések érkeztek, ezekből rengeteget használtunk. De mi is, sőt a WMN-csapat többi tagja is dobott kérdéseket a virtuális kalapunkba, és végül több mint 400 kérdéssel fordultunk rá a forgatásokra. Azt a műhelytitkot, hogy mi alapján válogattunk a kérdések között, most megtartom magunknak, de azt elmondhatom, hogy nekem ez volt az egyik kedvenc fázisom az egész folyamatban, voltak sírva röhögős és mélyen beszélgetős pillanataink bőven.

Imádjuk és parázunk

Egy új formátum kitalálása és megvalósítása amellett, hogy nagyon izgalmas, elég stresszes feladat is egyben. Tóth Flóra, aki mindent – de tényleg, az égvilágon mindent – kézben tart úgy általában, és ebben a projektben is, arról is mesél, milyen dolgokon szokott stresszelni ilyenkor: „Mielőtt élesben forgattunk volna, csináltunk két próbajátékot az ÖrkényKÖZben, hogy lássuk, a koncepciónk hogyan működik a valóságban. Én már itt is paráztam, de mondhatom, hogy már ez is minden várakozásunkat felülmúlta, látszott, hogy szuperül működik, amit elképzeltünk. Mégis, az első napon nagyon izgultam, hogy a színészek mit fognak szólni a kérdésekhez, és hogy meg lesz-e a »kémiája« a folyamatnak. Egy szerkesztő pedig – a munka természetéből fakadóan – szereti minél jobban kontrollálni az eseményeket, hogy biztosan azt láthassuk majd a képernyőn, amit kitaláltunk. Azt tudtam, hogy nem tervezhetjük meg, melyik kérdés kihez kerül, hiszen nem tudjuk, melyik székre ki fog ülni, és azt sem, hogy merre fog menni a kör, de abban azért bíztam, hogy a kezdőkérdést még tudjuk célzottan annak intézni, aki a négyes csapatból a »házigazda« szerepet vállalta.

Ám az első felvételnél ugyan Mácsai Pál volt a »házigazda«, mégsem ő húzott először kártyát, így ebben a pillanatban jöttem rá, hogy még ennyi irányítással sem kell próbálkoznunk. Végül minden játék remekül sikerült, és a legviccesebb, hogy a színészeken is látszott, hogy izgulnak a kérdések miatt. Szerencsére ez a fajta, olykor talán szorongó izgatottság mindig hamar elszállt, és nagyon közvetlen, vicces és mély beszélgetések kerekedtek ki a kártyapartikból.”

De nem csak Flórában van benne ilyenkor kicsit az ideg, én például attól szoktam rettegni, hogy valami kárt teszek a technikában – lett is volna miben (eddig még nem történt meg, le is kopogom gyorsan), Szabó Anna Eszter pedig notórius takarításban vezette le az idegességét, a szünetekben mindig egy fehér és egy kék ronggyal a kezében lehetett látni, amikkel a fényes felületű asztalt és a szintén csillogó poháralátéteket suvikszolta, mert minden maszatos ujjlenyomat meglátszott rajtuk. Nagyon jókat röhögtünk ezen, aztán mi is beszálltunk a stressztakarításba.

Emellett Anna Eszter azért élvezte is ezt az öt napot, el is mondja, mennyire: „Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy ez az egyik legjobb hangulatú forgatásunk volt, ha nem a legjobb. Oké, abban nincs új, hogy mi, videósok általában fel vagyunk pörögve, ha forgatásra kerül a sor, de az Örkény csapatával úgy passzoltunk egymáshoz, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Mind nagyon szomorúak voltunk az utolsó forgatási napon. Imádtam a kérdések összeválogatását, a díszletet, a füstgép illatát, a fényeket, a sutyorgós nevetéseket a vezérlőben, minden percet. A számomra legeslegeslegjobb pillanatot nem árulom el, mondhatni, ezt a kérdést passzolom.

De annyit elárulhatok, hogy az egyik színész puszival köszönt el tőlem, amitől percekig úgy ugráltam, mint egy rajongó tinilány. Most, hogy belegondoltam, csupa legeslegjobb pillanat volt ez az öt nap, pedig szétdolgoztuk magunkat.”

Mindenkiről kiderül valami új

Most, hogy mind a tíz epizódot felvettük, pontosan el tudjuk mondani, hogy mit szeretünk annyira a Nyílt lapokkal-ban.

„Az tetszik benne a legjobban, hogy kimozdítja a színészeket a komfortzónájukból. Azáltal, hogy mindenféle területről kapnak kérdéseket, teljesen kizökkennek az általunk elképzelt karakterükből, és önmagukká válnak” – mondja András.

Anna Eszter ezért szereti: „Új, a miénk, együtt fejlesztgettük, a legeslegelső pillanattól kezdve az utolsóig (ahová még el sem értünk), és ez mindig végtelenül izgalmas. Az, hogy mindennek tetejébe egy ilyen fantasztikus társulattal dolgozhatunk együtt, már csak hab a tortán.”

Flóra szerint pedig az a legjobb benne, hogy mindenkiről megtudunk valami újat: „A random témáknak és kérdéseknek köszönhetően egészen más helyzetbe hozza még azokat is, akik amúgy rutinos interjúalanyok.”

Én pedig csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, annyival egészíteném csak ki a sort, hogy zárásként elmesélem a kedvenc pillanatomat. Az egyik felvételen a nézők segítettek egy idegen nyelvű kifejezést (ami az egyik kérdésben szerepelt) megmagyarázni a színészeknek,

majd ezután többször is előfordult, hogy beleszóltak a beszélgetésbe.

Ez számomra azt jelzi, hogy sikerült olyan bensőséges helyzetet kialakítanunk, hogy kicsit talán úgy érezték, ők is ott ülnek az asztalnál a színészekkel, és szerintem ennél nagyobb elismerés nincs.

Remélem, kedves leendő nézőink, ti is szeretni fogjátok a Nyílt lapokkal-t, ami hamarosan látható lesz a YouTube-csatornánkon.

Képek: Kerepeczki Anna / WMN

Dián Dóri