„A test egy templom, de néha játszótér” – Te és a tested 1. rész

A wmn.hu filozófiája az elfogadás és önelfogadás, ezért is volt fontos számunkra, hogy megtudjuk, hogyan látjátok magatokat ti, az olvasóink. Persze a saját testünk szeretése csak egy része önmagunk elfogadásának, mégis nagyon fontos. Aki önmagával jól van, aki a testét (a maga egészében és részleteiben is) általában boldogan és békével viseli, annak – úgy hisszük – az élet más területein is kevesebb szorongással, feszültséggel kell szembenéznie. A mi kutatásunk is azt támasztotta alá, hogy a másokhoz való kapcsolódást, az együttléteket, a mindennapi örömöket (az étkezéstől a sporton át a szexig) azok tudják teljesebben megélni, akik a saját testükhöz is elég jól kapcsolódnak.

Biztosak vagyunk benne, hogy a teszt kitöltése már önmagában is elindított néhány gondolatot bennetek. Nézzük hát a néhol inspiráló, néhol elgondolkodtató eredményeket arról, hogyan látják a wmn.hu olvasói önmagukat és a testüket!

A Nagy Test-teszt tanulsága alapján a válaszadók többségének pozitív volt a testképe (57 százalék). Eszerint a magyaroknak az amerikaiakénál jobb, de az európai átlagnál negatívabb a saját testéről kialakított képe.

Minden 50 százalék körüli eredménynél felmerül, hogy félig tele van a pohár vagy félig üres. Mi jobban örülnénk annak, ha ennél magasabb arányban kaptunk volna pozitív válaszokat, bár azt is tudjuk, hogy az éppen aktuális lelkiállapotunk, a fizikai kondíciónk, is befolyásolhatja a testképünket, de akár az, is, hogy van-e aktuálisan párkapcsolatunk, mikor jutottunk el utoljára fodrászhoz...

Izgalmasnak találtuk azt az eredményt is, hogy miközben azt gondoljuk, idővel nő az elfogadás a saját testünk iránt, a 25 év alatti válaszadók között jóval magasabb volt a pozitív testképpel rendelkezők aránya (69 százalék). A fiatalok majd kétharmada gondolta, hogy a teste úgy van rendben, ahogy van. Kérdés persze, hogy miért változik meg később ez a pozitív testkép. Van-e köze a gyermekvállaláshoz, az anyasághoz, a házasságban vagy tartós párkapcsolatban eltöltött időhöz, vagy úgy egyszerűen az idő múlásához? Hogyan hatnak ezek az életesemények arra a folyamatra, hogy idővel jobban „beleszokunk” a bőrünkbe, és megtanuljuk szeretni magunkat?

Az is érdekes (és némiképp ellentmond az előző adatnak), hogy a kérdőív kitöltőinek harmada gondolta, hogy az idő múlásával javult a testképe, nőtt az önbizalma: kisebb korában volt rosszabb a helyzet, ám ahogy öregszik, úgy egyre jobban elfogadja magát. Lehet, hogy már megtanultuk: „idővel el kell fogadnunk magunkat”, viszont még mindig máshogy érzünk, és míg az önelfogadást (névleg) kipipáljuk, a rossz érzéseink a testképünkre vetülnek? Izgalmas kérdés.

A testképünk azzal is összekapcsolódik, hogyan látjuk magunkat, amikor a tükörbe nézünk. Van-e kedvenc testrészünk, mit szeretnénk megmutatni a világnak, amikor utcára lépünk, mire helyezzük a hangsúlyt, vagy éppen mit szeretnénk elrejteni?

A kutatások szerint, az emberek többsége a nyugati világban is ruhában érzi jobban magát, nem meztelenül. A wmn.hu Nagy Test-tesztjével azonos módon feltett kérdésekre Amerikában és az Európa Unióban is 80 százalék felett válaszoltak úgy a felnőttek, hogy meggyőződésük szerint jobban néznek ki ruhában, mint meztelenül. De Magyarországon a nemzetközi átlagnál magasabb a magukat legszívesebben ruhákba burkolók aránya (84 százalék). A ruha azonban nemcsak eltakar, hanem ki is emelhet. Nézzük, melyik testrészüket tartják a legszebbnek a kérdőívet kitöltő nők és férfiak.

A nők 45 százaléka az arcát tartja a legszebb testrészének, ezt követi a haj (35 százalék), ami ugyan nem testrész, de annyira jelentős része a testünknek, hogy fontosnak tartottuk külön is kiemelni. Ennek jelentőségét, az is mutatja, hogy a válaszadók több mint negyede (26 százalék) egyenesen úgy gondolta, hogy akkor érzi magát legjobban, „ha tökéletes a hajam.”

Visszatérve a legszebb női testrészekre, a dobogó harmadik helyét a váll csípte el (33 százalékos eredménnyel).

A férfiak „sikerlistája” alapján egyedül a váll az a testrész, amit mind a két nem nagy arányban szépnek talál. A férfiak a nyakukat és a karjukat jelölték még meg nagy számban, és érdekes módon a haj náluk is fontos – alig csúszott le a dobogóról.

Ha ezt a sorrendet összevetjük azzal az adattal, hogy az emberek döntő többsége szerint ruhában nézünk ki jobban, elgondolkodtató, hogy javarészt mégis olyan testrészeinket tartjuk szépnek, ami a mi kultúránkban általában fedetlenül marad.

Azt már tudjuk, hogy inkább ruhában, mint meztelenül, de az sem mindegy, milyen ez a ruha, és hogy mit csinálunk benne! Egy feltűnő ruha a válaszadók mindössze 13 százalékának jelentette azt, hogy így érzi magát legjobban a bőrében. Az otthoni lazulós ruha és pizsama (meg persze maga a pihenés) már a nők több mint harmadát (37 százalék) töltötte el jó érzéssel. Minden második nő (a válaszadók 52 százaléka) viszont a sportolástól és más fizikai aktivitástól van a legjobban.

Mindennél többen (a kérdőívet kitöltők 59 százaléka) mindenféle programtól, ruhától vagy elfoglaltságtól függetlenül, attól érzi magát a legjobban, ha megdicsérik. A bókok kiemelt helyet kapnak tehát az életünkben! Ezért is lenne nagyon fontos, ha ennek valódi kultúrája lenne Magyarországon – hogy értsük és érezzük a hízelgés és a dicséret közötti különbséget. Meg persze hogy jól tudjuk fogadni, ha valaki valami kedveset mond nekünk. Jó lenne, ha akkor is lenne egy pozitív mondatunk a másikra (és persze magunkra), ha éppen nem minden tökéletes.  Meg kellene találni annak a módját, hogyan mondjunk valami jót – ami még ráadásul igaz is. Ez igazából már messze nem a testképünkről szól, hanem sokkal inkább a másokhoz való kapcsolódásunkról, annak minőségéről.

Ezek a pozitív, megerősítő mondatok is nagyon fontosak, de a másik oldalt is látni kell: hogy milyen hatalmas károkat lehet okozni puszta szavakkal. Csak néhány példa a kérdőív kitöltői által leírt legmérgezőbb mondatokra: „Hogy nézel ki? Hát, lehet így kinézni?” „Meg kellene változnod. Nem vagy igazi nő.”  „Nem vagy elég jó csaj, de azért megdöngetnélek.”  „Megöregedtél.”  „Fogyjál le, mert nem férek hozzád.”  „Olyan kövér leszel, mint én, mert ilyen a fajtád.”  „Nem csoda, hogy senkinek sem kellesz, ha...”

Azok között a válaszadók között, akiknek volt saját élményük ilyen megbélyegző, megalázó, mérgező mondatokra, a negatív testképpel rendelkezők aránya több mint 73 százalékos volt. Ezek a szavak tényleg bemennek a bőrünk alá és elhitetik velünk, hogy nem vagyunk elég jók. A kívülről jövő szavak idővel belsővé válhatnak.

A pozitív, megerősítő mondatok, a visszajelzések, a bátorítások, és  hogy mindig találunk a másikban valamit, amit őszintén meg tudunk dicsérni, mindenképpen segíthet. Vannak, akik jobban ellenállnak a negatív mondatoknak, és vannak akik magukba engedik, elhiszik őket – például mert olyanok mondják, akikről azt gondoljuk, hogy szeretnek minket és elfogadnak (a szüleink, a partnerünk, a barátaink). A tőlük érkező kritika különösen rosszul hat ránk. Azonban úgy tűnik a Nagy Test-teszt eredményeiből, hogy önmagunk legkomolyabb kritikusai mi magunk vagyunk.

Majd minden tizedik válaszadónknak folyton, harmaduknak pedig naponta vannak negatív gondolatai magával kapcsolatban. Az is kiderült a Nagy-Test tesztből, hogy bár szoktunk másokat is kritizálni (26 százalék: gyakran, 44 százalék: néha), de saját magunkkal sokkal szigorúbbak vagyunk. A kérdőívet kitöltők 76 százaléka érezte úgy, hogy ő önmaga legnagyobb kritikusa.

A felmérésünk tanulsága szerint tehát: adjuk és kapjuk a kritikákat, várjuk és kívánjuk a dicséreteket, miközben minden második 26 és 45 év közötti nő küzd a negatív testképpel.

Minderről az egyik résztvevő így írt: „Mikor a párod kegyetlenül elmondja a testedről a negatív véleményét, az a legrosszabb. Ő azt mondja azért, hogy ösztönözzön. Az én esetemben várandósság után voltam. A tulajdon gyereke megszületése után mondott nekem durva, bántó dolgokat. Talán ez a legnagyobb kudarc, ami nyomorba dönt. Aztán már másképpen néz az ember a kapcsolatra is...”

Egy másik résztvevő egy gyakran elhangzó dicséretről rántotta le a leplet: „Nehéz megmondani, mi a legrosszabb mondat, amit valaha hallottam. Talán az »én így is szeretlek«. Tehát nem vagy jó, tudjuk mindketten, de elfogadlak. Miért nem azt mondják, hogy csinos vagy, dögös vagy, szép vagy, stb....??”

De vannak buta helyzetek, amikor egy kicsúszott mondat hagy nyomot bennünk hosszú időre: „Az első barátom amikor először megfogta a mellemet azt mondta: azt hittem, keményebb. Nekem máig ez a legmérgezőbb mondat...”

Néhány nap múlva következik a Nagy Test-tesz eredményeinek 2. része. Téma: a digitális magánélet, mi zajlik a neten, és mindez hogyan hat a testképre.

Módszertan:

A wmn.hu Nagy Test-tesztjét 4132, döntően 26 és 45 év közötti nő töltötte ki. A férfi válaszadók aránya 4 százalék. A 26 év alatti kitöltőké 18 százalék, a 45 év felettieké 28 százalék volt.

A kérdezés módja miatt az adatok nem reprezentatívak, de a nagy elemszámnak köszönhetően mindenképpen informatívak. A kérdőívet úgy állítottuk össze, hogy nemzetközi kutatásokhoz tudjuk majd hasonlítani a válaszokat, ezért láthatjátok a Nagy Test-teszt eredményeiről szóló cikkekben hogy az amerikaiakhoz és európaiakhoz képest, mi magyarok melyik területen hogyan állunk.

A Nagy Teszt-teszt projektvezetője: dr. Gyurkó Szilvia, szakértője: Hoppál Bori testkép kutató, szerkesztője: D. Tóth Kriszta.

Köszönjük a Telenor támogatását!