Eltűnt gyerekek: inkább valami elől szöknek, mintsem valahová tartanának

–

„Az Egyezményben részes államok megtesznek minden arra alkalmas, törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás bármilyen formájától […]” – áll az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 19. cikkelyében. Leírva jól hangzik, ám a kerekasztal-beszélgetés végére világossá vált a résztvevők számára, hogy a magyar állam korántsem képes biztosítani ezeket a feltételeket, ez pedig oda vezet, hogy Magyarországon harmincpercenként tűnik el egy gyerek.

Miért tűnnek el a gyerekek?

Annak, hogy egy gyerek miért dönt a szökés mellett, leginkább kétféle oka szokott lenni: nem figyelnek rájuk, elhanyagolják őket, vagy éppen ellenkezőleg: minden lépésük potenciális konfliktusforrás. Ha pedig egy állami gondozásban élő gyerek tűnik el, annak nyilvánvaló oka, hogy nem akar az adott intézményben élni – visszaszökhet a családjához, egy barátjához vagy a párjához menekülhet, illetve az utcán próbálja meghúzni magát. Elindulhatnak egyedül, de elviheti őket ismeretlen helyre egy ismerősük vagy egy ismeretlen személy, és kényszeríthetik lakóhelyük elhagyására, kihasználhatják, dolgoztathatják, zsarolhatják is őket. A tapasztalat szerint jelentősen gyakoribb, amikor valami elől szöknek el a gyerekek, mint hogy valami felé tartanak.

„Amikor egy gyerek eltűnését bejelentik, nincsen időlimit arra vonatkozóan, hogy mikortól kezdi keresni a rendőrség, hanem azonnal intézkednek, kiadják a körözést. Amennyiben három hónapon belül nem kerül meg egy kiskorú, eltűntnek nyilvánítják, aminek az elévülési ideje 90 év”

– mondta Morauvszki Istvánné rendőr alezredes. Azt, hogy hány eltűnt gyerek van, nem lehet pontosan megmondani, csak a bejelentett esetekről tudunk, és ennek száma is sokkolóan magas – évente több mint 18 000 eltűnést regisztrálnak.

„Az esetek 30 százalékában egy napon belül meglesz a gyerek, további 30 százalékban egy héten belül kerül meg a keresett kiskorú.” 35 százalékukat egy hónapon belül találják meg, ám öt százalékuk nem kerül elő 90 napon belül: őket nyilvánítják hivatalosan is eltűntté – ismertette a statisztikákat Oláh-Paulon László rendőralezredes.

A több mint 18 000 eset azonban nem ennyi eltűnt gyereket takar. Oláh-Paulon László hangsúlyozta, hogy ez a bejelentések száma,

és nem ritka, hogy egy gyerek egy évben többször is megszökik – volt például egy állami gondozott lány, akire egy év alatt száz körözést adtak ki.

Súlyos rendszerhiányosságok

Győrffy Zsuzsanna, az Ombudsmani Hivatal jogi referense elmondta, felülreprezentált az állami lakóotthonokból eltűnt gyerekek száma. A 14 év felettiek gyakrabban szöknek meg az intézményekből, vannak, akiket rendszeresen köröznek, megtalálnak, majd visszavisznek. Ezek a gyerekek sokszor egy párkapcsolat miatt szöknek el és bújtatják őket, van, aki az utcán él, másik városba megy, és sajnos sokan prostituálódnak.

„A törvény szerint anyagi okból nem lehet kiemelni egy gyereket a családjából, de valójában 30 százalékukat emiatt emelik ki. Azonban az állami körülmények nagyon gyakran nem jobbak, mint az a környezet, ahonnan kiemelték őket. Nincs megfelelő számú szakember a rendszerben” – mondta a szakértő.

Ha egy gyerek állami gondozásba kerül, egyáltalán nem garancia arra, hogy jobb körülmények között, a mentális és fizikai egészségét karban tartó környezetben nevelkedhet tovább. Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy a gyermekotthonoknak nincs megtartó ereje, és a gyerekek nem látják, mennyi veszéllyel járhat, ha megszöknek.

„Emberek vagyunk, és a szakellátásban lévő gyerekek is emberek. És mint emberek, mindannyian kötődni akarunk más emberekhez. Ez mindennek az alapja. Ezeknek a gyerekeknek az esetében egy adott ponton az állam úgy dönt, hogy a saját családjában nincs megfelelő helyen, nincs senki, akihez egészségesen kötődhet. Kiemeli ezeket a gyerekeket, de nem ad magából az állam olyat, akihez kötődni tudnának úgy igazán, hosszú távon.

Mert ha valami megelőzhetné a szökést, az az, hogy ott akarjon lenni a gyerek, ahol éppen van. Ebben persze fontos a környezet, de a legfontosabb, hogy ki van ott, ahol ő van. A lényeg, hogy legyenek a szakellátásban olyan emberek, akikhez a gyerekek kötődhetnek – és most is vannak ilyenek, de ők azok, akik saját maguk kizsigerelésével még mozgásban tartják ezt a rendszert, akik saját magukat áldozzák fel. Szerintem

arra lenne szükség, hogy önmagunk feláldozása nélkül is lehetővé váljon az, hogy lehessenek olyan emberek a szakellátásban gyerekek körül, akikhez lehet jól kötődni”

– mondta Táler.

Csakhogy nincs elegendő szakember, és köztük is hatalmas a fluktuáció. A gyerekek számára létfontosságú állandósság, a biztonságérzet tehát hiányzik a rendszerből, ami az egyik fő oka annak, hogy meg akarnak szökni. De nem csak a gyerekekkel foglalkozó szakemberek nincsenek elegen, a speciális igényekre sincs felkészülve a rendszer.

„A 2012-es ombudsmani vizsgálat és jelentés óta nem sok minden változott. Nincs elegendő, megfelelő speciális intézmény, és mindenki oda kerül, ahol van számára hely. Ez egy nagyon komoly rendszerabúzus. Ha egy gyerek elszökik a szakellátó intézményből, amint visszakerül, a gyámjának kell vele beszélgetni, amit rögzíteni kell – ez a gyám lelkiismeretén és szakmai tudásán múlik. De ha sokadszor szökik el és hozzák vissza, akkor már sokszor nincs se idejük, se energiájuk a szakembereknek beszélgetni ezekkel a gyerekekkel” – emelte ki ezt a nagyon fontos, jellemző problémát Győrffy Zsuzsanna. Ám nem csak a gyerekekkel nap mint nap foglalkozó szakemberekből van hiány, gyerekpszichológust is nagyon nehéz találni, akik segíthetnének a gyerekeknek feldolgozni a traumáikat.

Egymással és forráshiánnyal küzdenek a különböző szervek

Amikor egy gyerek eltűnik egy szakellátói intézményből, a gyermekvédelmi dolgozók mellett a rendőrség is bekerül a képbe, hiszen ők adják ki a körözést és kezdik meg a kiskorú keresését. Ám egy külső szemmel banálisnak tűnő probléma világít rá a legjobban, mekkora problémát okoz, hogy mind a rendőrség, mind a gyermekvédelmi ellátórendszer súlyos forráshiánnyal küzd.

Ugyanis ha sikerül megtalálni egy gyereket – vagy esetleg az illetékes gyám pontosan tudja, hogy hol tartózkodik, mivel már sokadszorra szökik vissza ugyanarra a helyre, elindul a huzavona rendőrség és a gyám között, hogy ki vigye vissza a gyereket a számára kijelölt intézménybe, különösen akkor, ha több tíz, esetleg száz kilométer távolság van a két helyszín között. Előfordul ugyanis, hogy a rendőrség nem szállítja vissza a gyereket.

„Ha, mondjuk, a rendőrség nem hajlandó elvinni az egy éve szökésben lévő gyereket Kalocsára, aki egy kicsit agresszív, egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan, akkor a gyám nekirugaszkodik, megpróbál kocsit szerezni a szakszolgálattól. Egy olyan kocsit, amit nem lehet belülről lezárni, tehát fennáll a veszélye annak, hogy a gyerek az autópályán fog kiugrani a kocsiból. Ekkor a gyám megpróbál két markos legényt megkérni, hogy segítsen a gyereket betuszkolni a kocsiba, de ez a befogadóotthon udvarán meghiúsul, mert nem lehet a gyereket fizikai erővel kényszeríteni, megragadni, tehát egy nevelő nem rángathatja le a kerítésről, mert akkor ő kerül bajba, ellene lehet feljelentést tenni.

Ekkor a gyerek egyetlen mozdulattal pattan meg, és kezdődik az egész elölről. És ha egyszer a rendőrség újra elkapja, akkor megint jön a huzavona, hogy ki szállítsa a gyereket a kijelölt gondozási helyre, ez pedig adott esetben eltarthat két évig is, ami közben a gyerek nem kapja meg a neki járó ellátásokat, nem tudja teljesíteni a tankötelezettségét. Ez idő alatt pedig nem tudunk a gyerekről semmit.”

– mondta Fedorkó Julianna, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyám munkatársa. 

Ugyanez a probléma a rendőrség oldaláról úgy néz ki, hogy ilyen eseteben nekik sincs elegendő kapacitásuk a gyerek visszaszállítására, például azért, mert az adott városban egyetlen szolgálati autó áll csak rendelkezésre, és ha az több órára kiesik, mert egy gyereket messzire kell visszavinni, akkor addig a helyi ügyekben nem tudnak eljárni.

A történet vége pedig, hogy amíg a két szerv küzd egymással és a szükséges feltételek hiányával, a gyerek ki tudja, hol kallódik, és milyen veszélyeknek van kitéve. Ráadásul ezeket a hátrányos helyzetű, rossz körülmények közül jövő gyerekeket rengeteg trauma éri, mire a szakellátásba kerülnek, ahol nem tudnak nekik érdemben segíteni, és szinte minden esetben az iskolában sem teljesítenek megfelelően, ami megpecsételi a jövőjüket.

„Ezek a gyerekek eleve úgy kerülnek a szakellátó intézményekbe, hogy három-négy, esetleg öt év lemaradásuk van. A tizenhárom éves gyerek harmadikos, írni-olvasni nem tud, tehát még a harmadikos tananyagot sem tudná teljesíteni. Bekerül egy befogadóotthonba ideiglenes hatállyal, ahol nincs még gyermekvédelmi gyámja, marad az anyaiskolájával tanulói jogviszonya, ahová nem tudják elvinni, mert messze van. Az otthonban elkezdenek vele foglalkozni, elkérik az iskolától a tananyagot, de gyakorlatilag semmit nem fog a gyerek tanulni, nemhogy a lemaradását nem tudja behozni. És itt a jövője vész el a gyereknek. Mert ha 16 éves korára, amikor lejár a tankötelezettsége, funkcionálisan vagy ténylegesen analfabéta – tudjuk a jövőjét. A munkaerőpiacon nulla. Be sem tölti a 18. életévét, már a fiatalkorúak börtönében fog ülni.

Tehát ezek nagyon súlyos kérdések. Ezzel a szakellátás nap mint nap küzd. Elveszik a gyerek, nincs jövője.”

– mondta Győrffy Zsuzsanna.

A háború elől menekülő, kísérő nélkül érkező gyerekekről nem tudunk semmit

Fedorkó Julianna elmondása szerint a fővárosnál öten vannak, akik a kísérő nélkül érkezett kiskorúak törvényes képviseletét látják el. A háború kitörése óta 40-50 fő érkezett, akiket a Fóti Gyermekvárosban helyeztek el. Az Ukrajnából érkező kiskorúak között többségében vannak a Nigériából, Mozambikból, Szíriából, Törökországból kísérő nélkül érkező kiskorúak, ők a háború elől menekültek el Ukrajnából, ahová már szintén a hazájukban lévő veszélyek elől kényszerültek eljönni.

„Jelenleg három ilyen kiskorú van Fóton, ugyanis azok, akik harmadik országból érkeztek Magyarországra, továbbálltak – magyarul megszöktek. Ahogy bevitték őket Fótra, a rendőrségi intézkedést követően továbbindultak nyugat-európai országokba. Közülük egy nigériai fiatalember van, ő menedékkérelmet adott be, az ő sorsa még most fog eldőlni.

A legtöbb gyerekről viszont sajnos nem tudjuk, hogy mi lett velük”

– mondta Fedorkó. 

Mit tehetnek a civilek?

Az világosan látszik, hogy az ellátórendszer komoly hiányosságokkal küzd, ezért is fontos, hogy mi, a civil társadalom tagjai is odafigyeljünk a gyerekekre. Győrffy Zsuzsanna annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerekekkel nap mint nap kapcsolatban lévő felnőttek – óvodapedagógusok és tanárok – felismerjék az intő jeleket: ha egy gyerek viselkedése megváltozott, agresszívvá vált, feszült vagy szorong. Fedorkó Julianna pedig arra világított rá, hogy a gyerekek jólléte mindannyiuk ügye és felelőssége:

„A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy biztonságban, szeretetben éljenek. És nekünk, felnőtteknek, úgy általában felelősségünk van minden gyerek iránt. Fontos, hogy ne nézzünk félre, ne fordítsuk el a fejünket, ha azt látjuk, ha egy gyereket bántanak”.   

Egy eltűnt személy megtalálásához – legyen az gyerek vagy felnőtt – gyakran hozzásegíthet a közösségi média is. Oláh-Paulon László elmondta, hogy sokszor jelentett már komoly segítséget, hogy a közösségi felületeken elterjedt egy-egy keresett személy képe, ám van egy gyakori probléma, amit a segítő szándékkal megosztott posztok jelentenek:

„Nagyon fontos, hogy ha valaki megosztja a saját felületén, hogy eltűnt valaki, akkor a rendőrség hivatalos, police.hu oldalának bejegyzését ossza meg! Azért, mert ott mi folyamatosan frissítjük az eltűnt személyek adatait, ha pedig megkerül valaki, és már nem él a körözés, akkor azonnal levesszük az oldalról.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a rendőrség oldaláról készült képernyőfotót osztják meg, ami három héttel ezelőtt még friss információ volt, de addigra már megkerült a keresett személy, így még akkor is terjed a közösségi médiában a hír, hogy eltűnt, amikor már régen megkerült”

– mondta a rendőr alezredes.

Bár a rendezvény fő kérdése az volt, hogyan akadályozhatnánk meg, hogy eltűnjenek a gyerekek, a bő másfél órás beszélgetés végére kiviláglott, hogy ugyan az egyéni odafigyelés és segítő fellépés is sokat számít, de a valódi változást az jelentené, ha a gyermekvédelmi rendszerben elegendő erőforrás és szakember állna rendelkezésre.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ mrs

Dián Dóri