„Mert olyan mélységesen mély a női lélek” – Túl hamar „rákopogott” a halál Sennyei Verára

–

Egy szerelem három éjszakája

Ma már a legtöbben csak az 1961-ben bemutatott első magyar musical női főszereplőjeként emlékeznek Sennyei Verára: ő volt az Egy szerelem három éjszakája című, azóta is sokszor színre kerülő darab legelső Melittája. Ikonikussá vált dalait – mint az Isten veled, Budapest, te édes vagy A bíróné dala – azóta sem tudta senki úgy előadni, mint ő.

Ebből a dalból pedig világosan kiderül, hogy milyen „mélységesen mély a nő lélek”.

1915. január 3-án született Schwalm Veronika Éva néven Budapesten, és a Baross utcában nőtt föl. Édesapja, Schwalm Ferenc, az Operaház nagybőgőseként és a Zeneakadémia tanáraként „von haus aus” biztosította számára a zenei nevelést.

„Mióta az eszemet tudom, mindig színésznő akartam lenni, természetes és magától értetődő dolognak tartottam. Szüleim kevésbé. Mindazonáltal tízéves koromban már gyermekszereplőként felléptem a Nemzeti színpadán. Öt évvel később az Akadémia növendéke lettem. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy táncosnő leszek, énekelni is tanultam, a színiiskola elvégzésére azonban nem került sor. Ma sincs diplomám, mert kétévi tanulás után a Magyar Színház szerződtetett” – mondta magáról 1945-ben, a Fényszóró című lapban. 

Független, okos és gyönyörű

Az Országos Színművészeti Akadémián Szeleczky Zitával és Lukács Margittal járt egy osztályba. Mindhármukat keményen megcibálta a rendszer, de talpon maradtak, és kiváló színészekké váltak. 

Sennyei sokoldalú, karizmatikus művész volt, aki kortársai közül is kiemelkedett páratlan intellektusával és elegáns megjelenésével.

Tehetsége miatt ugyan bármilyen műfajban megállta a helyét, de a korszakba abszolút nem illett bele az a játékstílus, amit ő képviselt. Nem volt eléggé naiva, hisz csillogó intellektusa a színpadon is kiütközött, a népies vagy álnépies színdarabokban pedig elég idegenül hatott csakúgy, mint a nézhetetlen szovjet propaganda-előadásokban.

Az első, elsöprő erejű szerelem

1935-ben, a Magyar Színházban, Az ember tragédiája próbái közben, amelyben Éva szerepét alakította húszévesen, egymásba szerettek Lehotay Árpáddal, aki pedig Ádámként lépett színpadra. Lehotay jóképű, nagytermészetű „fenevad” volt, és jóval idősebb, mint Sennyei. Hamar összeházasodtak, és ugyanilyen hamar el is váltak.

Sennyei erősen tiltakozott az ellen, hogy a színlapokon Lehotaynéként szerepeljen, mégis sokan azt pletykálták róla, hogy kizárólag érdekből ment hozzá a népszerű színészhez. Pedig mi sem állt tőle távolabb. Férje macsó tempóját igen hamar megelégelte: nem volt hajlandó magát alávetni Lehotay erős akaratának, aki minden szinten uralkodni kívánt fölötte, ezért hamar kilépett a házasságból.

Zaklatott korszak

A Magyar Színház után a Belvárosi Színházhoz került, később a Vígszínházban játszott, 1941-től 1944-ig pedig a Madách Színházban szerepelt.

„Sok darabnak játszotta a főszerepét. Ki ne emlékezne a Néma levente Carlotta-jára vagy a Jonnay-család vénkisasszonyára, vagy a Mondj igazat csinos, sziporkázó, szemtelenül közvetlen, fiatalasszonyára? És ki ne emlékeznék Sennyeire mint Évára? Mert ez volt az igazi Sennyei. Mély, sokszínű, hangja, fel-felvillanó szeme, lusta párducmozdulatai és viharként robbanó kitörései itt mutatták meg az igazi színésznőt. Ádám megelégedett azzal, ha Éva az olcsó és szellős fügefalevelet viseli” – méltatták a korabeli lapok.

1945 után hívták őt Várkonyi Zoltán Művész Színházához, ami kiváló korszak volt a háború után fellélegző művészközeg számára. 1949-től 1951-ig az Ifjúsági Színházban próbálkozott, ahonnan mégis visszatért a Madáchba. Az ötvenes évek közepén a Vidám Színpadhoz szerződött, 1956-ban pedig a Fővárosi Operettszínházhoz, de nagyon kevés szerepet kapott. 1960-tól haláláig a Petőfi Színházban játszott. Közben néhány filmszerepet is kapott, de nem futott be nagy filmes karriert, pedig minden adottsága meglett volna hozzá. 

A második házassága hét évig tartott

„Dráma és a Dal ünnepe

Minden külön értesítés helyett: Rösler Endre és Sennyei Vera házasságot kötöttek.

Rösler Endre feleségül vette Sennyei Verát. A dal hűséget esküdött a drámának. Közel voltak egymáshoz, mégis mérföldek választották el őket. Rösler énekelt az Operában, Sennyei szerepet mondott az Andrássy Színházban. Lemértük, csupán nyolcvanöt kényelmes lépés választja el a két színházat. Mégis évek kellettek ahhoz, hogy találkozzanak. Még szerencse, hogy a két színház között majdnem középen van egy kávéház. Színészek, énekesek a törzsvendégei. Rösler és Sennyei is szereti a feketét, mindketten be-bejártak a kávéházba. Esténként összeültek. Beszéltek operáról, színdarabról, míg egyszer csak másról kezdtek beszélni. Az énekes és a színésznő a színpadon százszor és százszor elmondta, elénekelte a legemberibb szót: szeretlek. És egyszer egy csendes, előadás utáni estén a kávéház sarkában valamelyik megszólalt, csendesen, hogy csak a másik hallja: szeretlek. Ez történt” – írta a Színházi Magazin 1940-ben.

Valószínűleg jelentős szerepe lehetett második házasságának felbomlásában annak, hogy Apáthi Imre, aki akkor a Művész Színház főrendezője és színésze volt, Sennyeit nemcsak a színpadon csodálta, hanem a magánéletében is.

A harmadik lett az igazi!

Apáthi Imre végre az a férfi volt, aki intellektusában is méltó társa lehetett Sennyeinek. Óriási társasági élet zajlott Vörösmarty téri lakásukban. Apáthinak hatalmas könyvtára és lemezgyűjteménye volt, így a szellemi kalandokra vágyó Sennyei Vera minden szempontból igazi otthonra lelt. Boldogságuk sajnos csak 12 évig tarthatott, mert Apáthi 1960-ban meghalt. 

Férje halála után is sokszor énekelte A színésznő dalát, szívszakasztó élmény, hallgassátok meg, tényleg érdemes!

Kazimir Károlynak köszönheti az egyik legnagyobb színházi sikerét

Az ötvenes évek vonalas színjátszása nem kedvezett Sennyei karakterének, ezért sokáig csak alkalmi fellépéseken szerepelt, főként sanzonénekesként, ám az akkor még nagyon fiatal és progresszív rendező, Kazimir Károly elhívta őt a Körszínházba. Euripidész verses drámájának főszerepében, az Iphigenéia Auliszban, óriási sikert aratott Sennyei, aki ezzel a szereppel visszatérhetett a hosszú száműzetésből.

Apáthi halála után nem sokkal ő is megbetegedett, de élete utolsó két évében még fényesen ragyogott a pályán.

Kocsma Jenny és Melitta az élet végén

Szinetár Miklós rendezésében, az akkor alakuló Petőfi Színházban szerepelt a Koldusoperában, megrendítően énekelt Kocsma Jenny szerepében. Amikor már kórházban ápolták, akkor is kijárt nagybetegen, hogy ő maga adhassa át a szerepét Pécsi Ildikónak.

Azzal fejezem be, amivel elkezdtem.

Megérne akár egy külön cikket is az Egy szerelem három éjszakája című darab történetének felgöngyölítése, de ez az írás most nem erről szól. (Azért aki kíváncsi, olvassa el Hubay Miklósnak, a színmű írójának rendkívül izgalmas visszaemlékezését, ami a Holmi című folyóiratban jelent meg.)

Melitta szerepét Hubay Miklós Sennyeiről mintázta, Vas István az ő karakterére formálta a dalszövegeket, Ránki György pedig Sennyei hangját hallotta magában, amikor megzenésítette a verseket.

„A Petőfi Színház közönsége szívébe zárta e szerepében Sennyei Verát, pedig nem is tudta, hogy már rákopogott a halál” 

– írta Hubay a Holmiban.

Mekkora pályát futhatott volna még be Sennyei Vera! Micsoda igazságtalanság, hogy csak ennyit kapott az élettől!

Nagyon fontos ez a dal számomra, húszéves korom óta az életem része, és ha lehet, most még sokkal, de sokkal többet jelent, mint eddig.

Hallgassátok végig, és ti is zárjátok a szívetekbe Sennyei Verát! Ott a helye!

Isten veled, Budapest, te édes!

Both Gabi