Létezik egy kifejezés arra, ha valaki túl nagy ugrást túl rövid idő alatt hajt végre a társadalmi ranglétrán, vagyis olyan gyorsan ér el látványos sikert, hogy ezáltal a fejébe száll a dicsőség: keszonbetegség. Ez a fogalom eredetileg azokra a munkásokra utalt, akik nagy nyomáskülönbségű helyeken dolgoztak, például metróépítésnél vagy bányában, és nem fokozatosan, hanem hirtelen váltottak az egyik helyszínről (például a mélyből) a másikra (a földfelszínre). A keszonbetegség szédüléssel és eszméletvesztéssel jár, de súlyosabb esetben akár halállal is – vagyis tökéletes szimbóluma annak, ha valaki elszáll.

Nem tudhatjuk, hogy Natalja Vogyanovának volt-e egy időben keszonbetegsége, de oka mindenesetre lett volna rá: kevesen produkálnak akkora kiugrást, mint ő. Mondhatni, a legaljáról katapultált a társadalmi hierarchia csúcsára, de az biztos, hogy azóta úgy megszokta a magaslati levegőt, hogy már jó ideje lubickol benne, és nem is igen fog onnan lezuhanni.

Sokszor, sok helyen leírták már, mert tényleg mesébe illő történet, hogy az 1982-ben született modellt az édesapja elhagyta kétéves korában, majd anyukája egy következő férfitól egy idegrendszeri betegséggel (cerebrális parézis) és autizmussal élő kislányt szült (akinek később epilepsziája is lett), emiatt a nevelőapa szintén lelépett. Ezután Larissza arra kényszerült, hogy minden munkát elvállaljon, hogy eltartsa magukat, a kis Natalja meg arra, hogy az öt évvel fiatalabb húgát pesztrálja, illetve amint lehet, hozzájáruljon a háztartási költségekhez. Egy gyümölcsös standnál árult az utcán, majd tizenöt évesen létrehozta a saját standját, ahol bimbózó nőiességével és szépségével hamar felhívta magára a figyelmet, többek között egy modellügynökét is.

Ma előszeretettel hivatkozik magára „túlélőként”, akinek belső erejét az adja, hogy átvészelte ezeket a nehézségeket, és emiatt nem ismer lehetetlent.

Például három hónap alatt megtanult valamilyen szinten angolul, hogy kikerülhessen Párizsba, és onnantól tényleg nem volt megállás. Egy interjúban azt mesélte, hogy miután látta, hány lány áll sorban egy-egy válogatáson, azt a módszert alkalmazta, hogy mindenkire széles mosolyt villantott, sosem panaszkodott, és vele volt a legkönnyebb és legkellemesebb együtt dolgozni. Nem kellett hozzá sok idő, hogy mindenki kedvence legyen: olyan fotósoké, mint Mario Testino, Steven Meisel, Patrick Demarchelier, Bruce Weber, Peter Lindbergh, Inez and Vinoodh, és Annie Leibovitz, és olyan márkáké, mint a Calvin Klein, a Chanel, a Louis Vuitton, a David Yurman, a Stella McCartney, vagy a DVF.

Annie Leibovitz és Natalja Vogyanova egy Vogue-fotózáson, 2004-ben - Forrás: Getty Images/Ron Galella/Ron Galella Collection

Igazából a felsorolásba felesleges is belefogni, mert a jól csengő nevek között szinte nincs olyan, akivel ne dolgozott volna – talán nagyobbat szól, ha azt mondjuk, hetvenegyszer szerepelt a Vogue különböző kiadásainak címlapján, és ugye, még nincs negyvenéves! De kifutón is ugyanilyen sikeres volt, sőt eláruljuk, ha kinyitja a száját, akkor sem bőg le, egyszer még az Eurovíziós Dalfesztivál háziasszonya is volt.      

Natalja és Andrej Malakov a 2009-es moszkvai Eurovíziós Dalfesztiválon - Forrás: Getty Images/Oleg Nikishin/Epsilon

De a legdurvább mégis az, hogy mindezek ellenére sosem volt az a karrierista típus, akinek a munka a mindene. Tizenkilenc évesen egy párizsi vacsorán találkozott Justin Portman brit arisztokratával és milliárdossal, és még abban az évben gyereket szült neki, a következő évben pedig feleségül ment hozzá Szentpétervárott.

Ugyanakkor az a fajta posztszovjet attitűd sem jellemezte, hogy azáltal, hogy elvégezte a küldetését, kitört a szegénységből, úgy érezné, hátradőlhet, mostantól csak a társasági eseményeknek és elvárásoknak kell élnie.

A munka és a magánélet összehangolása látszólag sosem okozott neki problémát (bár tegyük hozzá, nyilván mindig volt fizetett segítsége, a családja ugyanis Oroszországban maradt). Justin Portmannek még két gyereket szült, egy lányt, Nevát (akit az oroszországi folyóról nevezett el), és egy fiút, Viktort (akit meg az anyai nagyapjáról), de a gyerekszülések között folyamatosan dolgozott, sőt ebben az időszakban hozta létre saját alapítványát, a Naked Heartot, amikor még egyáltalán nem volt „divat” ügyeket támogatni.

🇬🇧⬇️‼️#Инклюзия постепенно входит в наше общество, охватывая музеи, театры, спортивные объекты и парки. Фонд #Обнаженныесердца уже 15 лет превращает заброшенные пустыри в городки праздника и игры, где каждый ребенок, независимо от возраста, особенностей развития, может играть в свою игру. Однако по поводу инклюзивных площадок существуют еще много мифов, и мы продолжаем из развеивать. Один из них: инклюзивная площадка - это скучно. ⠀ ♥️Вот, какие элементы устанавливаются на инклюзивной площадке. Например, популярные качели "Гнездо", в которые можно положить ребенка и качать. Они хорошо подходят для детей, физическое состояние которых не позволяет им сидеть или крепко держаться. Однако эти качели с большим удовольствием используют и дети без каких-либо нарушений. На площадках установливаются гамаки - идеальное место для релаксации. ⠀ ♥️Чтобы потренировать умение балансировать можно покататься на качалке-балансире и качалке на пружине. ⠀ ♥️Для развития мелкой моторики - разные игровые панели. А еще горки, качели, карусели, комплексы лазания. Нескучно, правда? Если захотели поиграть, выбирайте площадку по ссылке в профиле. #обнаженныесердца ⠀ ‼️#Inclusion is becoming more coming for Russian society. #nakedheartFoundation for 15 years has been transforming abandoned places in wonderful inclusive playgrounds. However we meet many myths about inclusive playgrounds, and we continue to dispel them. One of them is that an inclusive playground is boring. In fact we give children different opportunities to have fun at inclusive playgrounds: swings, slides, hammocks. #nakedheartfoundation

Ma már egy híresség meg sem engedhetné meg magának, hogy ne legyen szószólója egy fontos társadalmi ügynek vagy ne támogasson civil szervezetet, de abban az időben, amikor Vogyanova létrehozta az alapítványát (a beszláni túszejtés után, annak a sokknak a hatására), még egyáltalán nem ez volt a helyzet. Ő is mindössze huszonkét éves volt, mégis úgy döntött, segítenie kell azoknak a gyerekeknek, akik ezt a rémdrámát átélték (és akikkel minden próbálkozása ellenére nem sikerült kapcsolatba lépnie), és vissza kell adnia valamit Oroszországnak is.

Mivel anyaként tudta, hogy a gyerekeken az önfeledt játék segít a legtöbbet, így az alapítvány célja az lett, hogy játszótereket építsen szerte Oroszországban. Az elsőt a saját szülővárosában, Nyizsnyij Novgorodban adta át, azóta pedig már több mint százhetven játszótérnél tartanak, de a cél az ötszáz elérése. Ez természetesen már nemcsak az ő pénzéből megy (habár évek óta a világ legjobban kereső modelljei között van, évi több millió dolláros bevétellel), hanem minden évben megrendez egy jótékonysági bált a világ valamelyik nagyvárosában (volt már Moszkvában, Londonban, Párizsban és Monte-Carlóban is), a Love Ballt, amin a leggazdagabbak adakoznak neki, és minden évben rendez egy jótékonysági maratonfutást is – és ezeken is mindig több millió dollár gyűlik össze.

Natalia a 2019-es Love Ballon, Katarban - Forrás: Getty Images/Victor Boyko

2011-ben pedig új tevékenységgel bővült a Naked Heart portfóliója: létrehozták az Every Child Deserves a Family (minden gyerek megérdemli a családot) programot, amit az indított el, hogy

az otthonokat, árvaházakat látogatva Natalja rájött, hatalmas különbség van aközött, hogy egy fogyatékkal élő vagy bármilyen hátránnyal induló gyerek szerető családban nevelkedik, vagy beadják egy intézménybe.

Ez a program a családokat támogatja tudással, korai fejlesztéssel, és nyári és őszi táborozással, Oroszország hét nagyvárosában.

🇬🇧⬇️Мы продолжаем развивать проект Ранней помощи для детей с нарушениями развития в Туле. С 2016 года Фонд сотрудничает с Центром детской психоневрологии. ⠀ ▶️Важной частью проекта являются стажировки. В январе этого года Фонд "Обнаженные сердца" организовал визит 10 специалистов из Тульского центра в университете Нью-Мексико (США). ⠀ 💬Софья Ушакова, реабилитолог: "Самым запоминающимся для меня в этой поездке был новый формат программы: каждый специалист был непосредственно вовлечен в процесс работы с ребенком в качестве активного участника, а не простого слушателя. ➡️В результате каждый стажер представил презентацию о ребенке, с которым непосредственно работал, в формате разбора основных клинических проблем ребенка👶👧, возможности их коррекции, необходимости в мультидисциплинарном взаимодействии команды специалистов" ⠀ 🔗Подробности - по ссылке в профиле. ⠀ 🔔Naked Heart Foundation develops early intervention services for children with cerebral palsy. In the city of Tula, in cooperation with the Centre for Children's Psychoneurology, we have already seen clear progress. Since 2016, we have been raising staff awareness about evidence-based approaches. This January we organized the studying of ten russian specialists at the University of New Mexico. ⠀ #обнаженныесердца #nakedheartfoundation #Церебральныйпаралич #тула

Abban az évben, amikor ez a program elstartolt, Natalja életében még egy fontos változás történt: elvált a férjétől. Mivel viszonylag ritkán ad interjút és még ritkábban adja ki a magánélete fontos részleteit (miért is tenné? Miközben a felszínen elég nyíltnak tűnik – a gyerekeit és a mostani társát gyakran mutogatja az Instán), sosem tudjuk meg, mi is történt, de meglepő módon Justin Portman négy évvel később kirakott egy nyilvános Facebook-posztot, amiből kiderült, hogy 1. neki alkoholproblémái voltak, amik miatt úgy érezte, a felesége szégyelli őt; 2. amikor elvonóra ment, a felesége akkor jött rá, hogy nem is hiányzik neki annyira; 3. azért egyszer mégis nekifutottak még a házasságuknak; de akkor 4. Vogyanova megcsalta őt. Mindezeket az állításokat Natalja sosem kommentálta, viszont ő meg egyszer arra tett utalást, hogy értékeli egy férfiban, ha nem kell megharcolnia azért, hogy dolgozhasson, amennyit szeretne – dacára annak, hogy a pénzért már nem kellene neki.

Justin Portman és Natalja Vogyanova gyermekeikkel, 2010-ben - Forrás: Getty Images/Pascal Le Segretain

Mindenesetre a három gyerekkel aztán egy másik országba költözött, és nem sokkal később összejött egy még gazdagabb, még befolyásosabb férfival: Antoine Arnault-val, az egyik (ha nem a) legnagyobb divatipari konszern, az LVMH örökösével és kommunikációs igazgatójával, a Loro Piana és a Berluti márkák elnökével – szóval valakivel, akinek a mesés vagyona mellett van még ambíciója és teendője is. Azóta szült neki két fiút (Maxim és Roman), és csak mindezek után, az idén januárban jegyezték el egymást.

Az Instájuk alapján pedig nekik van a világon leginkább irigylésre méltó életük: öt gyerek, egy fényűző lakás Párizsban, aminek ablakai az Eiffel-toronyra néznek, számos ingatlan másutt, közös „ügyek” és szüntelen boldogság.

Weekend 👩🏼👨🏻👶🏼

Mindazonáltal Natalja továbbra is ezer dologgal foglalkozik egyszerre, legutóbb például beszállt egy olyan app fejlesztésébe, ami a női ciklust követi nyomon, ezáltal segít például a teherbe esésben is – hozzá pedig készült egy Let’s Talk About it. Period nevű kampány (ezt a szójátékot nehéz lefordítani – a period egyszerre jelent pontot mint írásjelet és menstruációt is, tehát valahogy úgy hangzik: Beszéljünk róla. Pont), ami azt célozza, hogy se a menstruáció, se a szex ne legyen tabutéma szülők és gyerekek között, úgyhogy most Natalja is szívesen nyilatkozik arról, hogyan beszélte meg ezeket a témákat a már kamasz gyerekeivel. De korábban létrehozott olyan appot is (Elbi néven), ami segít mikroösszegekkel támogatni ügyeket, és ezáltal népszerűsíteni a jótékonykodást; és azt se felejtsük el, hogy tagja a Special Olympics nevű sportesemény nemzetközi igazgatótanácsának, ami a szellemi fogyatékkal élők legnagyobb sportmegméretése.

2019-ben, Cannes-ban - Forrás: Getty Images/Gareth Cattermole

Emellett a két és fél milliós követői bázist maga mögött tudó Insta-oldala mellé idén beindított egy saját YouTube-csatornát is, aminek egyelőre csak tizenhétezer feliratkozója van ugyan, de nincs kétségünk afelől, hogy ez is megtalálja majd a közönségét – miután rálelt a profiljára, és már nem csak arról szól, hogy Natalja Vogyanova milyen szép és gazdag lány, és milyen jó neki, hogy annyit utazik (mégis csak most értesült róla, hogy Szicília egy sziget).

Mindenesetre aki hosszabb ideje figyeli és nem csak a felszínre kíváncsi, az már rég tudja, hogy ebben a lányban tényleg nem mindennapi erő és drive lakozik. Mert igaz ugyan, hogy kivételes külső adottságokkal született (és öt gyerek után is ugyanolyan tökéletes a teste, mint előtte), meg az is tény, hogy véletlenül mindig a legjobb helyekre házasodik, de sosem elégedett meg ennyivel, sosem dőlt hátra, és mindig gondolt azokra, akiknek nincs esélyük bejárni azt az utat, amit neki sikerült. Mindezt pedig állandó mosollyal az arcán, légies könnyedséggel közvetíti, mintha mi sem volna természetesebb. 

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/Mike Marsland/Mike Marsland/WireImage