„Minek cipeltem volna fel?!”

Ábris történetéről korábban már ITT írtunk, a kisfiú akkor kezdte az óvodát. Édesanyja, mielőtt beíratta volna gyermekét az egyébként magánintézménybe, megegyezett az óvoda vezetőjével, hogy kisfia a speciális helyzet, vagyis a kerekesszékes közlekedés mellett is minden közösségi programon részt vehet a többiekkel együtt. Ha az óvónőknek ennek megvalósításához támogatásra van szüksége, akkor azt minden esetben jelzik Ábris édesanyjának, Flórának, hogy segítséget tudjon nyújtani az integrációban.

A gyógytornász jelzését követően 

további olyan alkalmakra is fény derült, amikor Ábris így vagy úgy, de a csoporttól szegregáltan töltötte az óvodai idő egy részét. 

Flórának lassan összeállt a kép, hogy mi miatt változhatott meg Ábris viselkedése a tanév elejétől kezdve. A kisfiú sokszor mondogatta, hogy nem akar menni az óvodába és nem érzi ott jól magát. Ahogy múltak a hetek, fokozódó szorongásos tünetek jelentek meg: rendszeresen sírva ébredt éjszaka, vagy ordított, hogy nem akar egyedül lenni, és idővel már attól is kétségbe esett, ha az édesanyja kikerült a látóteréből. A változásokat nemcsak az édesanya észlelte, hanem a környezetükben élő barátok és Ábris orvosai is visszajelezték. Szerintem mindent elmond, hogy Ábris születésétől kezdve külön szobában, külön ágyban töltötte az éjszakát, de amióta felhalmozódtak az óvodában szerzett negatív élményei, nem mer egyedül aludni – mesélte Flóra.

Flóra az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz fordult, ahol közigazgatási eljárás keretében kivizsgálták az ügyet. 

Az óvoda, amikor értesült erről, gyámügyi vizsgálattal fenyegette meg az édesanyát abban az esetben, ha nem áll el az eljárástól.

Elképesztően szomorú, hogy ezt egy intézmény megengedi magának. Nyilvánvalóan nem mi vagyunk az egyetlenek, akikkel ilyesmi történik. A legtöbben nem mernek meglépni egy ilyen eljárást, mert megfenyegetik őket azzal – ahogy engem is –, hogy feljelentenek a gyámügyön, és elveszik a gyerekemet. Ezek nyilván üres fenyegetések voltak, de szülőként borzasztó volt olvasnom, hogy gyámügyi vizsgálatot indíthatnak ellenem. Nonszensz volt a gondolat, hogy azért, mert a kisfiamat ért sérelem miatt bepanaszoltam az intézményt, a végén még engem vonhatnak eljárás alá. Azt gondolom, sokan azért nem kérnek segítséget, mert nem vállalják az ezzel járó meghurcoltatást. Ez részben érthető, másrészt, ha soha senki nem lép fel az ilyesfajta bánásmód ellen, akkor azzal mintegy meg is engedjük, hogy így viselkedjenek. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elindítottam a folyamatot, függetlenül a végkimenetelétől – mondta Flóra egyik beszélgetésünk alkalmával, még a Főigazgatóság döntését megelőzően.  

A közigazgatási eljárás nem per, a bejelentést követően nyilatkozattételre szólítják fel a bepanaszolt felet, és ha szükséges, tanúmeghallgatás keretében tovább vizsgálják az ügyet. Amennyiben jogsértést állapítanak meg, mindössze figyelmeztetésben részesítik az intézményt. 

Flóra a nyilatkozataiban és a tárgyaláson is kiemelte, hogy azért sem indított peres eljárást és nem fogalmazott meg semmilyen költségtérítéses igényt, mert nem ez a célja, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a problémára. 

Az óvoda ennek ellenére az anya beszámolója szerint mindent elkövetett azért, hogy lejárassa Flórát a szülői szerepében a meghallgatáson. Az ügyintézőnek többször fel kellett hívnia az óvodát képviselő személyek figyelmét arra, hogy ne feledkezzenek el róla, hatósági eljáráson vannak, és több ízben arra is, hogy nem kaptak szót. Flóra ügyvédje és a hatóság ügyintézője is óva intette őket attól, ahogyan fogalmaznak, ugyanis olyan súlyos vádakkal illették Ábris édesanyját, amelyek bizonyítottság hiányában öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható hamis vádnak minősülnek.

Ennek ellenére 

a konkrét ügyben végül azt a döntés hozta az Egyenlő Bánásmódért Felelős főigazgatóság, hogy nem történt jogsértés.

Flóra ezen egyáltalán nem lepődött meg. Életszerűtlen, hogy a közigazgatási eljárás során kizárólag egy elszigetelt esetet vizsgálnak – a mi esetünkben azt, amit a gyógytornászunk tanúként visszajelzett nekem –, holott a kisfiam viselkedésének megváltozása, amelyet az őt kezelő szakemberek is észleltek, és a pszichológiai szakvélemény tanúsága alapján is egyértelmű, hogy több trauma érte Ábrist az óvodában. A hatósági meghallgatáson látható volt, hogy törekednek az objektivitásra, és az is érthető, ha csak úgy hoznak döntést, hogy az mindenképpen biztos lábakon álljon. Ezért nem támaszkodtak arra, amit Ábris mondott, csak arra, amit tanú is látott, akinek Ábris egyébként a feltételezett jogsértés alkalmával is elmondta, hogy ő szeretett volna a többiekkel felmenni a próbára. A döntés indoklása mégis azon alapult, hogy Ábris az óvónők szerint aznap korábban azt mondta, ebéd után jön el az óvodából, az óvónők pedig ebből további következtetéseket levonva a házirendre hivatkoztak, amiben az szerepel, hogy az a gyerek, aki nem vesz részt az óvodai előadáson (amilyen tervünk egyébként nem volt), mentesül a próbák alól. A döntést még az sem billentette Ábris javára, hogy a bepanaszolt fél tanúit külön hallgatták meg, és több alkalommal adtak egymással teljesen ellentmondó válaszokat ugyanazokra a kérdésekre.”

Ábris esete nem egyedi

A sajátos nevelési igényű vagy bármilyen más módon akadályozott gyermek kirekesztése, hátrányos megkülönböztetése nem egyedi eset. Amikor Flóra saját Facebook-oldalukon beszámolt a történekről, számára is megdöbbentő kommentáradatban számoltak be szülők más hasonló esetekről. 

Szikra Tehetséggondozó Egyesület, amely 300 autista gyermek számára biztosít fejlesztő foglalkozásokat és szervez táborokat, rendszeresen kap országszerte visszajelzéseket a szülőktől arról, hogy bár a sajátos nevelési igényű, és ezért a köznevelési törvény alapján különleges bánásmódra jogosult gyermek hivatalosan részese az integráló nevelésnek a számára kijelölt intézményben, valójában csak korlátozott időszakokban lehet jelen, és egyéni munkarendre kényszerítik, mivel az iskolában nem képesek megoldani az oktatását. Végül aztán a szülő mond fel a saját munkahelyén, hogy otthon tanítsa saját gyermekét.

Így fordulhat elő, hogy olyan osztályképekből kellene választania a családnak, amin a saját gyerekük nincs rajta, mert nem szóltak neki, hogy legalább arra az időre menjen be az osztályába. 

Több szülő indított és végül nyert is már pert a köznevelési intézménnyel szemben, azonban mire a per lezárul, a gyermek gyakran már középiskolás korú, ráadásul a problémák továbbra sem oldódnak meg, sőt, jelenleg a helyzet folyamatosan romlik az oktatási rendszerben. A rendszeresen előforduló kirekesztésről ebben a posztban hívta fel az egyesület a figyelmet, de több más szervezettel együtt közös kiállást szerveztek június 17-én a parlament elé, ahol egy különleges tanévzáró keretében szemléltették, mennyire egyedül maradnak pont azok a gyerekek a közoktatásban, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra.

Forrás: Szikra Tehetséggondozó Egyesület

Érintett szülők beszámolói szerint ráadásul nem csak közösségi programokból és az oktatási idősávokról vagy teljes intézményekből fordul elő gyermekek kirekesztése. Például több ajak- és szájpadhasadékkal született gyermek szülője számolt be arról, hogy a fejlődési rendellenesség miatt fennálló beszédhibákra hivatkozva nem engedték meg a tanulónak, hogy részt vegyen az iskolai szavalóversenyen. 

Sok szülő fél tőle, hogyha szót emel, valamilyen szankció éri őt, esetleg a gyermekével rosszabbul bánnak a továbbiakban. Van, hogy ez a félelem be is igazolódik, például egyszer csak bejelentkezik a családsegítő az érintett tanuló otthonába.

Hova fordulhatnak az érintett családok?

Kézenfogva Alapítvány jogsegélyszolgálatának vezetője, dr. Gazsi Adrienn tapasztalata szerint minden egyes ügyet külön kell vizsgálni, és nem lehet általánosítani abban a kérdésben, hogy az oktatás során felmerülő sérelmek rendezése szempontjából a jelenlegi eljárásrend mennyiben szolgálja az igazságos döntéshozatal lehetőségét. Ügyvédként mindig az adott ügyet nézik és elemzik, mert minden eset egyedi. 

 

Az első és legfontosabb dolog, hogy segítsék a hozzájuk jogsegélyért forduló szülőket abban, hogy tisztán lássanak. Megvizsgálják, hogy a sajátos nevelési igényű kisgyermeknek van-e a pedagógiai szakszolgálat által kiadott szakvéleménye, az mennyire részletes, valamint azt is, hogy az intézmény szakmai programja és alapító dokumentációja a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált oktatása szempontjából milyen lényegi információkat tartalmaznak.

Ahol a gyermeket érő jogsértés gyanúja azonosítható, megnézik, hogy milyen intézkedések történtek, megvizsgálják a panaszt alátámasztó tényeket, hogy a problémának volt-e nyoma, előzménye valamilyen szakmai dokumentációban, azaz részletes tényfeltárást végeznek. „Azt veszem észre, hogy ez sokat segít a szülőknek, hiszen ők nem feltétlenül ismerik a szerteágazó szabályozást, és így tájékoztatást kapnak arról, hogy a felmerülő helyzettel kapcsolatban milyen jogi lépéseket lehet tenni, az egyes eljárások hozzávetőlegesen mennyi időt vesznek igénybe, mivel járhatnak, mit kell a szülőnek bizonyítani, mit a nevelési intézménynek, milyen jogorvoslatot hoznak, melyek a lehetséges hatósági vagy bírósági utak. De közben nem felejthetjük el, hogy ott van a gyermek, akinek közben az oktatásban részt kell vennie” – számol be dr. Gazsi Adrienn tapasztalatairól és kiemeli: emiatt különösen fontos, hogy a szülők fel legyenek vértezve a megfelelő információval, ugyanis azzal sok konfliktust előzhetnek meg.

Minél részletesebben írja elő a szakvélemény a gyerek pontos nevelési, oktatási igényét, az intézmény számára annál inkább jelent előírást, így hivatkozhat is rá a szülő. 

A Kézenfogva Alapítvány ezért több módon is biztosít hasznos információkat a szülőknek, például az évente frissülő Különleges életek című kiadványukban összefoglalják azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyekkel a szülők a leggyakrabban fordulnak hozzájuk. Azt is kevesen tudják, hogy a Nemzeti Alaptantervnek részét képezik azok az irányelvek, amelyek kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai és iskolai oktatására vonatkoznak, és amelyek a nevelési intézmények felé is hiteles hivatkozási alapot jelentenek, ha konfliktus merül fel, vagy a szülő észleli, hogy gyermekével nem a helyzetére tekintettel bánnak.

Nagyon nagy segítséget jelenthet a konfliktusok rendezésében az alapítvány integrációs tanácsadó szolgáltatása, amely olyan helyzetek kezelésére jött létre, amikor a szülő nem feltétlenül akar eljárást indítani. Ilyenkor a nevelési intézménnyel közösen tárják fel az integrációt akadályozó tényezőket. Természetesen más külső szakmai segítséget, mediátor vagy más, gyerekkel foglalkozó szakember támogatását is lehet kérni. Ha mégis eljárásra kerül sor, az, hogy a szülő megkísérelte megoldani a problémát az intézménnyel együttműködésben. mindenképpen pozitív elbírálás alá esik majd.

 

 

Többféle eljárás is létezik

Ha a szülő diszkriminációs esetekben eljárást szeretne indítani, közigazgatási eljárás keretében fordulhat az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz, vagy polgári peres eljárást is indíthat a bíróságon (a személyiségi jogok sérelmét jelenti valamely személy hátrányos megkülönböztetése). Utóbbit nem köti a korábban közigazgatási eljárás során hozott döntés. Ugyanakkor a pert indító szülőnek valóban számolnia kell vele, hogy az eljárás több évig is elhúzódhat. Épp ezért sokan megvárják azt, amikor a gyermek már nem jár az intézménybe. Egyedi esetekben érdemes megvizsgálni a precedensértékű kúriai döntéseket, illetve egyedi megoldásokat, hogy hasonló esetben a peres eljárás indításánál milyen tényezők számítanak az eljárás során, milyen szempontokat, jogszabályokat vett figyelembe a bíróság a döntése meghozatalánál.

Az viszont, hogy sok, sem a speciális, sem az integráló intézményekbe nem beilleszthető gyermek szorul ki az oktatásból és kényszerül egyéni munkarendre, valóban rendszerszintű probléma 

– a Kézenfogva Alapítvány véleménye szerint is így van ez. A problémakört az Alapvető Jogok Biztosa is vizsgálta már, például az autista tanulók oktatásával kapcsolatban több jelentésben került elő az, hogy az egyéni munkarend kifejezetten hátráltatja őket, ugyanis pont azok a szociális készségek nem tudnak fejlődni, amelyek egyébként is nehézséget okoznak a számukra. Erre pedig a szülők által indítható eljárások sem nyújtanak megoldást.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Mi történt azóta Ábrissal?

Biztosan mindenki kíváncsi rá: Ábris jól van, egy másik, ezúttal állami óvodába jár, ahol nagyon lelkesek és segítőkészek abban, hogy inkluzív módon vehessen részt a mindennapokban. 

Szokta kérdezgetni az anyukáját, hogy abban a másik oviban miért nem voltak kedvesek vele, és azt is, hogy oda, ugye, már nem kell visszamennie. 

Flóra pszichológushoz is elvitte Ábrist, ami fontos visszaigazolás volt a számukra, ugyanis a szakember annyira jól működőnek látta a köztük lévő szülő-gyerek viszonyt és erősnek a bizalmat, hogy azt gondolja, erre támaszkodva fel tudják majd oldani a meglévő nehézségeket. A traumákat feldolgozni idő, és Ábrist még mindig nehéz rávenni arra, hogy újra egyedül aludjon. Édesanyja így zárja a beszélgetést: „Ha csak annyit elérünk ezzel a hercehurcával, hogy soha többet senkivel nem viselkednek majd így, akkor én azt mondom, megérte.”

Kőrizs Kata