Az utóbbi időben kevesebbet írtam a gyermekvédelmi rendszerről, de most egy olyan esetet szeretnék megosztani veletek, ami teljesen kikészített, amikor a kollégáimmal végigbeszéltük, hogy mit lehetne tenni. Alapvetően azért, mert arra jutottunk, hogy szinte semmit nem tehetünk, és ennek oka most nem az, hogy értetlen, a gyerek szükségleteire vak és süket gyermekvédelmi rendszerről van szó. Sőt! A rendszer most nem maszatol. Pontosan tudja, hogy mit kellene tenni. Csak éppen: nem képes azt megtenni. Hogy miért?

Kezdem az elején

Egy autizmussal érintett, epilepsziás, enyhe fogyatékossággal élő kislányt 13 éves koráig nevelt az édesanyja. Kapcsolatuk nem volt problémamentes, a gyerek rendszerint ingerült, viselkedése sokszor kiszámíthatatlan volt, az anya pedig nem tudta a szükségleteinek megfelelően ellátni. Az anya és a gyerek viszonya gyakran indulatos, nehézségeket terhelt volt saját bevallásuk és a szakértők elemzése szerint is. 

Amikor az anya úgy érezte, nem bírja tovább, bevitte a gyereket a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátria osztályára, ahol hónapokat töltött, majd ezt követően már nem az anyjához ment haza, hanem ideiglenes jelleggel elhelyezték egy budapesti gyermekotthonban, amely speciális szükségletű gyerekeket fogad.

A kórházban a kislány nem tudott beilleszkedni a gyermekközösségbe, ahogy később a gyermekotthonban sem.

Gyakran előfordult, hogy társai bántalmazták, és ő is nekitámadt másoknak. Felnőtteknek és kisebb meg nagyobb gyerekeknek is. Pszichiátriai betegségeire gyógyszereket szed, amivel kapcsolatban két probléma is van. Az egyik, hogy felmerült, a gyógyszerek nem jól lettek beállítva, egy szakorvos átállította, ennek következtében az állapota romlik, a mindennapi élet még nehezebbé vált számára. A másik, hogy a gyógyszerek a gyerekotthonban kurrens cikknek számítanak, a kislány körüli konfliktusok oka sokszor az, hogy a többi gyerek megpróbálja elvenni tőle a piruláit. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A jelenlegi helyzet kapcsán a szakemberek egyetértenek abban, hogy a kislány állapotára átmenetileg pozitív hatással volt, amikor a gyermekotthonon belül kisebb csoportba került, és egyedül használhatta a szobáját. Ez azonban nem lehet megoldás – az indoklás szerint ugyanis „a gyermeklétszám nő az otthonban”.

A folyamatos konfliktusok, a kislány rendszeres bántalmazása, valamint az általa mutatott agresszivitás miatt egyértelmű a gondozóknak és a gyámnak is – első pillanattól fogva –, hogy nincs jó helyen a gyerek. Gondozási helyet kellene váltani.

Önmagára és környezetére is veszélyes, de a tapasztalatok szerint, ha fokozott figyelmet, egyszemélyes törődést tud kapni, és biztosított a magánszférája, akkor az állapota jelentősen javul. Adódik tehát a megoldás: a gyereket olyan helyen kellene elhelyezni, ami megfelel a szükségleteinek.

De sajnos most kezdődik az igazán szívszorító része az ügynek. 

Tilitoli

2019 óta több mint húsz alapítványi, civil vagy egyházi fenntartású intézményt kerestek meg. Mindenhonnan az volt a visszajelzés, hogy kevés a férőhely, hosszú a várólista, komoly anyagi feltételei vannak a felvételnek, vagy a kislány jelenlegi állapota nem teszi lehetővé, hogy felvegyék. A jelenlegi gondozási helye kijelölése is már kényszerű döntés volt, „miután nem volt sem a fővárosi szakellátó rendszerben, sem a közép-magyarországi régióban megfelelő hely”. 

A helyzet eddig sem volt rózsás, azonban 2020-ban tovább romlott.

Felmerült a gyanú, hogy a gyerekkel szemben az egyik gondozó szexuális bántalmazást követett el. Ezt a kislány akkor jelezte, amikor a gondozót (más miatt) kirúgták. Ezt követően megtörtént a rendőrségi feljelentés. Most a gyermekvédelmi rendszer (a jogszabályoknak megfelelően) felülvizsgálta, hogy jó helyen van-e a gyerek, ahol most van. 

Nem fogok senkit meglepni azzal, hogy a döntés az volt: egyáltalán nincs jó helyen, de nem tudják sehol máshol elhelyezni, úgyhogy mégis marad, ahol van. 

Sakk-matt

Itt tartunk tehát most. Egy autista, mentális betegségekkel küzdő, fogyatékossággal élő gyereket kiemeltek a családjából, mert az anyja nem tudta megfelelően ellátni, és elhelyezték őt egy olyan gyermekotthonban, ahol a kortársai bántalmazzák, az egyik gondozó pedig feltehetően szexuális erőszakot követett el vele szemben. 

A gyermekvédelmi rendszer minden tagja tudja és érti, hogy ennek a 13 éves kislánynak nem ott kellene élnie abban az intézményben, ahol jelenleg van, mert ott egy időzített bombaként működik. Folyton bántják, folyton bánt másokat. A szakemberek tudják is, hogy mi lenne a megoldás: máshova kellene elhelyezni, ami a szükségleteinek megfelelő. Ezt azonban nem tudják biztosítani. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs ilyen intézmény. 

Egy ombudsmani vizsgálat már 2016-ban leírta, hogy a kettős szükségletű gyerekek számára nincs megfelelő gondozási hely Magyarországon. Azóta is csak egyeztetések vannak erről a problémáról, de megoldás nincs.

Ez a kislány nem az egyetlen, aki ilyen problémákkal küzd.

Az állami gondoskodás rendszerében élő gyerekeknél pedig nem csak a különleges nevelési igényű és speciális szükségletű gyerekek vannak durván elhanyagolva és bántalmazva. Igen. Bántalmazva. Mert ez bántalmazás. Úgy hívják: rendszerbántalmazás.

Mert az a rendszer, ami arra hivatott, hogy a gyerekek helyzetében javulást idézzen elő, kedvezőbb körülményeket teremtsen nekik, nem látja el megfelelően ezt a feladatát, és a gyerekeknek nem segít, mi több, gyakran még rosszabb helyzetet idéz elő, mint ami korábban, a családban volt. 

Az állam mint „szülő”

Ha csak az elmúlt két-három évre gondolok – Bicskétől Fóton át Kalocsáig vagy Budapestig –, gyakorlatilag folyamatosan szerepelnek a híradásokban azok a tényfeltáró írások vagy bírósági ítéletekről szóló tudósítások, amik pontosan megmutatják, hogy hatalmas probléma van a mintegy huszonkétezer gyermek ellátásért felelős gyermekotthoni rendszerben. 

Az állam nagyon gyakran rossz szülő. Ezt muszáj leírni. Őszintén szembenézni vele annak érdekében, hogy javítani tudjunk rajta.

Az állam rossz szülő, mert nem gondoskodik megfelelően a gyerekekről, akiket a gondozásába vesz. Mert nem biztosít megfelelő ellátási helyet, mert nincs elég nevelőszülő, mert nincs elegendő lakásotthoni férőhely, mert nincs elég gondozó, szakember, segítő szolgáltatás a rendszerben ezeknek a gyerekeknek, akik súlyos traumákkal küzdenek, és komoly életkríziseken mentek át egészen kicsi gyermekként. 

Ami külön nehézzé teszi a helyzetet: semmi újat nem mondok azzal, hogy ezt (újra) leírom. Mindenki, az összes döntéshozó számára tökéletesen ismert a rendszer összes problémája. Olyannyira ismert, hogy már-már úgy kezelik, mintha természetes volna. Ma általában nem kerül bele a határozatokba, hogy mi lenne a gyerek számára szükséges – csak azt írják bele, ami elérhető.

Huszonkétezer gyerek

Ennek a kislánynak az ügyében azonban egy bevállalós gyámügyi munkatárs nem így járt el. Tisztán és érthetően leírta a határozatában, hogy meg van kötve mindenki keze, ezért olyan döntésre kényszerülnek az ügy szakember szereplői, ami ellentétes a gyerek érdekével.

Tehát a gyerektől, a traumatizált, krízisben lévő gyerektől várják el, hogy alkalmazkodjon a rendszer kapacitásaihoz és lehetőségeihez. Nem fordítva. 

Ez tehát legalább leíródott. Ez az ügy idáig jutott. A kislány helyzete továbbra is kilátástalan.

A gyermekotthoni rendszer a világon mindenhol komoly kihívásokkal küzd. De ez nem teszi kevésbé fájdalmassá, hogy Magyarországon is csak a jogszabályok szépek meg az elmélet ragyogó, de ha a gyakorlatról van szó, a gyermekvédelem igen gyakran elégtelenre vizsgázik.

Fel nem foghatom, miért csináljuk ezt. Miért nem számít ez a huszonkétezer gyerek?!

Miért nem vagyunk képesek belátni, hogy az egész gyermekvédelmi rendszer hitelességét aláássa a szakellátás rendszerszinten elhanyagolt állapota?

Ennek a 13 éves kislánynak, aki rosszul beállított gyógyszerekkel, bántalmazó kortársakkal körbevéve lakik egy gyerekotthonban, ahol semmi keresnivalója, na, az ő életéért ki vállal felelősséget? Ki meri kimondani, hogy ez a gyerek nem egy strigula a statisztikában? Hogy joga van biztonságban felnőni? Joga van arra, hogy megvédjék és gondoskodjanak róla. 

Joga van mindenre.

Lehetősége? Az úgy tűnik, nincs. 

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció! Forrás: Getty Images