Valóban ördögtől való a halfogyasztás és a vesztünkbe zabáljuk magunkat? – Mit, miért és hogyan egyél, ha ennél

–

Halfogyasztásban sereghajtók vagyunk

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) útmutatása szerint hetente legalább kétszer kellene halat (és lehetőség szerint nem olajban sütöttet!) fogyasztanunk az egészségünk érdekében. Ettől Magyarországon jócskán el vagyunk maradva, sokak tányérjára főleg csak karácsony környékén kerül hal, otthon pedig még mindig kevesen állnak neki halat sütni, főzni.

Összehasonlításképp: idehaza a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője szerint fejenként 6,7 kilogramm halat fogyasztunk egy évben (más adatok szerint még kevesebbet, 5,3-at), míg Portugáliában 55,3 kilót, az európai átlag pedig 24,9 kilogramm. Lehetőségünk egyébként nekünk is lenne sokkal több halat enni – még ha nem is vagyunk annyira szerencsések, hogy saját tengerrel, netán óceánig lenyúló nyeles telekkel büszkélkedhessünk, de egyrészről folyami, tavi halaink nekünk is bőséggel vannak, másrészt a legtöbb nagyáruházban gond nélkül lehet halat vásárolni friss, mélyhűtött, füstölt vagy konzerv formában. 

Pedig halat enni jó!

A hal könnyen emészthető, nem tolakodó ízű, magas fehérjetartalmú élelmiszer – fehérjére pedig szükségünk van egyebek közt az egészséges immunrendszer fenntartásához és az izomépítéshez. Még ha zsírosabb fajtát is választunk (ilyenek a mélytengeri halak, mint például a lazac) az sem annyira aggályos egészségügyi szempontból, mint egy kanyarintás szalonna, hiszen a tengeri halak jótékony ómega-3 zsírsavakat tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek a sejthártya felépítéséhez, a szem és az agy egészséges fejlődéséhez, de hozzájárulhatnak a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséhez, és a szervezet gyulladásos folyamatainak mérsékléséhez is. Az ásványianyag-tartalmuk is jelentős, a teljesség igénye nélkül:

a tengeri halak jódtartalma támogatja az egészséges pajzsmirigyműködést, a foszfor a csontok és a fogak felépítésében tölt be fontos szerepet, a szelén pedig segíti a szív- és érrendszer, valamint a sejtmembrán egészségének megtartását.

Árban sem „nehezebben emészthetőek”, mint a húsok, több nagyobb élelmiszerlánc adatait alapul véve: míg egy kiló tanyasi csirkemellfilé 2000–2500 forint, a kacsamell 4000 forint körül mozog, a friss pisztráng kilós ára 2000 forint, a pontyszeleté 3000, a lazacpisztrángé 4300–9000, a friss szardínia 2500 forint között található. A halat ráadásul gyorsan el lehet készíteni, temérdek változatos receptet találhatunk rá, és nem kell órákig a fazék mellett állnunk (ami ilyen melegben különösen nagy előnyt jelent). 

De nem zsákmányolom ki a tengert, ha behekkezek?

Bár hosszú évek óta minden népszerűsítő törekvés ellenére sem lett felkapott idehaza a halfogyasztás, az utóbbi időben talán még inkább megnövekedett az ellenérzés főleg a tengeri halak fogyasztását illetően, részben a Netflix Seaspiracy című dokumentumfilmje hatására. Sokan attól való félelmükben, hogy minden egyes falat tonhallal kizsákmányolják az élővilágot, inkább teljes egészében lemondani igyekeznek erről a fehérjeforrásról. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mint ahogy azt a szélsőséges megközelítésű, magát oknyomozónak beállító film ábrázolja – amit nagyon sok szakmai bírálat ért az egyoldalú megközelítések, csúsztatások, hamis információk miatt. Persze, ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy a tengerek, óceánok helyzete különösebben fényes lenne, ami optimizmusra ad okot, de az is biztos, hogy egyáltalán nem az jelenti a megoldást, hogy nem eszünk halat egyáltalán, soha, semmilyent.

A helyzet komor, de nem megváltoztathatatlan

Az óceánok kiemelt fontosságú szerepet töltenek be a bolygónkon, az oxigén több mint felét ők termelik, a légkörnél pedig ötvenszer több széndioxidot nyelnek el. Ezek a hatalmas vízfelületek önmagukban komplex, összetett ökoszisztémák, telis-tele rengeteg növénnyel és állattal. Legalábbis így volt ez régebben, ám az esztelen túlhalászat, a műanyag-, olaj-, higany-, és vegyszerszennyezés miatt már jóval kevésbé gazdag lelőhelyei az élőlényeknek. Az elmúlt ötven év során a vizekben fellelhető halmennyiség ötven százalékkal csökkent, ami valóban nagyon durva veszteség. 

Ezzel együtt nagyon sok embernek (a Föld népességéből körülbelül 3,4 milliárdnak) a környezeti feltételek miatt elsődleges táplálékforrása a hal. Az ő esetükben sem lehet értelemszerűen az a megoldás, hogy többet nem fogyasztanak halat, és kész.

Inkább olyan módszereket kell találnunk, amikkel nem kizsákmányoljuk, még jobban lepusztítjuk a tengereket, óceánokat, hanem fenntarthatóvá tesszük a halászatot. Ez akkor tud megvalósulni, ha a halak továbbra is egészségesek maradnak, és tovább tudnak szaporodni, ha más vízi élőlényeket nem érint negatívan a halászat, és ha a halászatok alkalmazkodnak azokhoz a szabályokhoz, amik a fenntarthatóságot tartják kiemelt célnak, ezzel is biztosítva, hogy ne csak a mi generációnk lakhasson jól hallal, de az unokáink és az ő unokáik is. Ez nem elérhetetlen álom, 2019-ben 96,4 millió tonna halat fogtak ki, amelynek 34,2 százaléka származott nem fenntartható forrásból, a cél nyilvánvalóan az lenne, hogy ne csak minden harmadik hal kerüljön ily módon a tányérokra, hanem az összes… és ebben te is tudsz segíteni.

Akik ott állnak minden hal mellett a kifogástól a tányérra kerülésig

Több olyan szervezet is van a világon, amely célul tűzte ki a fenntartható halászat segítését. Ilyen például az FIS (Fisheries Innovation Scotland), az IFR (Institute for Fisheries Resource), vagy a kormányfüggetlen, nemzetközi nonprofit szervezet, az MSC (Marine Stewardship Council). Ezek kizárólag olyan halászatokkal működnek együtt, ahol megvalósulnak azok az alapelvek, amelyek fenntarthatóvá teszik a halfogyasztást – ez jelenleg a globális halászat 17,4 százalékát teszi ki. Végigkísérik és ellenőrzik a teljes láncolatot a hal kifogásától kezdve a szállításon át (hogy ott se keveredjenek nem fenntartható vagy bizonytalan forrásból eredő hallal) egészen a nagyáruházakba való megérkezéséig.

Ha tehát olyan halat vásárolsz, amin például rajta van az MSC kék plecsnije vagy az ASC (Aquaculture Stewardship Council) zöldje, akkor biztos lehetsz benne, hogy az fenntartható halászatból származik. Azaz (az MSC esetében)

a halászatok nem lerabolják a vizek halkészleteit, hanem oly módon és annyit „vesznek ki” belőle, ami biztosítja a folytonosságot, a halak egészséges szaporodását és a biodiverzitás fennmaradását, illetve betartják a helyi, nemzeti és nemzetközi szabályokat is.

Az ASC esetében pedig olyan módon tenyésztik a halakat, ami megvédi a környezetet, a vizeket, odafigyel a halak egészségére ugyanúgy, ahogy a helyi közösségekre és a dolgozókra is. (Ez utóbbi is különösen fontos, az ENSZ adatai szerint a világon 200 millió ember él tengeri halászatból, és hárommilliárd fő megélhetése függ a tengeri és tengerparti biodiverzitásból.)

Oké, de hogyan lehet ezt ilyen mennyiségben ellenőrizni? 

Teheted fel joggal a kérdést. Úgy, hogy például az MSC-bizonyítvánnyal rendelkező források esetében minden pontosan visszakövethető, a kifogott mennyiségeket akkurátusan feljegyzik, illetve folyamatosan ellenőrzik, hogy az adott hal megfelel-e minden előírásnak.

Dr. Marta Potocka tengerbiológus, az MSC halászati és kereskedelmi menedzsere kérdésemre azt is elmondta, hogy a halászatok összesen öt évre kapják meg az MSC-minősítést, illetve minden évben egy független vizsgálóbizottság ellenőrzi, valóban és változatlanul megfelelnek-e a feltételeknek, átolvassák a dokumentumaikat, illetve megnézik, eszközölnek-e javításokat, fejlesztéseket.

Az MSC-programban való részvétel egyébként is önkéntes alapon megy, tehát senki nem kényszeríti arra a halászokat, hogy ebben részt vegyenek. Ha szeretnének fenntartható módon működni, ők jelentkeznek rá. 

Ha úgy döntesz, hogy egyáltalán nem eszel halat, azzal még nem feltétlenül segítesz a környezetnek, hiszen valamilyen forrásból kell fehérjét fogyasztanod, a szervezetednek szüksége van rá. Az sem lehet megoldás, hogy az egész emberiség átáll a vegetáriánus életmódra (vagy ami még ideálisabb lenne: a fényevésre), egyrészt, mert valószínűleg nehéz lenne mindenkit rábeszélni (főleg az utóbbira), de a nagyobb probléma az, hogy a Föld kizárólag növényi forrásból sem tud ennyi embert ellátni megfelelő mennyiségű táplálékkal.

Hogy lehet kivédeni a járulékos fogás problémáját?

Ahogy a Seaspiracyben is látható volt, a nagyüzemi halászat egyik fő rákfenéje a bycatch, azaz a járulékos fogások problémája, amikor olyan halak, tengeri emlősök és madarak is beleakadnak a halászok hálóiba, amik aztán teljesen feleslegesen ott pusztulnak el. Bár azt valóban lehetetlen megoldani, hogy a halászhálóba csak olyan halak kerüljenek, amiket ki akarnak fogni, az MSC-hez (vagy a többi hasonló szervezethez) csatlakozó halászatok különféle módszerekkel dolgoznak azon, hogy csökkentsék a járulékos fogásokat: akár szelektívebb halászati technikákkal, vagy olyan riasztókkal, ami a nemkívánatos élőlényeket (például tengeri madarakat) tartja távol a hálótól, de van, hogy búvárokat vetnek be, akik segítenek a tengeri emlősöknek (delfineknek, teknősöknek) kiszabadulni a hálókból, magyarázta dr. Marta Potocka.

És mi a helyzet a szennyeződéssel?

A halevést illetően fel szokott merülni az a kérdés is, hogy valóban olyan egészségesek-e még mindig a halak, mint amilyennek mondják őket, hiszen az emberiség környezetkárosító tevékenysége a tengerekre, óceánokra is hat. A prágai halüzemben, ahol látogatóban jártam, azt láttam, hogy nagyon gondos minőség-ellenőrzésen mennek keresztül, miközben gyorsan, hatékonyan, és az esetleges hulladékokat nullára csökkentve dolgozzák fel a világ minden tájáról odaérkező halakat. A higany- és egyéb károsítóanyagok jelenlétét már a kibocsátó országban ellenőrzik, és csak azt küldik tovább bizonyítvánnyal ellátva, ami megfelelő minőségű.

Az üzemben a feldolgozást több fázisában is ellenőrzik, hogy se fém maradékok, se paraziták ne legyenek a halakban, miközben kereskedelmi forgalomban való eladható elemekre bontják a halakat – a lazac szálkátlan filéje így kerül makulátlanul a te tányérodra, a feje, farka pedig házi kedvencek tápláléka lesz.

Mennyire lehetek mindebben biztos?

Manapság bármit fogyasztani vagy bármilyen ruhát felvenni egy idő után lelkiismereti kérdést is jelent. Biztos vagy benne, hogy az a póló, ami most épp rajtad van, fenntartható módon, nem gyerek- vagy rabszolgamunka árán készült? Hogy azt a fotelt, amiben heverészel, úgyszintén teljesen etikus módon gyártották, a hozzá való alapanyagokat pedig ugyanígy termesztették, termelték ki? Nem hiszem.

Ugyanez vonatkozik a táplálkozásunkra sajnos, amennyiben nem mi magunk termelünk meg mindent, amit megeszünk. Nyilvánvalóan nem állhatunk oda minden egyes kifogott hal, leölt csirke vagy etikusnak mondott avokádó mellé, hogy megbizonyosodjunk felőle, az hetedíziglen is fenntartható gazdálkodásból származik. Valamiben muszáj megkapaszkodunk, valami szabályozásnak muszáj hinnünk, ha enni szeretnénk. Vagy úgy is mondhatjuk: akárhogy is van, a húst és a halat összehasonlítva még mindig az utóbbi a kevésbé rossz környezeti szempontból, és ha van lehetőségünk választani (van), akkor sokkal megbízhatóbb a jóváhagyott halból enni, mint olyanból, aminek láthatólag senki nem ellenőrizte az eredetét.

Fiala Borcsa

A prágai halfeldolgozó üzemben a kifli.hu jóvoltából járhattam.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/esseffe

A további képek a szerző tulajdonában vannak