Szédült fiatal tyúk az illegalitásban (Recepttel!)

–

Szeretnék minden aggódó szülőt megnyugtatni, az ember dinka kamaszlánya csinál egy csomó kalandos dolgot, hülyeséget és hajmeresztést, hogy aztán végül mégiscsak tisztességben megőrült megőszült családanya legyen belőle – húsz év elteltével. Szegény őseimnek annak idején azért annyi könnyebség volt az életében, hogy 1995-ben, amikor kiköltöztem London külvárosába, hogy ott egy egyedülálló férfival és az ötéves kisfiával éldegéljek, még nem volt internet. Ezért a kint töltött nyolc hónapom alatt bekövetkező drámaibb fordulatokról mindig csak utólag értesültek – ha… egyáltalán.

Így mire megtudták, hogy

a pasas másfél hónap után kirúgott, mert ráébredt, hogy hiába fekszik félmeztelenül a nyitott hálószobaajtónál, szaténnal dekoratívan körbetekerve, mellizmot ugráltatva, én nem fogom kibővíteni a bébiszitteri-házvezetői-szakácsnői munkakörömet ágymelegítőivel is,

addigra már új otthonom és munkám volt. És mire megtudták, hogy az exhippi egyetemi tanár házaspár otthonából elköltöztem, hogy összebútorozzak a frissen beújított ír csávómmal meg a haverjaival, a takarítós munkámat pedig lecseréltem egy Fish and Chip Shop junior krumplisütőjének fantasztikus állására, addigra már a kommunámból is továbbálltam, és a pasimmal kettesben éldegéltünk egy toronyház tizedik emeletén.

Plusz egy macska, mert Angliában az alapból dukál. Hogy majdnem férjhez is mentem az ír lovagomhoz, sohasem tudták meg, most meg talán már nem is számít.

Az a kint töltött nyolc hónap viszont az egyik legizgalmasabb időszaka volt az életemnek, nem is lehet klasszabbat kívánni egy felnőtt szárnyait bontogató, teljesen szédült, a kamaszkorból épp csak kifelé billegő fiatal nőnek. Igyekeztem magam hamar önállósítani, úgyhogy gyorsan felismertem, hogy az egyetlen munka, az au-pairkedés, amit annak idején legálisan lehetett magyarként Angliában művelni, nem jelent elég nagy változást az otthoni családi élethez képest.

Ezért dobbantottam, és már csak takarítani jártam vissza a házakhoz, másodállást keresgélve pedig körbejártam a környék halsütödéit – itt dolgoztak feketén a hozzám hasonló „migráncsok” mellett a szociális segélyen éldegélő angol kismamák is.

Első munkámat a hülyeségnek és a nagy pofámnak köszönhetően kaptam meg, a büfé tulajdonosai ugyanis törökök voltak. „Én meg magyar vagyok, de ugye, azért nem haragszunk egymásra?” – szegeztem az Aimal névre hallgató főnöknek a kérdést, aki nagyot röhögött e bődületes marhaság hallatán, majd munkát ajánlott: óránként két fontért én csomagolhattam újságpapírba a kisült krumplit! A halhoz nem nyúlhattam, az bizalmi állás volt, a krumplit sem én sütöttem, de legalább a papírmunkát rám bízták. Madarat lehetett volna velem fogatni e megtiszteltetés hallatán! Olyan ügyesen teljesítettem, hogy két hónap leforgása alatt újabb állásajánlatot kaptam: Mr. és Mrs. Wong, egy kínai házaspár halsütödéjében. Óriási lépés volt ez a karrierem során, itt ugyanis már a burgonya sütését is rám bízták!

Ki tudja, hová nem ívelt volna ez a páratlan életpálya, ha nem döntök úgy, mégsem leszek angol feleség, hanem hazajövök Magyarországra, és az egyetemen fogok továbbtanulni.

Azt a pár csóri hónapot azonban sohasem fogom elfelejteni a maga keserédes romantikájával… A délutánt, amikor vacogva feküdtem betegen a lakásban, mert a befizetetlen számlák miatt kikapcsolták az áramot. A péntek esti pörgéseket a hatalmas londoni szórakozóhelyeken. Az apuka kis hamukupacát, amit minden este ugyanoda pöckölt a szőnyegre, hogy már csukott szemmel is kitakaríthattam volna a lakást – ha le merem hunyni a család kedvenc rotweilere mellett egy percre is. Az új barátaimat. A praktikus lánykérésemet. Az alattunk lévő hentesbolt émelyítő szagát. A tanfolyamos színes bőrű osztálytársnőmet, akinek Afrikából küldtek látatlanba vőlegényt. A mosodát, ahová nagy szemeteszsákban hordtam a szennyest. A délutánt, amikor összeestem a sok munkától, és amikor rájöttem, hogy mindent én sem tudok. Az első megrökönyödésemet, amikor láttam, hogy az angolok előszeretettel esznek chips in rollt, azaz ecetes sült krumplival töltött félbevágott zsemlét. A döbbenetemet, amikor kipróbáltam, és rájöttem, hogy ez nem is annyira pocsék.

És a vágyódásomat a Fish and Chips Shop olajos sült hala után. Azt ugyanis a lótifuti szar fizetésemből már nem engedhettem meg magamnak.

Nagyot fordult velem a világ azóta, annyi szent. De ha ma csak egy dolgot emelek ki a sok változás közül, akkor az ez legyen: úgy felvitte az isten a dolgomat, hogy ma már telik sült halra is! Sőt, még a krumplit is én süthetem, bizony ám!

És csak hogy mutassam az én drága kollégáimnak, hogy milyen egyéb remek szakképzettségeim vannak a professzionális szófosás mellett, készítettem nekik sült halat és sült krumplit, már csak azért is, mert ma van a Fish and Chips napja!

A piacon vettem nyolc főre másfél kiló vörös sügérfilét. Pompás halfajta ez, nem büdös, nincs semmi stichje, viszont szép vastag, kemény húsa van, nem porlik szét az olajban. A halat besóztam, borsoztam, kicsit félretettem, amíg összekevertem a sörtésztát: egy doboz IPÁt egy csomag sütőporral és annyi liszttel, hogy palacsintatésztánál egy kicsit sűrűbb anyagot kapjak. Meghámoztam két kiló krumplit is, és szűk egy centis karikákra vágtam, majd lobogó, sós vízbe dobtam öt percre. Leszűrtem. Egy nagy lábosban olajat melegítettem, a halakról leitattam az összes folyadékot, majd megmártottam a tésztában és kisütöttem négy-öt perc alatt, közben egyszer megforgatva, majd papírtörlőre szedtem. A krumpliszeleteket hat-nyolc részletben aranybarnára sütöttem a hal olajában.

Remekül megy hozzá a mentás zöldborsópüré is, ám én ezúttal zellerszárat és csemegeuborkát vágtam apró kockára, majd azt összeforgattam egy nagy tubus majonézzel és egy nagy pohár tejföllel, egy evőkanál citromlével ízesítve, hogy legyen benne vitamin is.

A kis kollégáknak meg annyira ízlett a végeredmény, hogy azt mondták, többé nem is rendelőset eszünk, főzzek csak én mindennap!

(Ugyanitt: temérdek munkatapasztalattal rendelkező magyar nő bébiszitteri, takarítőnői vagy krumplisütői állást vállalna Angliában. Jelige: most már ágyat is melegítek.)

 

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak