Gyerekek a szavazófülkében – Mennyire áll készen a korhatár leszállítására a magyar közélet?

–

Legalább ne ártsanak…

A választójog 18 éven aluliakra való kiterjesztése kapcsán sok érv elhangzott már. Ezek szerint elismerése lenne a döntés a gyerekek állampolgári létének, jogalanyiságának, nagyobb politikai figyelem jutna a számukra fontos kérdéseknek, közelebb hozná a gyerekekhez a közéletet, politikát. Erősödne érdekvédelmük, jobban megszólítva, a társadalom kompetens tagjának érezhetnék magukat, nagyobb összhangba kerülne más, korosztályhoz kötött jogokkal-kötelességekkel, és mindenekelőtt, a gyerekeket is érinti a választás eredménye, így befolyással lehetnének rá. 

Az utóbbi tíz évben szinte valamennyi parlamenti párt felhozta már a választójog ügyét. Vajon tényleg ennyire fontosak lennének a politikusok, döntéshozók számára a gyerekek? Ennyire fontos lenne a demokrácia megerősítése, és az érintettek véleményének figyelembevétele?

Noha lehetett hallani helyi vagy szektoriális lépésekről, például 2017-ben felállt az Országos Diáktanács a közneveléssel összefüggő ügyek egyeztetésére, mégsem lehet az az érzésünk, hogy a politikusok olyan nagyon kíváncsiak lennének a gyerekek véleményére. 

Tavaly az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága éppen a véleménynyilvánítás szabadságának hiányosságaira, a békés tüntetéseken való részvétel biztosítására hívta fel Magyarország figyelmét, illetve arra, hogy „ez ne járjon rájuk nézve negatív következményekkel, például a rendőrség ne folytasson eljárást szabálysértés vádjával”.

A Bizottság, az ombudsman és a jogvédő szervezetek révén, egyre több szó esett arról, hogy ne kampányoljanak gyerekekkel, ne vegzálják a tüntető diákokat, és ne érje hátrány őket azért, mert kiállnak a véleményük mellett. Szóval, legalább ne ártsanak a politikusok.

De mikor jutunk el oda, hogy ne csak a botrányok vagy az éleződő politikai csatározás eszközeként legyen szó a gyerekek közéleti döntéshozatalban való részvételéről?

Komolyan gondoljátok? Akkor erre figyeljetek!

Keveset beszélünk arról, hogyan tud a gyerekek véleménye megjelenni a politikai döntésekben. A választásokba való bevonás ennek egyik lehetséges módja. Ha nemcsak politikai és kommunikációs célok motiválják, hanem valódi kíváncsiság hajtja a politikusokat, rögtön szembesülünk annak gyakorlati következményeivel és módszertani dilemmáival.

Csak hogy párat említsünk azokból a kérdésekből, amelyeket érdemes átgondolnia mindenkinek, aki komolyan gondolja a gyerekek szavazati jogát:

– A gyerekek is a választási kampányok célcsoportjába tartoznak majd. Hogyan lesz ez biztonságos? A gyerekek befolyását megerősíti, de automatikusan a politikai játszmák porondján találják magukat.

Miként a reklámok esetében is, meg kellene erősíteni a politikai célú kampányok szabályozását, hogy meg tudjuk óvni őket a manipulációtól.

– Mit jelent az iskola és a család szerepére nézve? Az oktatási intézmények a tanulás, az életre való felkészítés terepei. Semlegességük és kampánymentességük elengedhetetlen, ezért még fontosabb irányt mutatni az iskolák és tanárok számára, és felértékelődik az állampolgári nevelés, a médiaértés szerepe is. A családok felelőssége hasonló, hiszen elsősorban ők felelősek a politikai szocializáció előmozdításáért. 

 

– Hogyan biztosítható a gyerekek megfelelő tájékoztatása? Az internet dominanciája, és a tankötelezettség korhatára miatt az információhoz való hozzáférést át kell gondolni, különösen, hogy ne csak pártpolitikai üzenetekkel találkozzanak a gyerekek.

– A gyerekek sokkal kiszolgáltatottabbak a felnőttek és a kortársak befolyásának. Hogyan lesz részvételük önkéntes és szabad, különösen a sérülékeny csoportok esetében? El kell kerülni, hogy bármi hátrány érje a gyerekeket részvételük vagy annak elmaradása miatt.

Jogszabályt változtatni nem elég

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága megjegyzi, hogy ha egy állam úgy dönt, hogy 18 év alá csökkenti a szavazói jogot,

energiát kell fektetnie azokba az intézkedésekbe, amelyek segítik a serdülőknek megérteni, elismerni és betölteni a szerepüket aktív polgárként. Ennek éppúgy része kell legyen az állampolgári és emberi jogi nevelés, mint a gyerekek elkötelezettségét és részvételét akadályozó tényezők azonosítása és lebontása.

De mennyire lehetünk optimisták, ha Magyarországon a szexuális kapcsolatba való beleegyezés korhatárának 12 évre való leszállítása után nyolc évvel sincs elérhető, valódi segítséget jelentő szexuális nevelés az iskolában, és a szexualitás még mindig tabu a családokban.

A tankötelezettség 16 évre, a büntethetőség korhatárának 12 éves korra való leszállítása esetében is joggal érezhetjük azoknak a hiányát.

A jogszabályok megváltoztatásával a gyerekek jogai és felelőssége bővíthető, de megfelelő támogatás, felkészítés és környezet nélkül elégtelen és felelőtlen.

Hogy hogyan értelmezzük és működtetjük a demokráciát, ki kap vagy szerez hatalmat a közösséget érintő kérdések befolyásolására, az politikai kérdés. Megválaszolásához viszont az etikai és a gyermekjogi szempontokat is figyelembe kell venni – azt, hogy miként bánunk a gyerekekkel, eszközként vagy jogokkal bíró állampolgárokként, illetve hogyan biztosítjuk a valódi részvétel feltételeit (például a tájékoztatást, tiszteletet, elszámoltathatóságot, biztonságot).

Készen áll-e erre a magyar politikai kultúra?

Ehhez persze meg kellene erősödnie egy olyan politikai kultúrának is, ami nemcsak a gyerekeket nem használja ki, de a felnőtt választópolgárokat sem. Lehetséges, hogy ha a kiszolgáltatott csoportok révén érzékennyé válunk a politikai részvétel minőségére, az jó hatással lenne másra is. Növelné saját állampolgári tudatosságunkat (például mennyire vesznek komolyan vagy tájékoztatnak minket), a döntéshozók felelősségvállalását (mit tesznek meg ennek érdekében), és a kampányok színvonalát (tájékoztatnak-e, vagy csak felszólítanak).

„Tanítsuk meg a gyerekeket felelős választópolgárnak lenni!”  Kíváncsi lennék, milyen hatása lenne, ha alkalmaznánk ezt a terápiás trükköt a politika esetében is.

Persze lehet, hogy túlságosan utópisztikus gondolat ez.

Hiszen a realitás egyelőre inkább az, hogy egyszerre ömlenek a gyerekekre a politikai szólamok, és tartanak is mindentől az iskolák, aminek köze van a politikához. Ezért is probléma, hogy a pártpolitikai kommunikáció így átszínezte, ideológiai kérdéssé fűtötte, és ezáltal tabusította a társadalmi kérdéseket.

A politika egyre inkább beleszól az emberek magánéletbe, és mind nehezebb már az egyébként nem közéleti kérdésekről is higgadtan beszélgetni, mint például, hogy mi a család, milyen egy lány vagy fiú, milyen a szerelem. Nem mintha nem lenne hozzáférése a gyerekeknek a politikához, sőt a pártpolitikához is, hiszen csatlakozhatnak például a pártok ifjúsági szervezeteihez is. De azért mégis van valamiféle óvatosság vagy ellenállás azzal szemben, hogy valódi párbeszédet folytassunk a gyerekekkel a közéletről és politikáról. 

  

Izgalmas kérdés, hogy mitől tartunk

A gyerekek politikai manipulációjától, a demokrácia szélesítésétől? A gyerekeket féltjük a hatalomtól vagy magunkat a hatalom megosztásától? A felelősséget érezzük, vagy saját véleményünk felvállalásától, és az esetleges nézetkülönbségektől ódzkodunk? Esetleg attól, hogy rájövünk: politikai szimpátiánk mögül hiányoznak a tartalmi ismeretek?

Bármelyik aggodalom lehet teljesen érvényes és érthető, de a legrosszabb, ha gondolkodás vagy önvizsgálat nélkül a gyerekekre terheljük a távolságtartásunkat. Ha hiányos értelmi képességüket hangoztatjuk, kamaszkori lázadásnak degradáljuk a véleményüket, vagy a védelmük érdekében (látszólag) kizárjuk őket a politikából.

A megfelelő információ és a párbeszéd hiánya, a tabusítás még senkit nem védett meg semmitől.

A gyerekek könnyen manipulálhatók, kevésbé tudatos fogyasztók, gyakrabban ítélnek érzelmi alapon, kevesebb információhoz férnek hozzá, és erős a társas megfelelés iránti vágyuk. De önmagában nem a 18. szülinapjuk teszi őket elég éretté, kompetenssé ahhoz, hogy felelősen tudjanak véleményt mondani a politikai, közéleti kérdésekben.

Az is gyakran felmerül, hogy „a gyerekeket még nem érdekli a politika”. A kutatások szerint a fiatalok nem túlságosan érdeklődnek iránta (lásd például ITT vagy ITT), de jelentős különbséget találtak a politika és a közélet iránti érdeklődés között. A koronavírus miatti korlátozások közelebb hozták a kormányzati intézkedéseket, politikai döntéshozatalt a gyerekek hétköznapjaihoz, a hazai és nemzetközi gyerekjogi fórumokon, konzultációkon pedig rendre a legfontosabb kérések között szerepel, hogy a gyerekek nagyobb beleszólást szeretnének az őket érintő kormányzati döntésekbe. Ennek módja ugyanakkor nem elhanyagolható. Magyarországon például nem igazán hallani olyan alulról jövő kezdeményezésről, mely a választójog bővítését tűzte volna zászlajára, bár az ADOM Mozgalom nemrég több véleménycikket közölt a témában.

A közügyek iránti érdeklődés ugyanakkor nem a semmiből születik.

Nem mindegy, milyen légkörben nevelkednek a gyerekek a családban és az iskolában, beleszólhatnak-e a hétköznapi döntésekbe, mennyire alkalmasak a diákönkormányzatok annak gyakorlására, mit és hogyan tanulnak a gyerekek.

De éppolyan fontos lenne elismerni, hogy a gyerekek nem csak az oktatás helyzetében érdekeltek vagy érintettek. A hivatalos képviseleti fórumok (Országos Diákparlament, Országos Diáktanács) kompetenciája e köré szerveződik, de a gyerekek éppúgy érintettek a koronavírus kezelésében, az online biztonságban, és az életük többi területén is. Ráadásul a kutatások alátámasztják, hogy bár az oktatás persze kiemelt kérdés számukra, érdeklődésük követik az aktualitásokat. Míg pár éve az éghajlatváltozás, terrortámadások elleni védelem ügye foglalkoztatta őket, most előtérbe került az egészségügy és a megélhetés kérdése.

Egy biztos: a koronavírus alatt, a választások előtti évben a gyerekek közelebb kerülnek a politikához. Itt az alkalom, hogy a politikusok megmutassák, mit jelentenek számukra a gyerekek.

Németh Barbara

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Laszlo Balogh