–

Az alapsztori

Egy USA-ban élő háromgyerekes anyuka, Tiffany Poindexter azzal keres pénzt, hogy egy OnlyFans nevű, felnőtteknek szóló tartalommegosztó oldalon szerepel fotókkal és videókkal. Az oldal tulajdonképpen egy (szoft) pornó közösségi oldal, ahol ingyen és pénzért is lehet megosztani tartalmakat, sőt, akár élő csetkapcsolat is létrejöhet a felhasználók között. Az anyuka a cikkek szerint a férje segítségével készít tartalmakat (fotókat és videókat), amikkel nagyon jól keres (ez csak azért fontos szerintem, mert a kőkemény pornóipar azért kicsit más életviteli szempontból, ezt még laikusként is lehet tudni). Az Instagram-profilján is feltűnnek róla fehérneműs képek, amik a szabályoknak megfelelők és ízlésesnek mondhatók. Az OnlyFansenre nem fizettem elő, hogy lássam, mi a „plusz kontent”, de a többiből kiindulva, nem hiszem, hogy nagyon durva lenne (hozzátéve, hogy a felnőtteknek, felnőttekkel készült pornónak van olyan része, ami számomra az „oké” kategóriába esik, de tudom, hogy ezzel nem mindenki van így).

Itt láthatjátok a történetben szereplő anyukát:

Amikor a gyerekei iskolájában a szülők „véletlenül” tudomást szereztek a pornós tevékenységéről, az igazgatóhoz fordultak, és követelték, hogy rúgják ki a gyerekeit a suliból. De az igazgató erre nem volt hajlandó, így az egész sztori csak egy kisszínes hír lett.

Egy szülő (főleg anya) mindig megfelelően viselkedik, nem? Nem.

Hosszasan ki fogom fejteni a véleményemet erről a szerintem komplex kérdésről, de először is a lényeg két pontban:

1.

Senkinek nincs joga egy másik szülő a gyerekét hátrányosan megkülönböztetni azért, amit a szülő csinál (mégis mind megtesszük valamilyen mértékben).

2.

Nincs egy általánosan elfogadott Szülőkódex, ami kimondja, hogy egy szülőnek a gyereke megfoganásától kezdve csak „szülős” (értsd: felelős) dolgokat szabad csinálnia, különös tekintettel azokra az alkalmakra, amikor nincsenek jelen a gyerekei. Szerencsére nincs, mert nem is kell.

Megkérdeztem az Instán, hogy mi az, amit egy „rendes” anyuka nem csinál. Az eredmény kicsit kétségbe ejtett, mert hagytam egy lehetőséget a velem valószínűleg szimpatizáló követőknek, hogy a legkevésbé ítélkező választ adják, de nem az nyert:

Az öntudatlan részegség, úgy tűnik, az apukák kiváltsága (#sorrynotsorry), és azért az is érződik, hogy igenis sokakban elvárás, hogy egy anyuka ne legyen túl kurvás, ne röpködjön a szájából a „geci” meg a „bazmeg”, szóval viselkedjen. Anyukához méltón. És nyilván ne pornózzon, még olyan selfmade-módon sem, mint a hírben szereplő anyuka. Én erről őszintén azt gondolom, hogy NE MÁÁÁÁÁÁR, viselkedjünk mind emberhez méltóan, a saját mércénknek (meg persze a törvényeknek) megfelelően, de a XXI. században szabaduljunk meg ettől a mesterségesen kreált elvárásrengetegtől, mert

így is megfeszülünk, hogy minden fronton teljesítsünk, aztán ha közben kiesik a szánkon egy-két bazmeg, akkor beírhatunk magunknak még egy fekete pontot. Baszki.

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Konkrétan Jézusig vezethetjük vissza a szeretet és megértés nélküli fröcsögés ellen szóló küzdelmet, mégis rendre elbukunk benne. Mindannyian. Részben érthető – egyszerűen azért, mert annyira komplex körülöttünk a világ, hogy a tájékozódáshoz valamennyire szükséges, hogy mindent és mindenkit „dobozokba” tegyünk. Csak éppen nem mindegy, hogyan állunk hozzá a miénktől eltérő „dobozokba” került emberekhez. És ebben senki sem makulátlan, sőt.

Kifejezetten kikészít az úgynevezett „szülőshaming”, (szülők megszégyenítése), de ez nem jelenti azt, hogy én teljesen mentes vagyok tőle. Mert a képünket arról, hogy milyennek „kell” lennie egy „rendes”, „megfelelő”, „jól funkcionáló” anyának és/vagy apának (bár őket szerintem nagyságrendekkel kevésbé érinti a jelenség), a saját gyerekkorunktól mostanáig szerzett impulzusainkból építjük. És aki körül voltak vagy vannak olyan minták, amik nem az általánosan elfogadott, visszafogott szülőképet erősítik, az könnyebben veszi tágabbra ezeket a kereteket.

Máig emlékszem rá, hogy anyukám egy oltári nagy házibuliban, ahol mi gyerekként szabadon lézengtünk, az asztalon táncolt, miközben a nagybátyám a cipőjéből itta a pezsgőt. Ez azért nem volt szokványos nálunk, évekig emlegettük is, de meghatározó emlék, mert én például máig építkezem ebből anyaként, hogy az anyaság nem jár kötelezően együtt a visszafogottsággal. Azért fontos alaptudás ez, mert

bizonyos helyzetekben minden anyuka szembesül vele, hogy nem fér bele az általánosan elfogadott keretrendszerbe, és nem mindegy, hogy ezt hogyan éli meg az ember.

Ilyen élmények és magabiztosság kell ahhoz, hogy üzembiztosan ki merd jelenteni: akkor a keretrendszerrel van a baj, és nem veled. Nekem sem megy mindig, és biztos vagyok benne, hogy a fent említett anyukának is volt jó pár álmatlan éjszakája emiatt. Miközben – ha belegondolunk –, az anyai mivoltát mégis hogyan befolyásolja az, hogy mit dolgozik, amíg a gyerekei iskolában vannak?! Szerintem sehogy.

Hát persze hogy kiakadtál, mert te is „azt” csinálod

Az anyuka meghurcolása azért is érintett érzékenyen, mert kifejezetten tartok attól, hogy egyszer az én gyerekeimmel történik hasonló (esküszöm, nem pornózom!). Csak ebben az esetben nem a hiányos öltözetű fotók és videók okozhatják a gondot, hanem az, hogy a véleményemet meg a gondolataimat nem mindig szépen felöltöztetve hangoztatom, változóan széles közönség előtt. És ahogy az amerikai anyuka pornós ténykedésébe, ebbe is belefuthat bárki az iskolából, oviból, sportpályáról, akárhonnan, és gondolhatja azt, hogy „na, melyik annak a hülye picsának a gyereke, aki ezt és ezt mondta”. Mondjuk, addig, amíg csak magában gondolja, nincs is olyan nagy baj, hiszen én a „faszerdő” tényének teljes tudatában,

felnőtt felelősséggel sétálok bele bizonyos témákba, tudva, hogy ezért kaphatok negatív véleményeket. Csakhogy a gyerekeim nem. Ezért őket nagyon féltem attól, hogy egyszer ez az ellenszenv leszivárog hozzájuk, és kellemetlen élmény éri őket.

(Persze amennyire lehet, teszek érte, hogy ne legyen könnyű összekapcsolni bennünket.) És bár újságíróként nyilván egy kicsit nagyobb a kockázata ennek, de az amerikai példa is jól mutatja, hogy nem kell ehhez a széles nyilvánosság előtt végezni a munkádat, bőven elég, ha csak egy ember talál rólad valami szerinte terhelőt, aki aztán elindít egy lavinát. És 2021-ben azért szinte mindenkiről lehet találni valami terhelőt nagyjából három kattintással.

Ha pedig abba az irányba haladunk, hogy az „ilyen” meg „olyan” meg „amolyan” anyukák gyerekeit valóban kirúgják a suliból, akkor nemsokára már senki nem lesz biztonságban, mert mindenki lehet „ilyen” meg „olyan” meg „amolyan”, kontextustól függően.

És akkor a gyerekekről még nem is beszéltünk

Ráadásul, mivel iskolás gyerekekről van szó, ne legyenek illúzióink, már ők is tudják, hogy XY anyukája „pornózik”, meg azt is, hogy pornózni nem oké. És persze nem arról van szó, hogy szerintem a pornózást mint szakmát népszerűsíteni kellene az iskolás gyerekek körében, de így is annyi minden miatt tudják szívatni egymást, ezért nem szabadna a felnőtteknek még extra támadási felületet adni a kezükbe, ahelyett  hogy egymás elfogadása felé próbálják terelni őket. Hiszen, ha belegondolunk, mind azt szeretnénk, ha elfogadnának bennünket (meg a gyerekeinket).

Érdemes lenne azzal kezdeni, hogy ha már dobozba pakolgatjuk a körülöttünk élő embereket, akkor a kategóriák elől levesszük a mínuszjelet. Azonnali, kevésbé komplex negatív hatásként pedig érdemes azt is megemlíteni, hogy az ügy kirobbanása után az az iskolás is biztosan felment az OnlyFansre, akinek előtte eszébe sem jutott. Nesze neked, jóerkölcs!

Tóth Flóra